Újévi fogadalmak az egészségünk érdekében
Az év végi elcsendesedés, az új év kezdete ideális időszak arra, hogy nagytakarítást végezzünk a gondolataink között, értékeljük az elmúlt évet és a jelenlegi helyzetünket. Kiváló időszak arra is, hogy újévi fogadalmakat tegyünk.

Honnan erednek az újévi fogadalmak?
Az ókori babilóniaiak voltak az elsők, akik újévi fogadalmakat tettek, mintegy 4000 évvel ezelőtt. Ők voltak azok, akik már feljegyeztek ünnepeket, és írásos nyoma van annak, hogy ünnepségeket tartottak az újév tiszteletére – igaz, számukra az év nem januárban, hanem március közepén kezdődött. Ígéretet tettek az isteneknek, hogy kifizetik adósságaikat és visszaadják a kölcsönkért tárgyakat. Ezeket az ígéreteket tekinthetjük újévi fogadalmaink előfutárának. Úgy tartotta a hagyomány, hogy a babilóniaiak, ha betartották a szavukat, isteneik kegyelmet adtak nekik a következő évben.
Ma már csak magunknak teszünk fogadalmakat, de ettől nem lesznek kevésbé fontosak! Ne várjunk azonban csodákat, azonnali változásokat, amikor bevezetünk egy új szokást. A viselkedésváltozás nem egy egyszeri esemény (döntés) eredménye, hanem egy folyamat, amely időben hosszan elnyúlhat és a szakaszok meghatározott sorozatán megy keresztül, ezek a szakaszok a változás stádiumai.
Az alábbi kérdéseket érdemes feltenni magunknak:
- Van-e, amin szeretnék változtatni?
- Egy kis erőfeszítéssel tudnám-e jobban csinálni?
- Mi az, amivel elégedett vagyok az életem bármely területén, és mi az, amivel nem?
Hogyan kezdjük el?
Ragadjunk papírt, tollat, és jegyezzük le a fogadalmainkat.
- Mi az, amin szeretnék javítani?
- Hogyan tudok javítani rajta?
- Miért szeretnék azon javítani? Milyen előnyöm lesz belőle?
- Írjuk le, lépésről lépésre!
Legfontosabb kincsünk az egészségünk, ezért a táplálkozással kapcsolatban is tehetünk hasznos fogadalmakat.
Nézzük át táplálkozási szokásainkat! Érdemes naplót vezetni az étkezéseinkről, hogy lássuk részletesen, miket eszünk a nap folyamán.
- Megvan-e például a napi minimum 40 dkg zöldség/gyümölcs bevitelünk?
- Mennyi folyadékot fogyasztunk?
- Elég rostdús a táplálkozásunk?
- Elegendő fehérjét fogyasztunk?
- Naponta legalább egyszer fogyasztunk zöldségféléket nyers formában is?
Fontos az önmegfigyelés
- Csak akkor eszem, amikor kell/éhes vagyok? Vagy esetleg unalomból, idegességből is eszem?
- Felismerem, ha már jóllaktam? Ismerem a testem jelzéseit?
- Milyen körülmények között eszem? Leülök az asztalhoz, vagy csak „futtában” eszem, esetleg a tévé előtt ülve? Ezek nagyon fontos alapelemek az egészséges táplálkozási szokások kialakításakor.
Az alábbi kérdéseket érdemes még körbejárni:
- Sokat nassolok?
- Milyen élelmiszereket tartok otthon?
Folyadékbevitel
Szervezetünk nem biztos, hogy mindig jelez, lehet, hogy nem érzünk szomjúságot, ennek ellenére igyunk meg óránként 2 dl folyadékot. Vigyünk magunkkal hosszabb útra, akár a bevásárláshoz is egy kis palack vizet! Vegyünk magunknak egy mutatós kulacsot, abból jobb kedvvel iszunk! Kezdjük a napot egy pohár vízzel, ez például egy kiváló újévi fogadalom lehet.
Hogyan tartsuk be a fogadalmakat?
Készítsünk írásos tervet azokról a dolgokról, amiken változtatni szeretnénk.
- Írjuk le azt is, hogy a megvalósítását hogyan képzeljük el.
- Reális célokat fogalmazzunk meg.
- Tűzzünk ki határidőket, készítsünk ütemtervet.
- Ne keressünk kifogást, amit nem akarunk, arra mindig lesz kifogás.

Zalai Noémi dietetikus, a CEOSZ DiabPONT Továbbképző program szakértője