Szerző: Prof. dr. Farsang Csaba Feltöltés dátuma: 2019.01.07.

Hogyan alakult ki a magas vérnyomás mint betegség koncepciója?

Mi a normális vérnyomás? A „normális” vérnyomás meghatározása az idők folyamán sokat változott, amióta Stephen Hales először ismertette 1733-ban az általa mért vérnyomás értékét.

Az F. A. Mahomed által használt szfigmográf az éren detektált pulzust forgó kormozott hengeren jelenítette meg (pulzushullám)

Az F. A. Mahomed által használt szfigmográf az éren detektált pulzust forgó kormozott hengeren jelenítette meg (pulzushullám)

Az emelkedett vérnyomás érrendszert károsító hatását először George Johnson írta le 1850-ben, de nem határozta meg, hogy milyen érték tekinthető magas vérnyomásnak, azaz melyik a normális vérnyomás felső határa. Sokáig úgy gondolták, hogy a vérnyomás emelkedését a vese betegsége okozza.

Frederick Akbar Mahomed 1874-ben használta először a szfigmográfnak nevezett eszközt, és írta le, hogy a vérnyomás értéke emelkedhet vesebetegségben nem szenvedő betegekben is. A hipertóniát a keringési szervek betegségeként Sir Clifford Allbutt határozta meg. A magas vérnyomás mint betegség kutatását a vérnyomásmérés elméletének és eszközének továbbfejlesztése tette lehetővé, s ez Scipione Riva-Rocci, majd Nyikoláj Korotkov nevéhez fűződik.

Mennyi a sok?

A vérnyomás emelkedéséről sokáig azt gondolták, hogy az szükséges ahhoz, hogy a merevebb, esetleg szűkebb ereken át megfelelő vérmennyiség áramolhasson a szervekhez. Ezért a hipertónia elé az „esszenciális”, tehát feltétlenül szükséges jelzőt tették, ez az elnevezés Eberhard Frank nevéhez köthető (1911). Sokáig úgy tartották, hogy ezért a magas vérnyomást nem szükséges csökkenteni. Volt olyan nézet is, hogy a magas vérnyomás felfedezése azért rossz, „mert akkor valaki őrült elkezdi azt csökkenteni” (John Hay). Vezető amerikai kardiológus nyilatkozott 1944-ben az akkori elnökről (Franklin D. Roosevelt), hogy a nála mért 180–220 Hgmm-es vérnyomást nem kell csökkenteni, az elnök kitűnő egészségnek örvend. Sajnos rövid idővel e nyilatkozat után az elnök stroke-ot kapott és meghalt. Ez a nézet még 1949-ben is tartotta magát, amikor Charles Friedberg klasszikus kardiológiai kézikönyvében azt írta, hogy „az enyhe, benignus hipertóniás embereket, akik vérnyomása 210/100 Hgmm-nél kisebb, nem kell kezelni”.

Az 1930–1950 közötti időkben az a nézet terjedt el, hogy a normális szisztolés vérnyomás felső határa az egyén életkora +100. Ez azt jelentette, hogy egy 65 éves embernek a vérnyomását normálisnak gondolták, ha az 165 Hgmm volt. 1950-ben az egyik vezető amerikai orvosi folyóiratban (JAMA) megjelent közleményben a szerző a normális vérnyomás felső határait 140–160/90–100 Hgmm-nek írja le, és megjegyzi, hogy a határ az életkorral emelkedik. Az 1960-as években a normálisnak tartott szisztolés vérnyomás felső határa 150 Hgmm volt, s a 150–160 Hgmm közötti vérnyomást „határérték-hipertoniának” tartották.

Csak az 1960-as évek elején, egy nagyszámú beteg bevonásával végzett amerikai vizsgálatból derült ki, hogy a magas vérnyomású betegeket vérnyomáscsökkentő kezelésben kell részesíteni.

Mai ajánlás

A jelenlegi álláspont szerint az ún. normális vérnyomás tehát a 120/80–129/84 Hgmm-es tartományba tartozik. Megkülönböztetünk egy „magas-normális” vérnyomástartományt is 130–139/85–89 Hgmm között. A „magas-normális” vérnyomással élők vérnyomását gyakrabban kell ellenőrizni, mert nagyobb az esélyük, hogy valódi magas vérnyomás fejlődjön ki bennük. Ezenkívül már ebben a tartományban is gyakoribb az infarktus, a szívelégtelenség és a stroke, mint alacsonyabb vérnyomás esetén. Az is ismertté vált, hogy a magas-normális vérnyomású egyének a fizikai terhelésre nagyobb vérnyomásemelkedéssel reagálnak, és nagyobb az esélyük a szív bal kamrájának megnagyobbodására.

Azóta számos klinikai vizsgálat eredményeképpen a hipertónia különböző súlyosságú fokait is sikerült meghatározni:

  • I. fokú hipertónia: 140–159/90–99 Hgmm
  • II. fokú hipertónia: 160–179/100–109 Hgmm
  • III. fokú hipertónia 180/110 Hgmm, vagy ennél magasabb érték.

