Szerző: Trieber László Feltöltés dátuma: 2011.11.23.

Én kipróbáltam, önök bátran megvehetik!

Otthoni vérnyomásméréshez ajánlott készülékek

Bizonyára sok olvasónk kíséri figyelemmel saját vérnyomását már meglévő készülékével, vagy szeretné mérni, és vásárlást tervez. Az otthoni mérés fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, mint ahogy azt sem, hogy ezt megfelelő, hitelesített készülékkel tegyék.

Illusztráció

Nézzünk tehát első körben három olyan készüléket, amire igaz: Én kipróbáltam, önök bátran megvehetik! Az árak boltonként változók, ezekről nem írtam tájékoztatást. Ár szerint növekvő irányban haladtam, az eltérések néhány ezer forintban jelentkeznek. A készülékeket azonos szempontok szerint, önálló fejezetben ismertetem.

Midegyikre érvényes:

  • Felkaron mérő, automata készülék, nem kell kézzel pumpálni.
  • A készülék elemekkel van csomagolva, vásárlás után rögtön használatba vehető.
  • Kimerült elemeknél a készülék letilt, hogy az alacsony tápfeszültség miatt hibás mérés ne történhessen.
  • A készülékhez külön vásárolható gyári adapter. Ennek segítségével konnektorról is használhatjuk. Az elemeket ez nem zavarja, tehát a készülékben maradhatnak.
  • Puha, könnyen felhelyezhető tépőzáras mandzsetta. A helyes felcsatolást ábra mutatja rajta.
  • A készülék bekapcsolást követően, külön indítógomb megnyomása nélkül megkezdi a mérést.
  • A felső- és alsó vérnyomásérték, valamint a pulzusszám egyszerre látható.
  • A készülék úgy van programozva, hogy csak pontos értéket jelenítsen meg. Ha ez valamilyen okból nem lehetséges, akkor hibajelzés történik.

MEDEL CHEK

Az olasz Medel cég néhány éve van jelen Magyarországon termékeivel.

Az általuk gyártott vérnyomásmérők ajánlásai: British Hypertension Society, Scottish Guidelines, American National Guidelines, American NIH Education Program, New Zealand Guidelines, Magyar Hypertonia Társaság Mérésügyi Munkacsoport szakértői véleménye és tanúsítványa, Országos Alapellátási Intézet szakértői véleménye és tanúsítványa, Semmelweis Orvostudományi Egyetem Családorvosi Tanszék szakértői véleménye és tanúsítványa.

A készülék kiemelt szolgáltatása a Check 3 tecnológián alapul. A nagyobb pontosság érdekében 3 mérésből határozza meg az értékeket. Főleg azoknak ajánlott, akiknél a vérnyomás rövid időn belül is ingadozik. Az új technológiát a nemzetközi és a hazai orvosszakmai szervezetek is kiemelten támogatják. A készüléket terhes anyák körében is tesztelték.

Oszcillometrikus működésű, az artéria lökéshullámait észleli. Automatikusan 3 mérést végez. A készülék minden mérés után 15 másodpercre megáll, hogy a véráramlás megfelelően visszaállhasson. Visszaszámlálás jelzi a hátralévő időt a következő mérésig. A második és harmadik mérés megkezdése előtt 5 másodperccel sípolás hallható. Az esetleges rossz méréseket törli a készülék, majd megismétli azokat. Amikor a 3 mérés befejeződött, a program feldolgozza az adatokat és a szisztolés, diasztolés vérnyomásértékek, valamint a pulzusszám átlagértéke megjelenik. Az így végzett méréssorozat kevesebb mint 3 percet vesz igénybe. Természetesen lehetőség van az egyszeri mérés üzemmód használatára is.

4 db ceruzaelemmel működik. Ha elfelejtené kikapcsolni a készüléket, 3 perc után magától kikapcsol. A kijelzőn figyelmeztetés jelenik meg, ha az elemek legyengültek. Ha az elemet kiveszik, a memória törlődik. Az elemfedél könnyen nyitható, az elemek behelyezése nem okoz nehézséget.

Az adapter csatlakozóaljzata közvetlenül a mandzsetta csatlakozóaljzata mellett helyezkedik el, ezért könnyen összetéveszthetők.

Mandzsettája dupla átfogású, tehát a normál karvastagságra (22–32 cm felkarkerületre) és vastag karra is (32–42 cm felkarkerületre) használható.

