DiaEuro 2025

Várnai csoda

A helyszín nem is lehetett volna szimbolikusabb, mint Várna, amely csatatérként szolgált I. Ulászló lengyel király és Hunyadi János keresztény hadserege számára, miközben meg akarták védeni Európát a török hódítóktól. Diabéteszes futsalválogatottunk vállát, ha nem is egy kontinens megvédésének terhe nyomta, a kupa megszerzésére vágyó hódítók szép számmal akadtak.

A győzelemnek, habár más ára és eszközei voltak a 15. században, mint a mai sportban, az alapjait nagyvonalakban ugyanazok a komponensek alkotják: kifinomult, körülményekhez igazodó haditerv (taktika); rutinos hadvezér, aki bármit megtenne csapatáért és társaiért (pont mint Nagy Roland csapatkapitány); egy vagy inkább kettő sziklaszilárd bástya, ami biztos védelmet nyújt (Tövisháti Tamás és Benke András klasszis kapusaink); az ellenfél számára kiismerhetetlen, a pajzson is rést törő harcos, aki rendre önmaga és társai minél jobb helyzetbe hozásán fáradozik (Sánta Attila); illetve az elnyűhetetlen vitéz, aki a legnehezebb pillanatban is felkel a padlóról, mert tudja, hogy szükség van rá (Pinczés Balázs).

A sport fontosabb, mint a földrajz

Az induló 9 csapat közül a csoportkörben a játéktudásban gyengélkedő, de lelkesedésben annál erősebb Üzbegisztán mellett az előzetes várakozások szerint legnagyobb rivális Horvátország várt a mieinkre.

Talán a kedves olvasóban is felmerült a kérdés: hogyan vehet részt egy közép-ázsiai ország az Európa-bajnokságon? Nem professzionális torna lévén a szervezők és az indulók is fontosabbnak vélik, hogy a bajnokság szellemiségét követve minél több cukorbeteg sportoljon, tegye próbára magát a versenyen és mutasson pozitív példát a hasonló cipőben járó betegeknek, semmint, hogy holmi földrajzi keretek szabjanak határt a DiaEurónak.

Fontos tudni azt is, hogy a kiírás egyszerre engedi az amatőr és a profi, illetve korábbi profi sportolók részvételét, így ne lepődjünk meg a nagyobb különbségek kialakulásán.

Kiütéses győzelemmel kezdtünk

Erre a bizonyos nagy különbségre rögtön az első mérkőzésünkön sor került, Üzbegisztán válogatottját ugyanis kiütéses, 9-0-s győzelemmel intézték el fiaink, ahogy azt a papírforma megkövetelte. Pedig távolról sem ez volt a legjobb mérkőzésünk a tornán a lassabb tempóval, néhol pontatlan passzokkal, labdaeladásokkal, kombinációs pontatlanságokkal. Izgalomra persze nem volt ok, válogatottunk hamar megszerezte a vezetést egy szélről érkező, kapust megtréfáló lövéssel. Az üzbégek, ha nagyítóval keresték volna a labdát, akkor se találták volna, úgy eldugta a meccs bizonyos szakaszaiban a magyar válogatott.

Pár órával később a csoportdöntő következett, az üzbégeket szintén könnyűszerrel elintéző horvátok ellen. Látványos gólok és cselek helyett azonban feszült taktikai csatával kellett beérnie a közönségnek, a végeredmény 0–0 lett.

A felkészülésről

A felkészülés elején úgy éreztem, ez az EB nem a miénk lesz. Hiányoztak a korábbi megbízható játékosaink, családi, orvosi okokból, ráadásul a korábbi csapatkapitány is elbúcsúzott tőlünk. Úgy tűnt, a korábbiakhoz képest gyengülni fog a keret.

Ahogy haladtunk előre, már látszott, hogy három remek új játékossal bővülünk, Juhász Márk Veszprémben játszik, az U19-es csapat egyik legjobbja. Puskás Zsombor és Merényi Marcell is nyereség volt számunkra.

Ahogy szoktam, nagyobb létszámmal kezdtük áprilisban a felkészülést, fokozatosan szűkítettem a keretet.

Ekkoriban még javában zajlott a bajnokság, nehéz volt összeegyeztetni az edzéseket. Viszont a nyár eleji tatai edzőtábor remekül sikerült. Itt már csak két fővel volt nagyobb a csapat a kelleténél. Napi két edzést tartottunk, sokat gyakoroltuk a különböző figurákat, még edzőmeccsünk is volt.

