Szerző: Muskát Erika Feltöltés dátuma: 2024.07.16.

DiabAkadémia

A jó diabos holtig tanul

A Sportos Cukorbetegek Egyesülete többnapos intenzív képzést tartott 1-es típusú diabétesszel élő felnőttek számára. A DiabAkadémia célja, hogy a meglévő ismereteket bővítse, elmélyítse. A képzéshez nagyszerű szakemberek, kiváló előadók csatlakoztak, az ő szakértelmük, nyitottságuk, közvetlenségük garantálta, hogy a résztvevők – barátságos légkörben – teljes körű és mély ismereteket szerezzenek a diabétesz kezeléséről.

Illusztráció

„Nagyon sokat tanultam mindenkitől és már most kevésbé stresszelek. Jelentősen megváltozott a hozzáállásom. Sok dolgot fogok tudni hasznosítani az elhangzottakból. Nagyon örültem, hogy sok olyan emberrel ismerkedhettem meg, akik ugyanazzal a problémával küzdenek, mint én, nem vagyok egyedül.”

Dr. Fövényi József előadásában többek közt a mindennapok során jelentkező kilengések megelőzésére tanította meg a hallgatókat. Dr. Luczay Andrea, dr. Svébis Márk és Gyarmati Ida segítségével a legmodernebb kezelési formákat ismerhettük meg, dr. Heiner Levente az előre tervezett műtétre való felkészülésről tartott előadást, majd az általa átélt extrém helyzetekről és megoldásaikról mesélt. Darnai Erika a lábvizsgálat fontosságát ismertette, és néhány résztvevő lábát ő maga is megvizsgálta. Zupkó Anett pszichológus sorstárs a lelki egészség fontosságáról tartott előadást, néhány megküzdési stratégiát is tanított.

„Élmény volt számomra a magyar diabetológia ikonikus alakjával, Fövényi főorvos úrral személyesen találkozni. Dr. Svébis Márk és Luczay doktornő előadásai olyan magas színvonalúak voltak, mintha tudományos konferencián hangzottak volna el, ugyanakkor a hétköznapjainkat meghatározó gyakorlati útmutatókkal is elláttak bennünket. Heiner Levente extrém problémamegoldásai üdítő, újító szemléletet adtak. Mátyássy Gábor gyerekeknek kidolgozott modellje, plasztikus megjelenítései fantasztikusak voltak.”

A résztvevők figyelmesen hallgatták az előadásokat és aktívan részt vettek az esti beszélgetéseken is. A gyönyörű idő és a fantasztikus környezet lehetőséget adott arra, hogy a szabadban, aktívan töltsük a szüneteket, sőt néhányan a Duna-parton kocogással indították a napot.

„Az SCE rendezvényein mindig azt érzem, hogy árad a szeretet és a jóság. Megható és rendkívüli, hogy a jó vonzza a jót; és mindez a résztvevők összességére is igaz.”

A rendezvény végén megható és örömteli visszajelzéseket kaptunk a résztvevőktől, ezek közül néhány a keretekben olvasható.

„Vegyes volt a csapat, ami szerintem nagyon jó. Szeretem, ha vannak fiatalabbak és idősebbek is. Sokszínűek így a tapasztalatok, amiket meg tudunk egymással osztani.”

A DiabAkadémia nem csupán egyszerű képzés volt, hanem egy rendkívül értékes és inspiráló esemény, amely lehetőséget adott a tudás elmélyítésére és a közösség erősítésére. Reméljük, hozzájárult ahhoz, hogy a részt vevő diabosok még magabiztosabban és tudatosabban kezeljék a diabétesszel járó kihívásokat és lehetőségeket.

Muskát Erika

Megjelent a diabetes2024/2. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!