Feltöltés dátuma: 2024.04.09.

Támogatónk, a Di-Care Zrt.

Ahol mindig a beteg az első: a Diabetes és a MÉRY

A 35 éves évforduló alkalmából tisztelettel adózva gratulálunk a Diabetes magazin minden jelenlegi és korábbi munkatársának, közreműködőjének és támogatójának!

A magazin fél emberöltőnyi múltjához képest ugyan még csak „kamaszkorban” járunk, de büszkék vagyunk rá, hogy már így is több mint 15 éve szolgáljuk együtt a magyar betegek és egészségügyi szakemberek hiteles és megbízható tájékoztatását. Együttműködésünk egészen a kezdetekig nyúlik vissza, amikor is a komoly egészségügyi, egészségipari és fejlesztőmérnöki tapasztalattal rendelkező magyar szakemberek vezetésével megalakult egy egészségügyi technológiai cég, a Di-Care Zrt., a MÉRY termékcsalád forgalmazója.

A Diabetes olvasói a kezdetektől nyomon követhették a MÉRY készülékek sikerét, ennek eredményeképpen ma már majd’ minden negyedik magyar cukorbeteg a mi eszközeinket használja, miközben számos innovatív megoldással álltunk elő a magyar cukorbetegek hatékony terápiája érdekében:

  • az első magyar menürendszerrel rendelkező eszköz bemutatása, illetve az első, hatékony telemedicinás betegtámogató rendszer gyakorlati bevezetése már több mint egy évtizede megtörtént;
  • a MÉRY termékcsalád monitoring funkcióiban jelent meg elsőként hazánkban az új globális szabvány-megjelenítési felület (az úgynevezett AGP standard), amivel a magyar szakemberek is bekapcsolódtak az aktuális globális szakmai fejlesztési folyamatba, ami a diabéteszterápia eredményeinek egységes és hatékony bemutatását teremti meg;
  • a teljes régióban elsőként az új generációs MÉRY vércukorszintmérőkbe és a diabéteszterápiát támogató egyéb eszközös megoldásokba került beépítésre az úgynevezett Narrow Band IoT adatkommunikációra épülő adatátviteli technológia, megalkotva ezzel az első, automatikus távoli adatkommunikációra képes intelligens vércukorszintmérő eszközöket.

Büszkén mondhatjuk el tehát, hogy az innovatív MÉRY készülék-család mára megkerülhetetlen szereplője a hazai diabetológia mindennapjainak. Sőt, a magyar betegeket középpontba állító tudatos fejlesztések nem állnak le, így hamarosan elérhető lesz hazánkban is több új mérőkészülék.

Bár az eltelt 35 év már a múlt, de jól tudjuk, hogy a Diabetes nagy családja nem csak visszafelé tekint. Nyitott és befogadó szellemben, a legmagasabb etikai és szakmai színvonalon folytatja a megkezdett utat a hagyományos csatornákon túl a legkülönfélébb online és élő közösségi platformokon egyaránt.

A születésnaposoknak így nem is kívánhatunk mást, csak annyit, hogy a magyar betegek érdekeit szem előtt tartva, e nagyszerű eredményeket együtt élvezhessük önökkel az elkövetkező 35 évben is!

Dr. Berey Attila igazgató

Megjelent a diabetes2024/1. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!