Hevesi Tamás,a válogatott edzője

Kreatív módon feltört védelem

A csoportkör másnapján rendezték a negyeddöntőket, ahol az örök rivális szlovákok ellen volt jelenésünk. A mérkőzés előtt Hevesi Tamás úgy nyilatkozott, hogy a magyar csapat hiába erősebb papíron, a szlovák csapat sokat fejlődött az elmúlt években, és okozhat nekünk kellemetlen meglepetést, ha nem figyelünk.

Az edzőnk által megjósolt meglepetés már a mérkőzés első perceiben megérkezett egy labdaeladás utáni szlovák kontragól formájában, amit az egyébként felvidéki magyar származású csatáruk rúgott irgalmatlan erővel a bal felsőbe. Gólöröm helyett a magyar nézők elé ment bocsánatot kérni, a torna egyik legmeghatóbb jelenetét láthattuk.

A negyeddöntő további részében pedig a magyar csapat addigi legjobb teljesítményét figyelhettük. Sportpszichológiai esettanulmányt lehetne írni abból, hogyan állt fel a csapat a sokkból, amit a szlovák gól jelentett (jelenthetett volna).

A srácok kreatívabbnál kreatívabb módon törték fel a szlovák védelmet, északi szomszédunknak se az aktív letámadásunk, se a gyors elmozgásaink és pozícióváltásaink ellen nem volt eszköze. Sánta Attila és Nagy Roland vezérletével, mint kés a vajon, úgy mentünk át a szlovák hátsó alakzaton. Élményszámba ment nézni az üres területekre remekül betörő magyar játékosok újabb és újabb góljait, a végeredmény 6–2 Magyarországnak.

Jó élmény volt

Juhász Márk tagja a magyar korosztályos futsalválogatottnak. Most első ízben játszott a cukorbetegek futsalválogatottjában is.

– Nagyon jó élmény volt az Európa-bajnokság, jó volt megmutatni, hogy cukorbetegként ugyanolyan intenzív életet tudok élni, mint az úgymond normális emberek. Felemelő érzés volt Magyarországot képviselni és nyerni.

Kicsit furcsa volt a korosztályos meccsekhez képest, hogy Várnában gyakran idősebbek ellen is játszottunk. Mire vagyok büszke? Arra, hogy az első meccsen egy mesterhármassal bemutatkozhattam.

Elődöntő Portugália ellen

Már a bevonulásnál érződött a portugál játékosokon, hogy idegesek, nem fókuszáltak, ez pedig megmutatkozott a teljesítményükön is. Persze mi is hozzájárultunk, hogy elbizonytalanodjanak, hiszen régi riválisaink, azonban a magyarok ellen eddig nem sok babér termett nekik.

Az első félidőben Sánta Attila két zseniális egyéni villanása kétgólos előnyhöz juttatta a magyarokat, a portugálok pedig veszélyes támadások híján a szüntelen reklamálásokba és bírókkal való vitákba temetkeztek. (Ezt a meccs után se hagyták abba.)

Mi viszont, nagyon helyesen, csak a játékkal foglalkoztunk, a magasan felhúzott védelmi vonalunknak köszönhetően a portugáloknak esélyük sem volt a szépítésre, sőt, a debütáló Juhász Viktor Márk góljával eldőlt a döntőbe jutás kérdése, majd, amikor a portugálok vészkapussal álltak fel a szépítés reményében, még két gólt berámoltunk az üres kapuba, így 5–0-ra megnyerte a diabéteszes futsalválogatottunk az elődöntőt.

Gólok, dráma, izgalmak

A magyar DiaEuro-válogatott magabiztosan, stabil védekezéssel és frappáns támadójátékkal jutott a döntőbe, története során hetedszer. Ahogyan azt az erőviszonyok alapján várni lehetett, Horvátország került a másik ágon a fináléba.

Gólok, dráma, izgalmak – amikben szűkölködött a két csapat csoportmeccse – akadt bőven az aranycsatában. A döntőre igazán jó hangulatot teremtett a két szurkolótábor, egymást váltotta a lelátón a „Hrvatska, Hrvatska” rigmus a mi jól megszokott „Ria Ria” dallamunkkal.

A döntő elején rögtön a horvátok szereztek vezetést a legjobbjuk, Marko Marković révén. Más kérdés, hogy a támadásuk egy ellenünk elkövetett szabálytalanságból indult, aminek következtében a magyarok egy pillanatra megálltak, hisz biztosra vették, hogy lefújja a faultot a bíró. Sajnos nem így tett, a gól érvényes maradt, Pinczés Balázs pedig csak hosszas ápolás után tudott felkelni. Nem jól indult tehát számunkra a találkozó, a mérkőzésen a durvaságnak legalább akkora szerep jutott, mint a futsalnak.