Gyengéden, egyenletes tempóban pumpál. Extrém magas vérnyomás esetében rápumpál. Akár emiatt, akár a normál karhoz bőséges és ezért nem eléggé feszesen felhelyezett mandzsetta miatt a mérés ideje lehet egy percnél kicsivel több.

Méretek: hosszúság 17 cm, szélesség 11 cm, magasság 5 cm. Felnyitáskor a kijelző megfelelő rálátási szögbe kerül. Lehajtáskor, ha nem kísérjük kezünkkel, kissé keményen csapódik. Lecsukása esetén a készülék kikapcsol. A vérnyomásértékeket kijelző számok 16 mm magasak, jól leolvashatók. Mérés alatt a pulzus ütemében szívjel villog a kijelzőn, és minden szívverést sípolás kísér. Mérés után figyelmeztető szimbólum jelenik meg a kijelzőn, ha szabálytalan szívverést észlelt a készülék a vérnyomásmérés alatt.

Egy nagyméretű nyomógomb található a be/ki kapcsoláshoz. A kisebb nyomógomb az egyszeri vagy háromszori vizsgálat üzemmódját kapcsolja. Memóriájából csak a legutolsó mérés adatait nézhetjük meg.

A készülékhez többnyelvű és külön csak magyar nyelvű használati útmutató van. Jól olvasható, a kezelést érthetően magyarázza. A helyes vérnyomásmérés kivitelezéséhez is tartalmaz útmutatásokat.

Tartozék a puha zipzáras táska, mely a készülék, a mandzsetta és akár a használati útmutató, valamint vérnyomásnapló tárolására is kényelmes helyet biztosít. Tetszetős kivitelű, még hordozófül is van rajta.

Garancia: 5 év. Az importőr a meghibásodásokat a készülék cseréjével oldja meg.

Pontosság: nyomás ±3 Hgmm, pulzus ±5%.

OMRON M2

A japán Omron cég digitális vérnyomásmérő készülékeiből 1985 óta folyamatosan több ezer került Magyarországon használatba. Az Omron vérnyomásmérőket telepítették és használják a gyógyszergyártó világcégek vérnyomáscsökkentő készítményeik értékeléséhez. Minden Omron vérnyomásmérő készülék rendelkezik a márkanévvel jegyzőkönyvezett, dokumentált nemzetközi minősítéssel, validációval, és ajánlással az Európai és Brit Hipertónia Társaság protokollja alapján. A nemzetközi ajánlásokon túl az OMRON készülékeket kiemelten ajánlja a Magyar Hypertonia Társaság, valamint a hazai orvosszakmai társaságok képviselői is.

Oszcillometrikus működésű, az artéria lökéshullámait észleli. A vérnyomásmérő jelzi a szabálytalan szívverést is, amely befolyásolhatja a mérés eredményét. A szabálytalan szívverés olyan szívritmust jelent, amely 25%-nál nagyobb mértékben tér el attól az átlagos szívritmustól, melyet a készülék a szisztolés és diasztolés érték mérése során tapasztalt. Ha a mérési eredményekre a szabálytalan szívverés hatással van, de az eredmény érvényes, akkor a készülék az értékek kijelzésekor a figyelmeztető szimbólumot is megjeleníti. Ha a szabálytalan szívverés akadályozza a pontos mérést, akkor a készülék nem jelenít meg semmilyen értéket.

Illusztráció

4 db mikroelemmel (a ceruzaelemnél vékonyabb) működik. A gyártó tájékoztatója szerint jó minőségű alkáli (tartós) elemekkel körülbelül 300 mérés végezhető el. Ha elfelejtené kikapcsolni a készüléket, 5 perc után magától kikapcsol. A kijelzőn figyelmeztetés jelenik meg, ha az elemek legyengültek. A készülék értékes tulajdonsága, hogy elemcserét követően a memória adatai nem felejtődnek el. Az elemfedél kinyitása kis odafigyelést, ügyességet igényel.

Az adapter csatlakozóaljzata a mandzsetta csatlakozóaljzattal szemközti oldalon helyezkedik el, ezért nem összetéveszthetők.

Tartozéka normálméretű mandzsetta (22–32 cm felkarkerületre), vastagabb karral rendelkezők nagyméretű gyári mandzsettát (32–42 cm felkarkerületre) vásárolhatnak.

