Tábor-túrán járt szerkesztőségünk

Idén nyáron négy diabéteszes ifjúsági táborban is járt szerkesztőségünk néhány tagja: Herth Viktória főszerkesztő, Hegedüs Csaba, a kiadó munkatársa, aki főállásban zenész, így mind a négy helyszínre egyik kedvenc hangszerével, a bendzsóval érkezett, valamint Béki János, a Diabetes kiadványmenedzsere.

A nyár elején felajánlottuk látogatásunk lehetőségét a táborok szervezőinek azzal a nem titkolt szándékkal, hogy szeretnénk közvetlen kapcsolatot teremteni fiatal diabosokkal, lapunk jövőbeli olvasóival és tudósítóival. Számunkra nagy élmény volt mind a négy találkozás.

Miskolciak Telkibányán

Telkibányán, az észak-magyarországi bájos településen jártunk először. A miskolci Cukorbeteg Gyermekekért Alapítvány és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Gyermekdiabétesz Gondozó több mint 25 éve nyaranta – időnként télen is – szervez a diabéteszes gyermekeknek oktatótábort. Minden nap van „tanítás”, de minden nap csak egy. Cukorbetegként fontos a tudás, tehát a tanulás, táborozóként viszont fontos a kikapcsolódás. A hajdani táborozók közül sokan ma már táboroztatóként vannak jelen, figyelnek a kisebbekre – ha kell –, segítenek, az ő tanácsaik igazán hitelesek.

A legfiatalabb táborozó még óvodás volt – ez nem akadályozza abban, hogy némi szakmai segítséggel saját maga állítsa be pumpáját. Az ebéd utáni alvás hiányzott neki, el is aludt az előadásom alatt, de többen megnyugtattak, nem azért, mert annyira unalmas volt.

Igaz vagy hamis?

Amikor a Diabetes magazin megszületett, a cukorbetegek nagyon kevés helyről szerezhettek információt betegségükről. Ma bőven van információ, csak nehéz eldönteni, melyik pontos, hiteles. (Amit a Diabetesben vagy a diabetes.hu oldalon olvasnak, abban megbízhatnak.) Ez a gondolat ihlette az igaz vagy hamis játékot, amit a táborozókkal játszottunk.

Ennek során mind a négy táborban – előbb vagy utóbb – kiderült, hogy Frederick Banting nem amerikai focista, hanem az inzulin felfedezője, arra is fény derült, hogy a Langerhans-szigeteket a Csendes-óceán helyett a hasnyálmirigyünkben kell keresnünk. A cukorbeteg nem sportolhat – állította a főszerkesztő, szerencsére mind a négy alkalommal kórusban kiáltották a fiatalok: dehogyisnem!

Vajon lehet egy cukorbeteg űrhajós? Hosszan vitatkoztunk róla, ezt a kérdést a Dalicsek Dániellel korábban készített interjú döntötte el. Ő diabéteszesként jelentkezett űrhajósnak, bejutott a legjobb 25 közé, és nem a cukorbetegsége miatt esett ki a rostán.

Sportos cukrosok Verőcén

Tanulás, túra, takarítótánc

A Sportos Cukorbetegek Egyesülete Verőcén, a Csattogó-völgyben szervezett sporttábort. A szórakozás mellett itt is fontosnak tartják a tanulást.

A többség már régi ismerősként üdvözölte egymást vasárnap, amikor összegyűlt a társaság. Azért, hogy az új résztvevők is könnyen beilleszkedjenek, ismerkedős játékokat játszottak az első délutánon. Este, hiába volt tízkor takarodó, a háromágyas, kényelmes szobákban sokáig folytatódott még a beszélgetés, viháncolás. Minden reggel tornával indult a nap a Csattogó-völgyben, mire befejezték, garantáltan mindenki felébredt.

Hétfőn Visegrád volt az úti cél. Kedden a Csattogó-völgyben három csapatot alakítottak, s mindegyiknek egy „kunsztot” kellett bemutatnia. Remekül sikerült mindhárom: a fergeteges néptánc, a vicces táncolva takarítás és a mini színdarab, amelyben egy hipó-roham és annak kezelése elevenedett meg.

A sportos cukrosok táborában igazi közös munka folyt: a gyerekekkel együtt fogalmaztuk meg a honlapunkon s e lap hasábjain megjelenő tudósítást, eközben találkoztunk egy remekül fogalmazó fiatalemberrel, a 17 éves Somosvári Zsomborral. Mi a tábor közepén jártunk náluk, hogy a távozásunk után mi történt, ő meséli el.

