Stroke után

A rehabilitáció útvesztői

Magyarországon évente körülbelül 50 ezer ember szenved el akut agyi érkatasztrófát. A rehabilitáció lehetőséget ad arra, hogy a beteg minél kevésbé legyen kiszolgáltatva, a lehető legjobban el tudja látni magát a családban, és a társadalomba is integrálódni tudjon. A beteg hosszú távú gondozása és rehabilitációja a háziorvosok aktív közreműködése nélkül nem lehetséges.

A stroke után otthonukba kerülő betegek állapota nagyon különböző lehet.

Akut ellátás után a betegek vagy azért kerülnek haza, mert neurológiai tüneteik javultak, vagy azért, mert állapotuk olyan súlyos, hogy rehabilitációra alkalmatlanok. Sok esetben a hazabocsátásukat nem előzi meg rehabilitációs szakkonzílium, így sajnos előfordulhat, hogy még fejleszthető beteg is kikerül az ellátásból, mivel nem ismerik fel esetleges részképesség-károsodását. Ez a mulasztás a beteget későbbi életvitelében jelentősen korlátozhatja. Főként az akut eseményt követő első három hónapban fontos észrevenni, hogy a beteg (további) rehabilitációra szorul, illetve rehabilitációra alkalmas, tehát szakambulanciára irányítása javasolt. Ilyenkor pótolhatatlan a háziorvos különleges figyelme.

Más a rehabilitációs cél egy aktív munkaképes korú páciensnél, akinek szellemi képességei akár enyhébb fokban is károsodtak, és más az idősebb, egyéb súlyos társbetegségben szenvedőknél. A szellemi képességek enyhe károsodása is megakadályozhatja a munkába állást, míg az önellátás a részképességek hiánya mellett is elérhető.

A betegek egy része intézményi rehabilitációs kezelést követően kerül otthonába. A rehabilitáció azonban olyan folyamat, mely a beteg elbocsátásával nem fejeződött be. A háziorvos segítségével meg kell szervezni a további gyógytornát, szükség szerint a házi ápolást. A stroke-on átesett betegek sok esetben szociális segítségre szorulnak, és gyakran a családnak is szüksége van támogatásra. A beteg ember személyiségváltozása, mozgáskorlátozottsága, ápolási igénye kimerítheti a hozzátartozókat, és ez a további rehabilitációs tevékenységet, a gondozást veszélyeztetheti.

A háziorvos végzi a stroke másodlagos prevencióját, vagyis az állapotromlás megelőzését. Időszakosan felméri a beteg fizikai és mentális változásait, meghatározza az elérhető célokat. Segítséget jelent, hogy a rehabilitációs osztályok betegeiket rendszerint visszakérik kontrollvizsgálatra, ismételten felmérik állapotukat, és meghatározzák a további teendőket, illetve a szükséges segédeszköz-igényüket. Az intenzív fejlesztés a stroke-ot követő első évben lehetséges, ezért gyakori és ajánlható az ismételt kórházi rehabilitációs kezelés.

A stroke késői szövődményei közül kiemelendők az izomtónus változásaiból adódó kontraktúrák, alsó és felső végtagi tartási rendellenességek, ízületi fájdalmak. Amennyiben a bénult végtag izomegyensúlya megbomlik, érdemes már a korai szakban megelőzésként korrekciós rögzítőt alkalmazni. Ha már rögzült, segédeszközzel nem korrigálható – elsősorban láb- – deformitás alakul ki, ám műtéttel még visszanyerhető a beteg végtag terhelhetősége. Ezekben az esetekben feltétlenül indokolt rehabilitációs szakkonzílium igénybevétele, mert a fenti tünetek ellátása után a beteg mozgáskészsége, életminősége kifejezetten javul.

Dr. Anselmó Viktória Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház,
Központi Rehabilitációs Osztály, Csepel

Dr. Mező Róbert ortopéd- és rehabilitációs szakorvos