Családi Erzsébet-tábor a Sportos Cukrosokkal
Vasárnap a Balatonnál szakadt az eső, a tó pedig haragos hullámokat vetett. Ahogy néztem ki a vonat ablakából a zabolátlan ítéletidőbe, úgy éreztem, tudom miért ilyen szomorú: véget ért a sportos cukros családi hétvége!
Ha visszaugrunk három nappal korábbra, ragyogó napsütést és egy, a hűs árnyékban elhelyezett asztalt láthatunk. Ennél az asztalnál vette kezdetét a hétvége, itt fogadtak minden családot, akik a nagy melegben eljöttek Zánkára, az Erzsébet-táborba.
Ebből a nagy melegből és tűző napról menekülni kellett, ki a Balaton hűs hullámait, ki pedig a számtalan programnak otthont adó árnyas épületek egyikét választotta. Volt – a teljesség igénye nélkül – csocsó, pingpong, reflexjátékok vagy a kreatívabbaknak kézműveskedés. De az igazi buli akkor kezdődött, amikor leszállt az este, meghozva a felfrissülést az egész napos meleg után, és a sportos cukros programokat.
Az akrobatikus kosárlabda bemutató után mindenki összegyűlt, hogy próbára tegye a szerencséjét a tombolán. Ezután pedig elindult a beszélgetés a szülők között. Ez nagyon fontos része a hétvégének, hiszen a Sportos Cukorbetegek Egyesülete nem csak egy sima egyesület, hanem sorstársi közösség. A gyerekek anélkül játszhatnak önfeledten, hogy bárkiben felmerülne a kérdés, mi az a „ragtapasz” a karodon, vagy miért kell most leülnöd egy kicsit. Mindeközben pedig a felnőttek – akár szakértők segítségével – kereshetnek megoldást a gyerkőceik diabbal kapcsolatos problémaira.
Szombat este a hétvégét közös bulival zárhattuk, amihez az Animal Canibals szolgáltatta a zenét, de a tombola és a beszélgetőkör sem maradhatott el, itt éjszakába nyúlóan, gyakran nevetéssel megszakítva folyt a tapasztalatcsere.
Ahogy ezek az emlékképek átvillantak az agyamon, a vonat suhant tovább, vissza Budapest és a hétköznapok felé. Kicsit én is úgy éreztem magam, mint a Balaton. – De ne aggódj – gondoltam. – Hisz jövőre találkozunk.
Somosvári Zsombor
