Az ellátás leggyengébb láncszeme

A stroke okozta halálozás Magyarországon folyamatosan csökken, egyre kevesebb emberélet veszik el a betegség miatt. Ezzel párhuzamosan óhatatlanul is felmerül a kérdés: mi történik az agyi infarktust túlélő betegekkel? A szakmai előírások szerint minden stroke-beteg rehabilitációra való alkalmasságát fel kell mérni és korai rehabilitációban kell részesíteni. A magyar adatok alapján azonban úgy tűnik, hogy a betegek egyharmada hivatalosan soha nem kerül rehabilitációra.
A stroke, az agyi infarktus a harmadik leggyakoribb halálozási ok Magyarországon. Hazánkban 40–50 ezer ember kap évente stroke-ot, és 2018-ban összesen 11 267 honfitársuk vesztette életét e betegségben. Az akut ellátás fejlődésének és a tudatosabb felismerésnek köszönhetően a halálozás folyamatosan csökken, évről évre egyre kevesebb magyar ember veszti életét ezen ok miatt.
E pozitív tendencia örömteli, hangsúlyozni kell azonban, hogy a stroke ellátása nem fejeződhet be azzal, hogy a beteg életét most megmentettük, mivel további gondozás és rehabilitáció nélkül a probléma megismétlődhet (újabb stroke bekövetkezése), illetve az érintett és környezete életminősége sokat romolhat.
Elgondolkodtató eredményre jutunk, ha egy kicsit mélyebben a „számok mögé nézünk”:
- Az érintettségről és a halálozásról már esett szó: kb. 40–50 ezer eset/év, illetve 11–12 ezer halálozás/év.
- Ha a rehabilitáció felől közelítünk, 2016-ban mozgásszervi rehabilitációra 10 163 ágy volt (281 nappali kórházas férőhellyel) fenntartva. Mozgásszervi rehabilitáció kapcsán 98 781 esetet rögzített a statisztika. Az ellátottak 62 százaléka a degeneratív kórképekben szenvedők közül kerültek ki, a stroke és következményei miatt reahabilitáltak az összes eset 14 százalékát tették ki. Így a 2016-ban stroke és következményei miatt rehabilitáltak száma mintegy 13 830 beteg volt.
Ha ezeket az adatsorokat csak nagyságrendileg összevetjük:
- történik évente 40 000 stroke,
- ebből történik évi 12 000 halálozás,
- évi 14 000 beteg kerül rehabilitációra,
akkor is van legalább 14 000 olyan túlélő beteg, aki nem kerül rehabilitációs ellátásba.
Látható tehát, hogy a stroke-ot túlélő betegek 35–40%-a hivatalosan soha nem kerül rehabilitációra, miközben az érintett (és családja) jövője nagyban függ ettől. Így már az is jobban érthető, hogy Magyarországon a stroke után később, a 30. és 365. nap között bekövetkezett halálozás jóval meghaladja a többi európai ország értékeit.
A rehabilitáció minden szóba jöhető szempontból csak nyereséggel jár:
- szakmai szempontból – csökkenti az agyi infarktus ismételt bekövetkeztét, javítja a hosszú távú túlélést;
- anyagi szempontból – tudjuk, hogy a kezelés első hónapjában csak az életszakasz-költségek egyötöde jelentkezik, tehát minél jobb a rehabilitáció, annál több kiadás spórolható meg;
- humán szempontból – könnyen belátható, hogy mekkora különbség, ha a stroke-on átesett családtag oda tud jönni és részt tud venni a családi karácsonyon, vagy ha nem.
A stroke-rehabilitáció egyik fő célja, hogy a beteg képes legyen ellátni magát, javuljanak a motoros funkciói, képes legyen helyzetváltoztatásra, illetve járásra (önállóan vagy segédeszközzel), valamint javuljon a beszédzavara, a kommunikációkészsége és a kognitív funkciói.
A megfelelő mozgáskészség visszanyerése tehát egyik legfontosabb része a rehabilitációnak, e nélkül sem érdemi önellátás, sem magas életminőség nem képzelhető el. A stroke-ot elszenvedett betegek egyharmada akaratlanul megjelenő izommerevséget, izomgörcsöt tapasztal (spaszticitás), ilyenkor összezsugorodott állapotban van az izomzat, ezért nem képes végrehajtani a mozdulatokat. Ez az érintettek 85 százalékánál érezhetően akadályozza a mozgást és a mindennapi életvitelt. Spaszticitás esetén is a cél a mozgás visszanyerése, ahol lehetséges, a mozgás helyreállítása, illetve az izmok összehúzódásának vagy az izomzsugorodásoknak a megszüntetése. A stretchinget (izmok nyújtása), az izomerősítést és a fizikoterápiát szükség szerint kiegészítheti a fájdalomkezelés és az izmok mozgását helyreállító gyógyszeres kezelés is. Fontos, hogy a spasztikus betegek megfelelő rehabilitációjának és kezelésének elhanyagolása a végtagok kóros helyzetben történő rögzüléséhez is vezethet.
A Strokeinfó Alapítványról
A 2011-ben alapított közhasznú Strokeinfó Alapítvány azért alakult, hogy segítséget nyújtson az egészségmegőrzésben, elsősorban az agy-, a szív- és az érrendszeri betegségek megelőzésében, a stroke-betegek rehabilitációjában. Az alapítvány központi értéke a gondoskodás, a tudatosság, a lehetőségkeresés, a megoldásokban gondolkodás, az újítás és megújulás, a hitelesség, a függetlenség.
Az alapítvány tagjai bíznak benne, hogy az általuk létrehozott közösség hatására, az egészségnevelés és a rehabilitáció fejlesztésével jelentősen csökken a stroke-ban megbetegedettek száma.