Intelligens mandzsettafelfújás történik (Intellisense Technology), azaz a mandzsetta mindig a megfelelő mértékben fogja elszorítani a kart, csak annyira, amennyire a vérnyomásmérés elvégzéséhez szükséges. Tehát alacsony vérnyomásnál alacsony értékre, magas vérnyomásnál magas értékre pumpál, így magasabb vérnyomásnál sem kell megismételni a felfújást. A készülék lágyan indítja a pumpálást, majd felgyorsul a folyamat az idő lerövidítése érdekében. Extrém magas vérnyomás esetében azért rápumpál, de ez csak néhány másodperccel hosszabbítja meg a mérési időt, amely még így is 1 perc alatt van. A rápumpálás elkerülhető a használati útmutatóban leírt módszerrel.

Méretek: hosszúság 13 cm, szélesség 10 cm, magasság 8 cm. Az előlap döntött kivitelű, méréskor megfelelő rálátást biztosít a kijelzőre. A vérnyomásértékeket kijelző számok 16 mm magasak, jól leolvashatók.

Az okos kijelzőn tájékoztatások is megjelennek: mérés alatt a pulzus ütemében villogó szimbólum, mérést követően magas szisztolés vagy diasztolés értékre figyelmeztető jelzés. Ez utóbbi a memóriában tárolt adatoknál is működik. Ha a pulzus nem egyenletes, akkor megjelenik a szabálytalan szívverés jele is.

Egy nagy, kerek nyomógomb található a be/ki kapcsoláshoz. A kisebb nyomógomb a memóriában tárolt adatok megtekintését teszi lehetővé. A legutolsó 21 mérés adatait jegyzi meg a készülék. A gomb nyomogatásával lehet lépkedni a memóriában.

A készülékhez mellékelt használati útmutató igényes kivitelű, jól olvasható, bár a betűk lehetnének nagyobbak az idősebbek kedvéért. A kezelést érthetően magyarázza. A helyes vérnyomásmérés kivitelezéséhez is tartalmaz útmutatásokat. Apró hátránya, hogy nyolc nyelven közli mindezeket, így elég vastag kis könyvecske. Bár a jelölések segítségével viszonylag könnyen kikereshető a szükséges rész, de szerintem hasznosabb lenne a külön magyar nyelvű füzet.

Tartozék a puha zipzáras táska, mely a készülék, a mandzsetta és akár a használati útmutató, valamint vérnyomásnapló tárolására is kényelmes helyet biztosít.

Garancia: A készülékre 3 év, a mandzsettára 1 év. Az importőr magas színvonalú vevőszolgálatot és szervizt működtet. A készülékek javítása a garancia lejárta után sem jelent gondot. Az OMRON vérnyomásmérő műszer mérőegységének garanciális időtartama 3 év, de a 2 évenkénti időszakos pontosság-bevizsgálások elvégzésével 10 évre meghosszabbodik!

Pontosság: nyomás ±3 Hgmm, pulzus ±5%.

TENSOVAL DUO CONTROL

A német Hartmann cég szabadalommal védett Tensoval duo control vérnyomásmérő készüléke egyesíti a két professzionális mérési technológiát, az oszcillometrikus és a Korotkov-módszert. A Korotkov, vagy köznyelven hallgatózásos módszer esetében az orvos a könyökhajlatban sztetoszkópot használva állapítja meg a vérnyomást. Beépített Duo Sensor technológiájának köszönhetően elsősorban az igen pontos Korotkov-módszer szerint mér, szükség esetén azonban az oszcillometrikus mérést alkalmazza. A Korotkov-mérést nagy pontosság és kis hibalehetőség jellemzi. Helyes mérési eredményeket nyújt a szívritmuszavarokban szenvedő betegeknél is, szemben a többi digitális készülékkel. A készüléket több neves, független intézet is bevizsgálta, így rendelkezik a Brit Hipertónia Társaság, a Német Hipertónia Társaság és az Európai Hipertónia Társaság klinikai validációival.

Elsődlegesen a pulzusok keltette keringési hangokat figyeli, hasonlóan az orvos fonendoszkópos hallgatózásához. Ha ez halk, vagy más okból nem érzékelhető biztonságosan, automatikusan átkapcsol oszcillometrikus működésre, és az artéria lökéshullámait észleli. A beépített dátum/idő funkció egyszeri beállításával a memóriákban a mérések naptárszerűen tárolódnak.

4 db ceruzaelemmel működik. A gyártó tájékoztatója szerint, a csomagban található jó minőségű alkáli (tartós) elemekkel körülbelül 1300 mérés végezhető el. Ha elfelejtené kikapcsolni a készüléket, 3 perc után magától kikapcsol. A készülék értékes tulajdonsága, hogy elemcserét követően a memória adatai nem felejtődnek el. Az elemfedél könnyen nyitható, az elemek behelyezése nem okoz nehézséget.