1–0-s előnnyel vonultak szünetre a horvátok, a második félidőben nőtt a különbség, miután a horvátok újabb támadást játszottak sakk-matt helyzetig. Hevesi Tamás próbálta felrázni a csapatot, de 10 perccel a találkozó vége előtt egy gyors és pontos ellentámadásból Marković megszerezte második gólját is a döntőben, ezzel pedig 3–0-ra vezetett Horvátország.

Sporttörténeti fordulat

Ekkor olyan fordulat következett, amilyenre az egyetemes sport történetében is ritkán volt példa. Régi futballközhely, miszerint a 2–0 a legveszélyesebb eredmény, mert az előnyben lévő csapat hajlamos kiengedni a koncentrációból, ami megbosszulhatja magát. Jelen esetben ezt nyugodtan átírhatjuk 3–0-ra.

A fordulat bekövetkezéséhez „kellett”, hogy a harmadik horvát gólt követően a játékvezető mindkét csapatból kiállítson egy-egy embert, ezután pedig jött Benke András kapusunk mezőnyjátékosként való megdicsőülése. Hogy minél tisztább helyzeteket dolgozzunk ki, András előre jövetelével 4 a 3 ellen álltunk fel üres kapuval. Benke egy percen belül gólpasszt adott Nagy Rolandnak, ezzel új reményt a csapatnak, majd ő maga jó 12 méterről akkora gólt rúgott a felsőbe, hogy extázisban tört ki a magyar szurkolótábor. Benke újabb gólpasszával pár perccel a vége előtt egalizáltunk, és mivel más érdemleges már nem történt a mérkőzésen, jöhetett a hosszabbítás.

Az idegőrlő hosszabbításban mintha megismétlődött volna a rendes játékidő eseménysora, most a Sánta elleni szabálytalanságot engedte tovább a bíró, a horvát akcióból pedig gól született. Sántát ráadásul heves tiltakozása miatt kiállította a játékvezető. Óriási lelkierőről tanúbizonyságot téve nem sokkal a vége előtt 3 a 4 elleni játékban is sikerült kiegyenlíteni, a gólban elévülhetetlen szerepe volt annak a Pinczésnek, aki a mérkőzés elején komoly sérülést szerzett.

Mentális fölényben

Hihetetlenül felfokozott állapotban, 4–4-es eredmény után következett a büntetőpárbaj.

Az egész magyar csapat mentális fölényben érezhette magát a sírból visszahozott találkozó után, de kiváltképp igaz ez kapusunkra, Benkére, aki 3 gólból is kivette a részét. Ilyen felfokozott állapotban pedig a gólvonalon is parádézott, 3 kivédett büntetőjének köszönhetően a magyar diabéteszes futsalválogatott megszerezte harmadik DiaEuro-győzelmét! Benke András lett a torna legjobb kapusa, Sánta Attila pedig a legjobb játékosnak járó elismerést vehette át.

Szigethy-Piros Márk Az interjúkat Herth Viktória készítette.

A magyar csapatról a válogatott saját Facebook-oldalán olvashatók információk: Facebook/cukrosfutsal

A bajnokság sztárja

Benke András a bajnokság, s azon belül a döntő sztárja lett.

– Úgy érzem, életem meccsét játszottam. Nem tudom, lesz-e ilyen még egyszer. De a siker nemcsak rajtam múlott, csapatként értük el. Fel tudtunk állni 0:3-ról, vesztett helyzetből.

András második alkalommal vett részt a DiaEurón, mind a kétszer aranyérmet szerzett a magyar válogatott. (Reméljük, hogy jövőre is tagja lesz a csapatnak, már csak kabalából is.) A profi sportot már abbahagyta, elvégezte az egyetemet, a civil életben próbál helytállni. De azért félprofiként ma is aktív sportoló, gyermekeknek tart kapusedzést.

Természetesen a döntő büntetőrúgásairól is kérdeztem.

– Akkor már nem izgultam. Ha meccs közben gólt kapunk, az a mi hibánk, de ha egy büntetőt kivédünk, hős lesz belőlünk – meséli nevetve. – Nagy rajtunk a felelősség, de a kapus élvezi a büntetőrúgásokat.

A magyar csapatot támogatta