Nem vagyunk egyedül

2015. február 10-én költözött be családunkba a diabétesz, azóta igyekszem megragadni minden olyan alkalmat, ahol lehetőségem van új ismeretek megszerzésére, vagy a meglévő ismereteimet ismételni, hiszen ezeket nem lehet elégszer meghallgatni. Megerősítést ad, igen, ezt én is így csinálom, vagy felismerést, tényleg, de jó ötlet, kipróbálom.

Tudásomat az elmúlt 2,5 évben a Sportos Cukorbetegek Egyesülete rendezvényein hallható kiváló orvosok, szakemberek előadásainak köszönhetem, hiszen a kontrollok alkalmából nincs idő kérdésekre, környékünkön pedig sajnos nincs lehetőség továbbképzésre.

Az Akadémián a gyakorlati részt vártam leginkább, és hogy végre 5 év után ne legyen „mumus” a glukagoninjekció. Mindenhova magunkkal visszük, de még soha nem mutatta meg senki, hogyan kell szükség esetén beadni. Természetesen videókat néztem róla, de az más, az Akadémián többször kipróbálhattam, és ez magabiztosabbá tett.

Kedvenc előadóm, dr. Körner Anna doktornő előadásai során minden bennem felmerülő kérdésre választ kapok. Sajnos még nem tartozunk a szenzorhasználók táborához, de már nagyon várjuk, hogy a sok-sok összegyűjtött elméleti tudást a gyakorlatban használjuk.

Fontos számomra, hogy lehetőség van az ismerkedésre is ezeken a rendezvényeken, sőt, már barátságok is szövődtek mind a szülők, mind a gyerekek között. Kiváló alkalom minden találkozás arra, hogy érezzük, nem vagyunk egyedül. Jó olyanokkal lenni, akik nap mint nap ugyanazzal küzdenek, mint mi.

Veszprémi Éva