Illusztráció

Az adapter csatlakozóaljzata nem a mandzsetta csatlakozóaljzatával azonos oldalon helyezkedik el, ezért nem összetéveszthetők. A mandzsettadugó és aljzata egyébként is piros színnel jelölt.

Tartozéka a normálméretű mandzsetta (22–32 cm felkarkerületre). Vastagabb karral rendelkező személyeknek nagyméretű gyári mandzsetta (32–42 cm felkarkerületre) vásárolható.

A készülék első használatba vételekor, valamint elemcserét követően be kell állítani a dátumot és a pontos időt. Ez a memória naplózásához szükséges. Körülbelül 190 Hgmm szorításig pumpál. Ha ez nem elegendő, akkor rápumpál 40 Hgmm-t lépésekben, akár többször is, de ez csak kevéssel hosszabbítja meg a mérési időt, amely még így is 1 perc alatt van. A rápumpálás elkerülhető a használati útmutatóban leírt módszerrel.

Méretek: hosszúság 16 cm, szélesség 14 cm, magasság 5 cm. A csekély mértékben döntött előlap függőleges rátekintést kíván, a szobai lámpa fénye becsilloghat rajta. A vérnyomásértékeket kijelző számok 13 mm magasak, jól leolvashatók.

A kijelzőn csak minimális tájékoztatás jelenik meg. Villogó szívecske látható a mérés folyamán, valamint a pumpálást és a memória üzemmódot jelzi ábra. A mérés végén az időpont is megjelenik. A gyenge elemekre nincs figyelemfelhívás. A szabálytalan szívverést nem jelzi.

Három különböző színű nyomógomb van a Memória1, Memória2 és Start (be/kikapcsoló) funkciókhoz.

A megduplázott memória két személy (pl. férj és feleség) adatait külön tudja tárolni 2×30 mérés erejéig. A kiválasztott M1 vagy M2 rekesz először az ott tárolt összes érték (szisztolé, diasztolé, pulzus) kiszámolt átlagait írja ki, majd a gomb nyomogatásával lehet lépkedni a memóriában. A kijelző 3 másodpercenként váltakozva jelzi a tárolás sorszámát, illetve a mérés dátumát, idejét. Elemcserét követően az órát újra be kell állítani, sajnos ez törlődik. Lehetőség van memória nélküli mérésre is. Ha például egy harmadik személy vérnyomását kívánjuk ellenőrizni, és nem akarjuk, hogy adatai bekerüljenek saját, memóriában tárolt értékeink közé, akkor úgynevezett vendég üzemmódban tudunk mérni. Természetesen az ekkor kijelzett adatok csak addig maradnak meg, amíg a készülék bekapcsolt állapotban van.

A készülékhez mellékelt használati útmutató igényes kivitelű, jól olvasható, érthetően magyarázza el a kezelést is. A helyes vérnyomásmérés kivitelezéséhez is tartalmaz útmutatásokat. Apró hátránya, hogy hat nyelven közli mindezeket, szerencsére a magyar fejezettel kezdődik.

Tartozék a puha zipzáras táska, mely a készülék, a mandzsetta és akár a használati útmutató, valamint vérnyomásnapló tárolására is kényelmes helyet biztosít. Sajnos időnként előfordul, hogy a puha tokot érő külső benyomódás hatására a készülék bekapcsol. Utazáskor lehet ez kellemetlen, amikor a poggyász belsejében váratlanul „felzúg” a készülék.

Garancia: A készülékre és a mandzsettára egyaránt 3 év. Az importőr által megbízott szerviz kifogástalanul végzi a javításokat garanciaidő alatt és azon túl. Pontosságellenőrző vizsgálat is biztosított.

Pontosság: nyomás ±3 Hgmm, pulzus ±5%.

A készülékeknél megemlített apróbb kritikai észrevételek csak tárgyilagos őszinteségemből fakadtak. A különbségek csak az egyedi igények szerinti választáshoz jelenthetnek némi támpontot. Összességében mindhárom készülék megfelel a legfontosabb kritériumnak: a vérnyomásértékek mérése megfelelő pontossággal, megbízhatóan elvégezhető velük. Használatra ajánlom ezeket.

szerzo

Trieber László

Vezetője egy szolgáltató és kereskedő cégnek, mely kórházak és magánszemélyek részére végzi orvosi és gyógyászati készülékek javítását, valamint forgalmazását.

Megjelent a hypertonia2009/4. számában

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!