Interjú Nyitrai Zsolttal, Orbán Viktor főtanácsadójával
Nekünk Magyarország és a magyar emberek érdeke az első

– Hogyan látja a cukorbetegek helyzetét ma Magyarországon?
– Magyarországon több mint 1 millió cukorbeteg él. Ez a betegség sajnos kortól és nemtől függetlenül rengeteg embert érint. Éppen ezért tartom jelentős előrelépésnek, hogy az elmúlt években nagyobb figyelmet kapott a diabétesz a közéletben és a politikai közéletben is. A cukorbetegszervezetekkel 2018-ban kötött Magyarország Kormánya először együttműködési megállapodást, amelyet 2020-ban megújított és kibővített a cukorbetegek más érdekvédelmi szervezeteivel is. A köztünk lévő folyamatos párbeszédnek köszönhetően ma már segítő környezetet teremtettünk a nevelési-oktatási intézményekben, és megreformáltuk a közétkeztetést, így a szülők is biztonságban tudhatják gyermekeiket a hétköznapokban.
Az 1-es és 2-es diabéteszben szenvedő betegek adókedvezmény igénybevételére jogosultak, a cukorbetegségben szenvedő gyermekek után pedig emelt összegű családi pótlék jár. De több kedvező támogatási formát biztosítunk a gyógyászati segédeszközök területén és folyamatosan biztosítjuk a cukorbeteg gyermekek nyári táboroztatását is. Lehetőségeinkhez mérten anyagi és eszköztámogatással is segítjük az érdekképviseleti szervezetek munkáját.
Számos javaslat érkezik a szervezetektől, amelyek még megoldásra várnak, de úgy gondolom, hogy nagyon jó úton haladunk, és a közös párbeszéddel további kedvező, a cukorbetegek mindennapjait megkönnyítő intézkedéseket fogunk tudni meghozni. Valamint reményeink szerint a 2024-es évben már egy Nemzeti Diabétesz Stratégia mentén fogunk tudni haladni és lépésről lépésre javítani a cukorbetegek életminőségén.
Engedjék meg, hogy ezúton is köszönetet mondjak azoknak a diabetológusoknak, háziorvosoknak, valamint a diabéteszesek érdekeit képviselő szervezetek munkatársainak, akik évtizedek óta segítik felelősségteljes munkájukkal a cukorbetegséggel élőket.
– A veszélyek korában élünk, több háború is dúl a világban. Mit tesz a kormány ebben a helyzetben, hogy megvédje a magyar embereket?
– A háborúk és az elhibázott szankciós politika negatív hatásait sajnos a bőrünkön érezzük. Magyarország Kormánya megvédi a magyar családokat, a munkahelyeket, a nyugdíjakat, és továbbra is fenntartja a rezsivédelmet, amely havonta átlagosan 181 ezer forinttal csökkenti a családok energiaszámláit.
A kamatstop egy olyan intézkedés, amely 300 ezer családot és majdnem 30 ezer vállalkozást véd a háború miatt megemelkedett banki kamatoktól. A növekvő élelmiszerárak miatt két újabb intézkedést is hoztunk, hogy olcsóbbá tegyük a bevásárlást, és megakadályozzuk a multikat az indokolatlan áremelésekben. Bevezettük a kötelező akciózást, amelynek köszönhetően a nagy árbevételt elérő kereskedők 20 termékkategóriában, így például a baromfihús, a tej és a kenyér esetében kötelesek legalább 15 százalékkal olcsóbban kínálni egy-egy terméket. Az árak alakulásának követhetősége érdekében pedig július 1-jén elindítottuk az online árfigyelőt is, amely 62 élelmiszer termékcsoport esetében teszi lehetővé a fogyasztói árak átlátható összehasonlítását. A rendszer bevezetésével nemcsak fokozzuk a piaci versenyt a hazai kiskereskedelmi szektorban, hanem a családokat is megvédjük az ár-spekulánsoktól. Azt is sikerként könyvelhetjük el, hogy ígéretünkhöz híven év végére egyszámjegyű lett az infláció. Így 2023 a háborús infláció letörésének, 2024 pedig a gazdasági növekedésnek az éve.
– Hogyan támogatja a kormány a családokat?
– A kormány családpolitikája szerint, ha van gyerek, van jövő, ha nincs gyerek, nincs jövő. Ezért 2024. január 1-jével bevezetjük azt az új támogatási formát, ami a régi városi CSOK-ot váltja. A CSOK Plusz egy rendkívül kedvezményes, államilag támogatott hitel, amelyet a gyermekvállalást tervező, vagy meglévő gyermek mellett újabb gyermeket vállaló családok tudnak igénybe venni az első közös otthon vásárlásához vagy bővítéséhez, vagy nagyobb közös otthon vásárlásához. A CSOK Plusz 15, 30 vagy akár 50 millió forintos összegben is igényelhető, fix 3 százalékos kamattal. A vágyott gyermekek megérkezését további kedvezményekkel segítjük, így az első gyermek érkezésekor a szülők egy évig szüneteltethetik a hitel törlesztését, a második és minden további baba után pedig 10-10 millió forinttal csökken a hiteltartozás.
– Manapság egyre többet hallani a Gondosóráról. Hogy működik ez a szolgáltatás?
– Sok idős ember él egyedül, távol a szeretteitől, akik nap, mint nap aggódnak értük. Magyarország Kormánya ezért vezette be az ingyenes Gondosóra programot, amely egy 0–24 órás diszpécserszolgálathoz kapcsolt szolgáltatás. Minden 65 év feletti, otthonában élő magyar állampolgár igénybe veheti. A programra regisztrálni lehet telefonon a +36-1-445-0080-as telefonszámon és a www.gondosora.hu oldalon is. A program a regisztráció után is ingyenes, tehát a szolgáltatásért sem kell fizetni. Ez egy jó példa a szolgáltató állam működésére.
– Mit üzen a jövő évre a cukorbetegséggel élőknek?
A 2024-es esztendőre jó egészséget és szövődménymentességet kívánok minden diabétesszel élőnek, és eredményes munkát kívánok minden diabétesszel foglalkozó civil szervezeti munkatársnak!
Megtisztelő számomra, hogy számíthatunk egymásra!
GB
