Az étkezésünk (is) az agyban dől el

Tudom, elhízott vagyok, mondhatni, dagi, sőt kövér, csak ezt így nem akarta mondani háziorvosom, amikor a havi hipertóniagondozás céljából felkerestem. Megmérte a súlyomat, haskörfogatomat, nyakkörfogatomat, testmagasságomat, és jelentőségteljesen csóválta a fejét. Ingatta jobbra-balra, és arcáról nem a megelégedettség derűje sugárzott. Ebből biztosan tudtam – amit egyébként is tudok, csak nem merek szembesülni vele –, hogy ismét felszedtem pár kilót. Éreztem ezt is, hiszen a nadrágjaim egyre szűkebbek, mintha összementek volna a mosásban. Mondtam is a feleségemnek, óvatosabban mossa, mert ha így haladunk, új ruhatárra lesz szükségem. Akkor Ő is ingatta a fejét, ugyanazt a rosszalló pillantást vetette rám, mint most orvosom. Összeszövetkeznek ellenem…? Ideje lenne összeszövetkezni – értem…

Ezek a gondolatok keringtek agyamban, de felocsúdtam, mert a nővérke kedvesen mosolyogva ezt kérdezte: nem szeretne egy kicsit fogyni, uram? Hát dehogynem szeretnék, de nem megy. Már hányszor nekirugaszkodtam, hányféle „csodaszerrel", hányféle diétás „biztosnak hitt recepttel", de hát az átmeneti siker után pár hónappal súlyom ott tartott ahol volt, sőt… Igen, szeretnék, nővérke, hiszen tudja, de hát nem sikerül. Amennyiben komolyan gondolja, úgy nekirugaszkodunk újra, de másképpen, mint eddig – kapcsolódott a beszélgetésbe a doktornő. Rendben, próbáljuk meg, hiszen tudom, hogy ez a rizikófaktor a magas vérnyomásom mellett komolyan veszélyezteti a szervezetemet. Megbeszéltük, hogy a következő alkalommal a feleségem is eljön velem, hiszen Ő vásárol és főz, így tisztában kell lennie, mit vehet, főzhet nekem. Addig házi feladatot kaptam: egy hónapig írjam össze minden nap, hogy mit eszem-iszom-nassolok, a legapróbb részletekig. Adjam össze a nap végén, hogy mennyi kalóriát fogyasztottam. Azt is írjam le, mennyit mozogtam aznap. Szép kis feladat volt, de megcsináltam. Engem is érdekelt az igazság. Hát döbbenetes volt szembesülni azzal, hogy naponta átlag 4500 kalóriát eszem, iszom és körülbelül 3000-et égetek el. Persze hogy hízom.

Egy hónap múlva nekikezdtünk. Azt mondta a háziorvosom, először is az evést mint élvezeti forrást és pótcselekvést kell az agyamban helyére tennem. Gondolkozzam azon, hogy sokszor csak azért eszem, mert gusztusos valami, valójában nem is vagyok éhes. Elmagyarázta azt is, hogy civilizációs hatásként az emberek akkor is esznek, amikor nem éhesek, csak megkívánják a finom csemegét, vagy a szokás úgy kívánja. Különítsem el az agyamban, hogy mikor vagyok igazán éhes, és mikor ennék csak megszokásból, vagy mert örömet akarok vele okozni magamnak. Hmmm…, új gondolatok, de igazak… Feleségemnek azt tanácsolta, hogy kevesebbet adjon a tányéromra, mint eddig. Azt nem kellett vele megbeszélni, hogy milyen ételeket főzzön, mert Ő tudta eddig is, sőt szívesen is ette, de nekem az eddig nem volt étel. Hát hogyan lehet élni saláták, főzelékek, párolt zöldségek, sovány húsok, halak, kevéske kenyér fogyasztásával? Hogyan lehet élni édességek, csoki, kekszek, fagyi nélkül? Hogyan fog a szomjam csillapodni sör és fröccs nélkül? És egyáltalán, milyen örömforrást találjak az evés helyett?

Hazamentem, és úgy éreztem, a doktornő és feleségem fel akarják dúlni az életem. Bőségesen megvacsoráztam és nyomban lefeküdtem aludni. Éjjel teli gyomrommal rémálom gyötört. Vergődtem, fuldokoltam és feleségem szerint hangosan horkoltam. Ezt máskor is szoktam, különösen akkor, ha alkoholt iszom lazításként. Hallottam róla, alvási apnoénak hívják, ez is komoly probléma, mert az agy ilyenkor nem kap elegendő oxigént. El kellene mennem alváslaborba, ott egy éjszakai vizsgálat eldönthetné, kell-e kezelés. Azt mondják, ha kezelnék, gyorsabban, könnyebben fogynék. Na, ez már szimpatikus, tetszik. Elhatároztam, hogy elmegyek, hiszen a beutaló már ott lapul a fiókomban néhány hete, ki tudja, egyáltalán érvényes-e még.

Napokig gondolkodtam. Legnagyobb gondot az jelent, milyen elfoglaltságot találjak az evés helyett, ami örömet jelent. Mivel pótoljam a nassolásokat, hogyan tegyem helyére agyamban az étkezések célját? Tudom, gyökeresen meg kell változnom, eddig csak felületesen tettem, segédeszközökhöz folyamodtam, ezért nem sikerült. Vívódom, de most nem adom fel. Meg akarom csinálni!

Hát itt tartok. Kérem, segítsenek, adjanak ötleteket, saját tapasztalatokat. Olyanok írjanak a kiadó címére, akiknek már sikerült elérni és tartósan megőrizni karcsúságukat. Milyen egyéb örömforrást találtak?

A következő számban leírom, mire jutottam, hogyan élem mindennapjaimat.

Addig is üdvözli Önöket egy ma még kövér (BMI: 38,2; haskörfogat: 126 cm) páciens!

Dr. Ádám Ágnes

a szerkesztőbizottság elnöke,
a Magyar Hypertonia Társaság vezetőségi tagja,
a Zuglói Hipertónia Centrum vezető főorvosa

Belgyógyász, háziorvos, a magasvérnyomás-betegség és az alvászavarok képesített orvosa. 28 évig háziorvosként dolgozott, előtte 8 évig belgyógyász volt kórházi osztályon. Jelenleg Zuglóban a Hipertónia Centrum alapítója és vezető főorvosa. Magánpraxist is folytat. A Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének tudományos munkatársa, akkreditált oktató és vizsgáztató. Megrögzött egészségnevelő. Hiszi és vallja, hogy a gyógyítás egyik alappillére, hogy az emberek ismerjék testük felépítését és működését, értsék a gyógyítás folyamatát – akkor partnerként, aktív segítőként sikeresebben gyógyulnak. Az egészségnevelést minden fórumon gyakorolta, és teszi folyamatosan televízióban, rádióban, betegklubokban, iskolákban, újságok cikkeiben. ­Astellas-díjas, 2012-ben az Év Orvosának választották. 2017-ben ­CSAKOSZ Életműdíjat, 2019-ben a Magyar Hypertonia Társaság Török Eszter Életműdíját kapta.