MDT
A beteggondozás legfontosabb része a beszélgetés
A Magyar Diabetes Társaság kongresszusán számos szakmai elismerést adtak át. A Pro Aegrotis díj a diabéteszgondozás terén végzett kiemelkedő munkát értékeli. Idén prof. dr. Gerő László is megkapta a díjat.

– Ezt a díjat nem egy konkrét eredményért, hanem összességében a diabetológiai tevékenységemért kaptam, emiatt különösen örülök neki.
– Mit szeret legjobban a munkájában?
– A beteggondozást, amikor elbeszélgetek a betegeimmel, hiszen meg kell ismernem az életkörülményeiket, tudnom kell, hogyan élnek a mindennapokban. Meg kell győznöm a 2-es típusú cukorbetegeket a fogyás és a testmozgás szükségességéről, arról, hogy a fizikai tevékenység milyen fontos része a kezelésnek. Elsőre sokan azt hiszik, nem mondom komolyan, hogy még fáradtan is szálljanak le egy megállóval előbb az autóbuszról, sokan azt gondolják, hogy csak a gyógyszer jelenti a kezelést. A fiatalokat pedig a pumpakezelés előnyeiről próbálom meggyőzni.
– Mi vonzotta az orvosi pálya felé?
– A nagypapám és a nagybátyám is orvos volt, a családi példa nagy hatással volt rám, gyermekként a húgommal is gyógyítósat játszottunk. Mivel nem igazán jó a kézügyességem és a látásom sem tökéletes, kézenfekvő volt, hogy a belgyógyászatot választom. Édesapám felnőtt korában lett cukorbeteg, ma sem tudom eldönteni, hogy 2-es vagy késői 1-es típusú volt-e, de hamarosan inzulint kapott. Sokat volt rosszul, sokszor volt szüksége orvosi beavatkozásra. Ez is szerepet játszott abban, hogy az egyetemen a diabetológia kezdett érdekelni. A hatalmas tudású Magyar Imre professzor szintén ebbe az irányba vitt.
Prof. dr. Gerő László
1968-ban szerezte meg diplomáját a Budapesti (ma: Semmelweis) Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán, „summa cum laude” minősítéssel, egyúttal az egészségügyi miniszter felsőoktatási tanulmányi érdeméremmel tüntette ki.
1968 októbere óta az I. Belklinikán (ma: Belgyógyászati és Onkológiai Klinika) dolgozik, jelenleg hetente egy-kétszer lát el betegeket a klinika diabetológiai szakambulanciáján. Belgyógyászatból, endokrinológiából, diabetológiából és lipidológiából tett szakvizsgát. Két ízben volt egy-egy éven át Humboldt-ösztöndíjas, 3 hónapot töltött Németországban vendégprofesszorként.
A ’70-es évek elején a kelet-európai térségben elsőként állított be módszert a C-peptid meghatározására (akkor még nem volt gyári KIT). Foglalkozott a Langerhans-szigetek izolálásával és kísérletes transzplantációjával, ebből írta nagydoktori disszertációját.
A Magyar Tudományos Akadémia doktora, 1997-től egyetemi tanár. A Magyar Diabetes Társaság alapító tagja, 1994–2020 között vezetőségi tagja. Publikációinak száma jelenleg 242, több könyvet, illetve könyvfejezetet is írt. Éveken át volt a diabetológiai szaknővérképző alapítvány tagja.
Magazinunkban, a Diabetesben több alkalommal írt laikusok számára is érthető cikkeket, első sorban a vese- és hasnyálmirigy-transzplantációról, ezek a cikkek a https://bit.ly/gerolaszlo linken érhetők el.
– Úttörő munkát végzett a vese- és hasnyálmirigy-átültetés terén.
– A veseátültetés már korábban is gyakorlat volt, a Langerhans-szigetek átültetése viszont ma sem megy úgy, ahogy szerettük volna. A sebészi vese- és hasnyálmirigy-átültetés folytatódik, most elsősorban a Pécsi Orvosegyetemen. Sajnos, az immunszuppresszióra egyelőre szükség van. Nemrég halt meg egy 1-es típusú cukorbetegem, aki két hónap híján 22 évig élt a vese- és hasnyálmirigy-átültetése után. Ez nemzetközi viszonylatban is kitűnő eredmény.
– Mit tart a legnagyobb eredményének?
– A 2-es típusú cukorbetegségben elsődleges az életmód, a fogyás, a testmozgás, csak ezután jön a gyógyszer. A betegeim közül sokan elfogadták ezt a kezelési koncepciót, ezt nagy sikernek tartom.
Somfai Katalin