Feltöltés dátuma: 2023.12.27.

Novemberi találkozások

A diabétesz Világnapja – 2023

Lapunk idén is rengeteg meghívást kapott az ország különböző részéről a részvételre – számos helyen találkozhattak velünk, de minden meghívásnak sajnos nem tudtunk eleget tenni. A szerkesztőségünkbe érkezett beszámolókból készítettünk egy rövid összeállítást.

Harmadszor sétáltak Győr belvárosában

Fotó: Kajcsó András
Fotó: Kajcsó András

Az idén 30 éves Győr-Moson-Sopron Megyei Diabetes Egyesület, a Patrónus Lions Club Győr és a PAEMOK felnőttdiabetológiai gondozója összefogásával állt össze a diabetes-világnap programja Győrben.

A megye meghatározó egyesületeinek, klubjainak tagjait is meghívtuk. Köztünk voltak a Soproni Cukorbeteg Egyesület, a Bakonyszentlászlói Cukorbeteg Klub és a Pannonhalmi Cukorbeteg Egyesület tagjai, de Győrből és vonzáskörzetéből egyénileg is érkeztek diabéteszesek.

Fotó: NoKoFoto / Tölgyesi Norbert
Fotó: NoKoFoto / Tölgyesi Norbert

Mint minden alkalommal, most is voltak szakmai előadások: dr. Strényer Ferenc főorvos úr az idegrendszerről, Füzesi Brigitta CEOSZ elnök a Lent és fent című könyvről beszélt, dr. Mező Róbert ortopéd főorvos a számítógépes talpvizsgálattal kapcsolatos kutatásokat ismertette. Dr. Niederland Tamás A Győri Gyermekdiabétesz Gondozó első 40 éve címmel tartott előadást.

Népszerűek voltak a szűrések: a vérnyomás-, vércukor- és koleszterinmérés mellett lábvizsgálatra, érszűkület- és anyajegyszűrésre, szemfenék-vizsgálatra, valamint számítógépes talpvizsgálatra volt lehetőség.

A délutáni, belvárosi séta során fontos kellék volt a kék lufi és a kék sál. 150–200 fő vállalkozott a sétára, dobszóval, verset skandálva jártuk be Győr belvárosát.

Venesz László

CEOSZ – Egy nap a múzeumban

Fotó: Baranyai Norbert
Fotó: Baranyai Norbert

A diabétesz idei világnapja alkalmából a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége szakértők tanácsadásával, dietetikusokkal, ingyenes szűrésekkel, szórakoztató programokkal várta a látogatókat exkluzív környezetben, a Néprajzi Múzeumban.

Konzultációs lehetőség

A november 11-én tartott rendezvényen ingyenes konzultációs lehetőség nyílt arra, hogy mindazok, akiknek kérdésük, problémájuk, bizonytalanságuk merült fel egészségügyi témákban – diabétesz, magas vérnyomás, alvászavar, táplálkozás, terhességi diabétesz, veseproblémák, inzulin-kezelés, gyógyszerezés vagy betegjogok –, megbeszélhették azt az adott terület kiváló szakértőivel.

A rendezvényen természetesen volt lehetőség különböző mérésekre és szűrésekre is, amit a rendezvény kiemelt fő támogatója, a 77 Elektronika Kft., a Dcont® vércukormérő termékcsalád gyártója biztosított.

Fotó: Baranyai Norbert
Fotó: Baranyai Norbert

Teherédes várandósság és receptnaptár

A CEOSZ 2023-ban indította el a terhességi diabétesszel diagnosztizált kismamák támogatását célzó Teherédes várandósság elnevezésű programját. A programban részt vevő szakemberek tájékoztató előadásokkal, személyes és csoportos konzultációs lehetőséggel várták a világnapon is az érintetteket.

A többéves hagyományoknak megfelelően a világnapi rendezvényen került sor az évenkénti receptverseny győzteseinek kihirdetésére és a legjobb, idén a Zöldséget a tányérra! felhívásra beérkezett receptekből összeállított naptár bemutatására is.