Gyorsaság és tudás

A szerda délelőtt a tanulásról szólt. A gyerekek megismerkedhettek a különböző inzulinokkal, az anaerob és aerob mozgással és azok vércukorra gyakorolt hatásával, ugyanis a tábor egyik célja, hogy minél előbb önállóvá váljanak a diabjuk kezelése során. De a többség kedvenc programja csak ez után következett, amikor megérkezett Ricsi, aki a kerekesszékesek mindennapjaiba engedett betekintést, és próbára tett mindenkit a gyorsasági versenyével.

Ricsi az ebédet is velünk töltötte, később azt mondta nekem, hogy nagyon furcsa érzése volt, hisz ő érkezett érzékenyítő programot tartani, de ez a közös étkezés neki is egyfajta érzékenyítés volt, látva a kis diabosok bátorságát és magabiztosságát, ahogy magukat kezelik.

A délután folyamán a csapatok különböző ügyességi játékokon vetélkedhettek egymással, ahol egyaránt tehették próbára a gyorsaságukat és a diabbal kapcsolatos tudásukat. Ahogy a délután estébe fordult, a tűzön boldogan rotyogó lecsó mellett folytatódtak a beszélgetések az újdonsült barátok között. De persze utolsó nap lévén nem maradhattak el a különleges programok sem, megtartottuk immáron másodjára a diab-divat elnevezésű versenyt, ahol a táborozóknak a rendelkezésükre álló ruhákból kellett jelmezeket készíteni. Az estét pedig a versenyek eredményhirdetése és az elmaradhatatlan buli zárta.

A Juvenilis Diab Help Szántódon

Tanulás és aktív láblógatás

Több mint 30 éve létezik a Juvenilis Diab Help Alapítvány, s vezetői már a kezdetektől minden nyáron remek táborokat szerveztek a Balaton partján.

Idén Szántódon gyűlt össze 52 diabos fiatal, akik az ország minden részéből érkeztek, sőt, volt, aki a Felvidékről jött.

Ebben a táborban önálló fizetőeszköz létezik, a Fabatka, amelyhez többek közt jó válaszokkal lehet hozzájutni. Ezen a délutánon jónéhányan meggazdagodhattak. Itt nehéz volt a közvetlen beszélgetés, túl sokan voltunk hozzá, viszont a legképzettebb fiatalokkal itt találkoztunk. Őket nem lehetett becsapni a beugratós kérdésekkel.

Fantasztikus válaszokat kaptunk arra a kérdésre is, hogy mi a jó a diabéteszben. – Fegyelmezetté tesz, önuralomra, önmérsékletre tanít, egészségesebben élünk, mint az egészségesek – mondták.

Végül az újságírás néhány alapfogalmáról, szakmai trükkjéről beszélgettünk, s miután a röplabda-bajnokságra többen elsiettek, a bent maradt csapattal „interjúztunk”.

Gyorsan megy a barátkozás

Ennek során derült ki, hogy vannak olyanok, akik most először táboroznak diabéteszesek között, például a Pécsről érkezett 14 éves Panka, aki egy éve cukorbeteg, s már az első nyáron itt van sorstársai között. Félszáz idegen gyerek közé becsöppenni nem könnyű feladat, de cukorbetegek között gyorsan megy a barátkozás. A budapesti Boginak már az ideutazás során, a buszon sikerült barátot találnia.

Sokan vannak, akik már ötödik, hatodik alkalommal tagjai a JDH táborának. Maja és Kincső barátsága is több évre nyúlik vissza. A táborban ismerkedtek meg, online tartják a kapcsolatot, sőt el-elutaznak egymáshoz. Ez utóbbi azért nagyszerű, mert messze laknak egymástól, Pécsen és Debrecenben.

A Pilisvörösváron élő 14 éves Féja Barnabás is kedvet érez az újságíráshoz, azt mondta, szívesen ír az újságunkba, honlapunkra. Ő mesélte el a tábor napirendjét is.

Minden reggel 7 órakor van az ébresztő, 8-kor reggeli, majd minden délelőtt csoportfoglalkozás. 52 gyerekkel egyszerre beszélgetni lehetetlen – tapasztalatból mondom, nekem sem sikerült –, ezért képzett, de a táborozóknál alig idősebb edukátorok vezetésével néhány tagú csoportokban zajlik a tanítás-tanulás. Tízórai után jön az eszmecsere, a kifejezés már sejteti, hogy a JDH táborában nem tanárosan egy irányból jön az oktatás, hanem beszélgetések során fogalmazódnak meg a tudnivalók.

