Győriek a Szigetközben
A Szigetköz – természeti adottságai, állat- és növényvilága miatt – maga a csoda. A vadregényes táj sok ember szívét rabul ejti, ez történt a győri cukorbeteg gyerekekkel is a nyáron.
Az idei tábor sportosra sikeredett, pedig arányaiban sok volt a 7–10 év közötti gyerkőc. Nagyon büszke vagyok rájuk, hogy példamutatóan, sisakban, a szabályokat betartva, mindenféle gond nélkül tudtunk tekerni a Mosonmagyaróvári Hallépcsőhöz és másnap borulás nélkül megjártuk a Zátonyi-Dunát.
Az idei tábor olyan szempontból is különleges volt, hogy csatlakozott hozzánk a felnőttgondozóból egy 30 éves fiatalember, Nagy Márton, aki 1,5 éve diabéteszes, elveszve érzi magát a világban, eddig nem sikerült megtalálnia azt a közeget, ahonnan nem lógna ki.
De az, hogy a szervezők és a személyzet mit gondol, soha nem hiteles, ezért álljanak itt a gyermekek és Márton élménybeszámolói!
Dr. Pap Krisztina
Hamar találtam barátokat is
Nagyon jól éreztem magam a táborban, pedig félve mentem, hiszen soha nem töltöttem sehol ilyen sok napot a szüleim nélkül! Első nap az egyik kedvenc helyemre mentünk, Mosonmagyaróvárra, a Futurába (hazánk legnagyobb tudományos játszóháza), ami igazán különleges hely, a többiek szerint is. A következő napokon kajakoztunk, ami nagyon tetszett, más, mint csónakázni. Az unalmas, itt izgalmas volt evezni.
Bicajozni is voltunk, de olyan furcsa kerékpárt kaptam, hogy szenvedés volt tekerni, de még így is sokat nevettünk a barátaimmal! Bizony, hamar találtam barátokat is, már az első napon! Jázmin, Lilla, Dorina – remélem, találkozom velük jövőre is és újra ilyen sok izgalmas dologban lehet részünk együtt!
Jókat ettünk, a legjobban a gyümölcsleves ízlett, de itt még dinnyét és tarhonyás húst is ehettem, sőt még repetát is kaptunk. Este 10-kor takarodó volt, eddig ezt a kifejezést sem ismertem. Az éjszakai nyugalomra és a cukrokra Krisztina néni vigyázott. A szüleim alig hitték el, hogy már az első nap magamnak adtam be az inzulint, erre anyukámnak soha nem sikerült rávennie.
Écsi Zselyke
30 évesen a gyerekek között
Augusztus utolsó hetében diabos gyermektáborban töltöttem pár napot Dunaszigeten. Mindenki kedves és közvetlen volt, éreztem, itt jó helyen vagyok. Első nap Mosonmagyaróvárra, a Futura tudományos élményközpontba mentünk, közben én egy felnőtt diabossal beszélgettem.
A második napon este tudtam csatlakozni a táborozókhoz, a gyerekek kerékpártúrán voltak aznap. Vacsora után kockajátékra invitáltak (ez itt tradíciónak számít, minden táborban ezt a játékot játszák, mint megtudtam), sokat nevettünk, egészen a 22 órás takarodóig.
Másnap reggeli után edukációs foglalkozáson vettem részt, nagyon sok új információ birtokába jutottam a ketoacidózis és a glukagon-injekció kapcsán, majd beszéltünk még a bulizásról, mire érdemes figyelni, hogy elkerüljük a hipoglikémiás állapotot. Ezután indultunk a strandra, a gyerekek rengeteget mozogtak, hívtak játszani, kérdezgettek, mesélték a saját tapasztalataikat a diabétesszel kapcsolatban, itt ez teljesen természetes. Egyik kisfiú számos tudnivalót osztott meg velem az inzulinpumpájáról (nekem teljesen új volt, én pent használok), hogyan működik. A sportolásról és annak jótékony hatásáról is társalogtunk.
Mivel a következő napra (csütörtök) nem tudtam szabadságot kivenni, haza kellett mennem, de olyan jól éreztem magam ebben a közösségben, hogy munka után egyből visszamentem Dunaszigetre egy kis játékra, beszélgetésre. Hálás vagyok ezért az élményért, remek embereket ismerhettem meg mind a felnőttek, mind a gyerekek személyében. Egy támogató, elfogadó, segítőkész közösségbe kerültem. Pap doktornővel is sokat tudtam beszélni, neki köszönhetően úgy érzem, a diabéteszhez való hozzáállásomat sikerült más (pozitívabb) perspektívába helyeznem.
Nagy Márton