Fotó: Baranyai Norbert
Fotó: Baranyai Norbert

Lent és fent

Az idei világnapi rendezvény egy valódi különlegességet is tartogatott. A CEOSZ és tagszervezetei rengeteg érintettel, családtaggal és az őket gondozó egészségügyi szakemberekkel állnak napi kapcsolatban. Ezáltal óhatatlanul is részesei lesznek számos olyan helyzetnek, amely a betegséggel való együttélés különleges, kevesek számára látható arcát mutatja. Ezt a kivételes lehetőséget kihasználva született egy könyv a betegséggel összefüggésben felmerülő humoros, kedves, keserédes, de mindenképpen szívet melengető történetekből, amelyek az élni akarást, az élet tiszteletét és szeretetét sugallják. Az orvosokkal és a betegekkel zajlott beszélgetésekből körvonalazódó élethelyzeteket Mörk Leonóra fűzte össze történetekké, amely Lent és fent – Személyes történetek a cukorbetegségről címmel könyvként jelent meg a Jaffa Kiadó gondozásában. Az ünnepélyes könyvbemutató a CEOSZ diabétesz-világnapi rendezvényén volt, ahol a könyvben megszólaló érintettekkel és orvosokkal is lehetett találkozni. A könyv valamennyi könyvesboltban megvásárolható, vagy a kiadó honlapján kedvezményesen megrendelhető.

Füzesi Brigitta a CEOSZ elnöke

Tisza-parti világnap

Fotó: Kristóffy András
Fotó: Kristóffy András

Szegeden a diabétesz világnapját pontosan november 14-én ünnepelték a cukorbetegek. A jól sikerült megemlékezésen közel 100 fő vett részt. Köszöntőt mondott a város alpolgármestere, jelen volt az idősügyi referens is.

Szakmai előadást tartott dr. Holzinger Gábor diabetológus szakvezető főorvos, az egyesület szakmai vezetője, dr. Mező Róbert ortopéd főorvos, valamint az Eszik Optika részéről Eszes Dóra Júlia.

Nagy Ildikó

Világnap Veszprémben

Fotó: Kristóffy András
Fotó: Kristóffy András

A megszokott helyen, az Érseki Hittudományi Főiskolán ünnepelte a diabétesz világnapját a 45 éves veszprémi cukorbetegklub, a Veszprém Megyei Diabétesz Egyesület és az Alapítvány a Cukorbetegekért. Már az is megszokott, hogy a város vezetői közül valaki eljön a programra. Idén Brányi Mária alpolgármester képviselte Veszprémet, s jelen volt a terület országgyűlési képviselője, Ovádi Péter is. A veszprémi cukorbetegek mindig is szívesen barátkoztak másutt élő sorstársaikkal, idén a vármegye többi városa mellett Egerből érkeztek vendégeik.

Fotó: Kristóffy András
Fotó: Kristóffy András

A nagyteremben egész délelőtt előadásokat hallgathattak a résztvevők: a vese és a diabétesz kapcsolatáról, gyógyszerekről, védőoltásokról, urológiai problémákról. A mozgás nagyon fontos a cukorbetegek számára, a veszprémi világnapon a nagyteremben ülőket is felállította székeikből Karsai Dóra gyógytornász, de a folyosón folyamatosan próbálkozhattak ügyességi, egyensúlygyakorlatokkal azok, akik épp a szűrővizsgálatokra vártak, vagy épp onnan jöttek. Mert a szűrővizsgálatokra – gondolom, hasonlóan volt ez mindenütt az országban – sokat kellett várni. Ezt a lehetőséget nem szabad kihagyni!

Veszprémben is volt kvízjáték, kulturális meglepetés, és vásárolni is lehetett a kiállítók standjainál.

HV

Törökszentmiklós

Kék lufik a város felett

Illusztráció

A Törökszentmiklósi Cukorbetegekért Egyesület világnapi megemlékezésén 40 egyesületi tag vett részt. A héliummal töltött, magasra szálló kék lufik nemcsak a programon részt vevőknek, de minden törökszentmiklósinak hirdette, hogy a diabéteszt jobb megelőzni, mint kezelni.

Buzás Sándorné elnök beszélt az inzulin jelentőségéről, amely számunkra az életet jelenti. De a teljes élethez ez önmagában kevés. Rengeteget kell tanulniuk a cukorbetegeknek, hogy megfelelően tudják kezelni diabéteszüket. Ha ez sikerül, teljes értékű életet élhetnek.

Illusztráció

A városi Egészségfejlesztési Iroda munkatársai mindig sokat segítenek nekünk, most dr. Csordás Melinda főorvos adott hasznos tanácsokat a jelenlévőknek. Az egyik legfontosabb téma az egészséges táplálkozás volt, a zöldségek, gyümölcsök fontossága, a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztására is felhívták figyelmünket. A Gondosóra programról és az új orvosi ügyeleti rendszerről is kaptunk információkat.

Végezetül az EFI munkatársa, Bató Zsuzsanna keményen megmozgatta a résztvevőket. Fel sem kellett állnunk a székből, mégis kipirulva, kicsit fáradtan fejeztük be a tornát. Megérdemeltük a málnás diabetikus süteményt búcsúzóul.

BS

Megjelent a diabetes2023/6. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!