Ebéd után jön az aktív láblógató szakasz. Lehet társasozni, kézműveskedni, röplabdázni, fürdeni a Balatonban. Este ismét együtt van a tábor, az edukátorok által szervezett programok mindig izgalmasak, egyéni vagy csapatversenyek során lehet gazdagítani a Fabatka-gyűjteményt.

Rákosmentiek a Csattogó-völgyben

Szombattól szombatig

Verőcén, a Csattogó-völgyi Szabadidős Központban legnagyobb létszámban – a gyerekek állítása szerint – szúnyogok voltak idén nyáron, de diabos fiatalokból sem volt hiány. Júliusban a sportos cukrosok táboroztak itt, augusztusban a Rákosmenti Gyermekcukorbetegek Közhasznú Egyesülete szervezésében 18 fiatal. Részben a viszonylag kis létszám, részben a gyerekek érdeklődése miatt ez volt számunkra a legizgalmasabb találkozás. Itt végre valóban beszélgetni tudtunk.

Miért jó a tábor?

A kérdésre, hogy miért jó a tábor, Csilla nagyon bölcs gondolattal válaszolt: otthonos érzés diabosokkal együtt lenni. Zsófi ugyanezt a gondolatot úgy fogalmazta meg: nem érzem magam egyedül. Benedek azt mondta: nem lógok ki a sorból. Hagynak időt mindenre, nem kések el sehonnan a diabétesz miatt úgy, mint az iskolában. Maja szerint nem kell magyarázkodni a mindennapi dolgokkal kapcsolatban, hiszen mindenkinek egyértelmű.

A 12 éves Kincső 10 éve diabéteszes. Ő vállrándítva magyarázta: nekem otthon is olyan az életem, mint itt. Megcsinálok mindent magamnak, ha valaki kérdezi, hogy mit csinálok, röviden válaszolok, de nem érdekelnek a többiek. Ez a téma többször előjött a beszélgetés során: idegesítő, amikor megkérdezik, mi ez a válladon, mi az a derekadon, mit csinálsz, miért csinálod. Különösen bosszantó, amikor rövid időn belül többször is el kell magyarázni. Egyáltalán, el kell magyarázni? Igen, bármennyire zavaró, jó, ha tudja a környezetünk, hogyan élünk.

Az is jó egy ilyen táborban, hogy barátság születik, közösség épül. Látszott is a csapaton, hogy kicsik és nagyok együvé tartoznak.

Radioaktív inzulin

Jó a program is a táborban. Levente tenyerének vérhólyagjai bizonyították, hogy a kalandparkban tett látogatás izgalmas volt. Az elsősegély-előadást is mindenki élvezte, amikor sebkötözést, újraélesztést tanultak. Esténként a tábor közepén álló színpadra feküdtek, hullócsillagokra vadásztak. S ha már fekvés, volt közös meditáció is, gondolatban felemelkedtek az űrbe, ott kinyitottak egy ablakot, amelyen át minden rossz gondolatuk elröppent a mindenségbe. – Csak közben megettek bennünket a szúnyogok, fűzték hozzá.

De a legizgalmasabb az egész táborozást végigkísérő nyomozói munka volt. Veszélyes bűnözőket kellett elkapni, radioaktív inzulint terjesztő dílereket. Kész életveszély!

A sütőiskola viszont nem veszélyes, sőt, kifejezetten élvezetes volt, különösen, amikor a táborozók elfogyasztották a végeredményt. Kettesével tüsténkedtek a fiatalok a konyhában, dietetikusok közreműködésével. Egyhangú volt a kinyilatkoztatás, ott jártunkig a kókusztekercs volt a legfinomabb, Hanna, Kincső, Lilla és Tamara remekműve.

Végül megkértem a fiatalokat, foglalják össze egy szóban a tábort. Szúnyogos, újdonság, családias, jó, élménydús – röpködtek az értékelések. Dodó szerint messze a kalandpark volt a legjobb, Milán pedig – az egyik legkisebb résztvevő, aki a beszélgetés során sok okos dolgot mondott – repesve várja, hogy láthassa szereplését először a diabetes.hu honlapon, majd a Diabetes magazinban.

Otthonos érzés

Visszagondolva a kisebb-nagyobb gyerekekre, Csilla megfogalmazása jutott eszembe: otthonos érzés diabosként diabosokkal együtt lenni. Ha ezt az érzést tudja nyújtani egy cukorbeteg-tábor a gyerekeknek, akkor megéri a szervezők sok előkészítő munkája, a folytonos figyelem a táborban, ahova saját szabadságuk terhére utaznak a diabétesz-gondozók munkatársai – mert lelki otthont teremtenek.

HV