A játék alapvető

Nem vagyunk egyformák, ami nem baj, ennek köszönhetjük, hogy jókat tudunk vitatkozni. Persze, nem mindig elegáns szellemi párbaj a vita, van, amikor lekezelés, pocskondiázás helyettesíti az érvek összecsapását. Aki figyeli a közösségi médiát, tudja, miről beszélek. Ezeken a felületeken különösen elszabadult a pokol.
A közelmúltban egy bennünket érintő vitára bukkantam, amely előtt – bevallom – értetlenül álltam. Újra és újra elolvastam az egymással ellentétes véleményeket, de az egyik álláspontot sehogy sem sikerült elfogadnom.

Nincsenek egyedül

Az egyik legnagyobb játékgyártó cég, a Mattel piacra dobta a diabéteszes Barbie babát. Karján ott a szenzor, szív alakú tapasszal rögzítve, derekán a pumpa, kezében kis táska, amelyben a hipoglikémia esetén szükséges szénhidrát található. Barbie ruhája kék pöttyös, szintén nem véletlenül, a cukorbetegek nemzetközi szimbólumát jeleníti meg. Ez a világ első 1-es típusú diabéteszes babája. Magyarországon az Egy Csepp Figyelem Alapítvány közreműködésével jelent meg.

– A cukorbeteg Barbie baba révén a gyerekek játékosan ismerkedhetnek meg diabéteszes társuk mindennapjaival. A közös, örömteli tevékenység így nemcsak a cukorbeteg kicsiknek segít a saját tapasztalataikat megélni, hanem azt is megkönnyíti, hogy a gyerekközösség megértse és elfogadja mindazt, ami a cukorbetegséggel együtt jár – mondta el Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány vezetője és alapítója.

– A sokszínűség nemcsak a bőrszínről vagy a testalkatról szól, hanem a különböző élethelyzetek, egészségi állapotok megértéséről is. Ezért különösen fontos számunkra, hogy a cukorbeteg gyerekek lássák: nincsenek egyedül, az ő történetük is értékes – fogalmazott Török Kata, a Mattel magyarországi marketingmenedzsere. – Büszkék vagyunk rá, hogy újabb fontos lépést tehetünk a játékokon keresztüli szemléletformálás útján.

Végre!

Szerintem ez remek dolog. – Ez a baba olyan, mint én vagyok – gondolhatja a cukorbeteg kislány (hogy a kisfiúk mit gondolnak, azt most ne firtassuk). – Nem lehetek annyira más, annyira furcsa, ha még baba is van éppolyan, mint én. Legfeljebb készüljenek az anyukák, elképzelhető, hogy szerezniük kell kék pöttyös ruhát. A hírt olvasva nekem ez jutott eszembe. Meg az, hogy végre!

Vagyok annyira régóta a Diabetes főszerkesztője, hogy tudjam, 30-40 éve még milyen furcsán néztek az inzulinos cukorbetegekre, hogy mennyire keveset tudtak azok, akiknek a környezetében nem élt diabéteszes. Ugyan még ma is vannak, akik fertőzőnek tartják, akik szerint a sok édesség okozza, mégis elmondhatjuk, messze jutottunk az úton, amely a cukorbetegség elfogadáshoz vezet.

Nagy szerepe volt ebben Erős Antóniának, aki nyilvános munkáját, ismertségét felhasználva sokat tett annak érdekében, hogy a cukorbetegséget és a cukorbetegeket a társadalom normálisan kezelje. Ő olyan természetességgel vállalja diabéteszét, olyan sok fórumon, alkalommal beszél róla – miközben sportos, karcsú, csinos –, hogy szavaitól sok „középkori fal” leomlott.

Szerénytelenül mondom, hogy a Diabetes magazin is sokat tett az elfogadtatás érdekében, és még többet tettek, tesznek az ország különböző településein működő cukorbetegklubok, -egyesületek, -alapítványok, nem is beszélve a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségéről, amely újabb és újabb remek akciókkal, kezdeményezésekkel áll elő. Mindegyikőnk több évtizedes munkájának eredménye is, hogy megszületett az 1-es típusú diabéteszes Barbie baba.

Minden percben tudnia kell!

Mint kiderült, nem mindenki látja így.

– Beteg gyerekre beteg babát ráerőltetni káros!

– Valahányszor a gyerek ránéz ezekre a beteg Barbie-kra, hatoljon a csontjaiba, ereibe a tudat, hogy ő beteg! Ne legyen egy nyugodt perce sem! Rettegjetek gyerekek!

Ezt a két megfogalmazást emelem ki az ellenvélemények közül, nem írom le, ki véli így, a közösségi médiában találtam, idézhetem a gondolatot. De nem értem.

Nagyon nem értem! A diabéteszes gyermeknek igen, minden percben tudnia kell, hogy diabéteszes. Fegyelmezettnek kell lennie, szabálykövetőnek. El kell érnünk – szülőnek, gondozónak, edukátornak, pedagógusnak –, hogy minden fizikai szabályt ismerjen, miközben tisztában van vele, hogy ugyanolyan értékes, mint egészséges társai. Mindent tehet, mindent ehet, miközben tudja, hogy a diabétesz miatti korlátokat nem lépheti túl. Baj akkor van, ha elfelejti, ha el akarja felejteni.

A nyár folyamán – külön cikkben be is számolunk róla – több diabéteszes táborban járt szerkesztőségünk. Elmondhatom, sok felnőttnél különbül viszonyulnak a gyerekek saját állapotukhoz. Elmondták, mi a nehéz benne, de elmondták azt is, hogy valójában mi az, ami csak kívülről látszik szörnyűnek. Legkevésbé az étkezési korlátokat panaszolták fel, leginkább a környezet idegesítő hozzáállását. Az értetlenkedést, a zavaró kíváncsiskodást, a tudás nélküli kioktatást.

Erős Antónia így fogalmazott a Barbie baba kapcsán: nem oldja meg a problémát, de beszélgetéseket indíthat el, mert ami a legfontosabb, hogy kérdezzünk, és legyenek rá válaszok!

Elfogadás

Bármi, ami segíti a diabéteszes gyermekek mindennapjait – jó! Ha van kislány, aki nem szeretné, hogy a babája ugyanolyan legyen, mint ő, biztosan nem fogja megkapni karácsonyra. De az a kislány, aki örül annak, hogy babája ugyanolyan, mint ő, oszthassa meg gondjait a babájával is.

Van egy sejtésem: aki cukorbetegként nem tudja elfogadni az 1-es típusú diabéteszes Barbie babát, annak nem sikerült elfogadnia a saját diabéteszét. Aki nem cukorbetegként nyilvánít negatív véleményt, nem tudja miről beszél, hiszen nem ismeri a diabéteszes mindennapokat.

– A diabos kislányom igenis örül a Barbie-nak, végre nem érzi magát különcnek – reagált egy édesanya.

– Hét hónapja derült ki, hogy 1-es típusú cukorbeteg vagyok. Mindennap küzdök az elfogadással, és hálás vagyok azért, hogy egyre érzékenyebben közelítik meg az emberek ezt a témát – foglalt állást felnőtt cukorbetegként valaki.

– A kisfiamnak is volt cukorbeteg plüssállata és nagyon segített neki elfogadni az állapotát. A játék, a mese alapvető.

Örülök, hogy sokan gondolnak úgy a diabéteszes babára, mint én. Mert ez a baba azt a célt testesíti meg, amiért sokan, nagyon sokan dolgozunk: az elfogadást.

Herth Viktória