Már régóta ismeretes, hogy a vérnyomásértéknek napszakokkal változó – cirkadián – ritmusa van. Ez azt jelenti, hogy a hajnali órákban, az ébredésig, majd rövid ideig ez után is a vérnyomás fokozatosan emelkedik, majd napközben kissé csökken, késő délután-este ismét kissé emelkedik, majd alvás közben jelentősen csökken.

A vérnyomásmérésre szolgáló műszerek fejlődése lehetővé tette a vérnyomás 24 órás követését is (ambulatory blood pressure monitoring: ABPM). Az ABPM-mérések alapján a normális vérnyomás

  • 24 órás átlagértéke: 130/80 Hgmm,
  • nappali átlagétéke: 135/85 Hgmm,
  • éjszakai átlagértéke: 120/70 Hgmm.

Az utóbbi évtizedekben elterjedt, hogy a betegek otthon is mérik a vérnyomásukat. Egy korábbi vizsgálatban 503 emberben összehasonlították a rendelőben mért vérnyomást az otthon mért értékekkel. Az otthon mért értékek lényegesen alacsonyabbak voltak, mint amit az orvosi rendelőben mértek. Később, nagyon sok egyén adatainak felhasználásával sikerült az otthoni vérnyomásértékek normális értékét is meghatározni: ez 135/85 Hgmm, tehát azonos az ABPM-mel meghatározott nappali értékkel.

Az amerikai Framingham városban évtizedeken keresztül végzett szűrővizsgálatok eredményeinek értékelése mutatott rá a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában szerepet játszó ún. kockázati tényezőkre, más néven rizikófaktorokra. Azóta ismert, hogy a magas vérnyomás, a dohányzás, a túlsúly, a magas vérzsírszint (kiemelten a koleszterinszint), a tunya életmód hozzájárul a szív- és érrendszeri betegségek (infarktus, stroke, szívelégtelenség) kifejlődéséhez.

Egyértelmű volt, hogy a fenti rizikófaktorokat csökkenteni, illetve megszüntetni kell, mert ebben az esetben csökkenhet a vérnyomás és jobb lesz az életkilátás is. Sokáig vitatott volt, hogy milyen vérnyomásérték esetén kell a gyógyszeres kezelést elkezdeni. Ma már egyértelmű, hogy ha a fenti kockázati tényezők megfelelő befolyásolásával nem sikerül az I. fokozatú hipertoniás betegben a vérnyomást rövid időn belül – néhány hét alatt – normalizálni, azaz 140/90 Hgmm-nél alacsonyabb, a 130/80 Hgmm-hez közeli értékre csökkenteni, akkor vérnyomáscsökkentő gyógyszeres kezelés szükséges.

A Framingham-tanulmány (Framingham Heart Study)

A Framingham-tanulmány hosszú távú, még folyamatban lévő, a szív- és érrendszeri kockázati tényezők meghatározására és szerepük tisztázására szervezett tanulmány, amely a Framingham (Massachusetts) nevű kisváros lakóit követi generációkon keresztül. A tanulmány 1948-ban indult el 5209 egészséges, 30–60 év közötti lakos nyomonkövetésével. Az 1971-ben kezdett második szakaszba az eredeti résztvevők gyermekeit, illetve házastársaikat is bevonták. 1994-ben bővítették a tanulmányt egy 506 kisebbségi származású (afroamerikai, spanyol, ázsiai, indián stb.) egyénből álló csoporttal, 2002 áprilisában indult el az eredeti csoport harmadik generációjának és a kisebbségi származású csoport második generációjának vizsgálata.

A tanulmány szerepe meghatározó a szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezőinek feltárásában. Többek közt igazolta az összkoleszterinszint és a szív- és érrendszeri betegségek között fennálló kapcsolatot, az egyes koleszterinfrakciók szerepét, a dohányzás és a szívbetegségek közötti összefüggést, tisztázta a hipertónia szerepét a stroke létrejöttében. Ezeket később egyéb kutatások is bizonyították.

A Framingham-vizsgálat adatbázisának felhasználásával dolgozták ki a Framingham-pontrendszert, amelynek segítségével kiszámolható egy adott beteg 10 évre vetített szív- és érrendszeri megbetegedésének kockázata a befolyásolható (pl. vérzsírszint, magas vérnyomás) és a nem befolyásolható (pl. nem, életkor) rizikófaktorok figyelembevételével.

szerzo

Prof. Dr. Farsang Csaba

Belgyógyász, klinikai farmakológus, nefrológus, hipertonológus, lipidológus, angiológus és obezitológus szakorvos, az orvostudomány (MTA) doktora. 2007 óta a Fővárosi Szent Imre Kórházban profilvezető főorvos, 2013 óta a Hipertónia Szakambulancia vezetője. Több külföldi és hazai tudományos társaság tagja.

Megjelent a hypertonia2018/2. számában

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!