Szerző: Herth Viktória Feltöltés dátuma: 2023.07.19.

Negatív példa vagyok

1991. március 10-én, Budapesten megszületett Paróczai Geri, egészségesen, készen arra, hogy szembenézzen a világ kihívásaival. 1999. március 10-én a Heim Pál Kórház betegágyán fekve megtudta, hogy diabéteszes.

Illusztráció

Nyolcévesen még nem egyértelműek a dolgok, Geri például azt hitte, az injekciózás csak a kórházra vonatkozik, otthon nem lesz rá szükség.

– A vércukorméréssel nem voltak gondjaim, de az inzulininjekció nem tett jót a lelkemnek.

Egy tavaszi influenzát kapott el, amely megtámadta a hasnyálmirigyét. Amikor 3 napnyi véres hányás után édesanyja mentőt hívott, 45-ös cukra volt a kisfiúnak, csaknem egy hónapba telt, mire a kórházban beállították.

– Már az első nyáron voltam cukros táborban, ott megtanultam magamnak adni az inzulint. Sokat segített az elfogadásban, hogy cukros gyerekekkel voltam együtt.

Rendszeresen járt édesanyjával ellenőrzésekre, semmmiféle szövődmény nem mutatkozott.

– A család komolyan vette a diabéteszt. Keresztanyám idősebb fia szintén cukorbeteg volt, s amikor én 3-4 éves voltam, ő egy rosszullét során meghalt. Tehát szigorúan fogtak, édesanyám bejött az iskolába, mindent elmagyarázott a tanároknak, én pedig lassan elfogadtam a helyzetet, azt is, hogy nem ehetek olyat, amit korábban szabadon ehettem.

Ostoba kamaszkor

Eljött a kiskamaszkor, 12 évesen az első hormonváltozások. Geri felpuffadt, vizesedett, bőre, szemei besárgultak. 2-3 hetente mentek vérvételre, de csak jóval később derült ki, hogy pajzsmirigy-túlműködés okozza a gondokat. Ekkortájt kezdődtek a bajok. A kiskamasz elkezdett titokban enni, müzlit, nápolyit, csokit. Nem egy-egy kis kockát, ha hozzájutott, befalt rengeteget. Az iskolai büfében naponta válogatott, minden szünetben vett magának legalább egy szendvicset.

– Sebaj, gondoltam, majd a mozgással a délutáni fociedzésen kompenzálom a sok szénhidrátot! De nem sikerült.

A gimnáziumban fokozódott az önpusztítása. Nemcsak rendszeresen látogatta az iskolai büfét, de az is előfordult, hogy se vércukormérőt, se inzulint nem vitt magával. A HbA1c-értékei állandóan 10–12 között voltak, a tanulmányi eredménye romlott, a teljesítőképessége csökkent, időnként elaludt az órán.

Voltak jobb időszakok is, amikor igyekezett betartani a szabályokat, rendszerint akkor, ha a kontroll során felhívták a figyelmét a szövődmények veszélyére. Ilyenkor megszeppent, de nem tartott sokáig a szabálykövetése.

Nagygimnazistaként elkezdődött a bulizások időszaka, megismerkedett az alkohollal, minimum kéthavonta felborította ezzel a vércukoregyensúlyát.

– 18 évesen volt az első ketoacidózisos rosszullétem, kórházba kerültem. A barátnőm sírva kérdezte, hogy tehettem ezt magammal. Akkor 1,5–2 évre sikerült összeszednem magam, de amikor szakítottunk a barátnőmmel, ismét beleestem a megszokott gödörbe.

Foci, munka, buli

Egyetlen dolog volt igazán fontos Geri számára, a futball.

– Tehetséges játékosnak tartottak, a cukorbetegségem ellenére. Bár eleinte az edzők féltek a betegségemtől, nem engedtek meccseken játszani, volt, aki még edzeni sem, pedig általános iskolásként mindig alaposan felkészültem a focizásra, méréssekkel, megfelelő szénhidrátbevitellel. Ám ahogy felborult a lelki egyensúlyom és vele együtt a cukrom, nemcsak az iskolai teljesítményem romlott, a pályán is egyre fáradékonyabb, bágyadtabb lettem. Az edzésnapokon odafigyeltem a cukromra, mégis megtapasztaltam, a pestszentimrei helyi klubnál magasabbra nem juthatok. Próbálkoztam, de elutasítottak, nem álltam ki sem az erőnléti, sem a koncentrációs próbákat. Sőt, azt a megaláztatást is át kellett élnem, hogy az edző azt mondta, én csak vizet hozhatok a többieknek, s valóban elküldött vízért.

Az iskola után jött a pályaválasztás. Egy gyermekkori barátja hatására fodrásznak tanult, s elhelyezkedett egy hálózatnál. Nem árulta el, hogy diabéteszes, akkor derült ki, amikor a főnöke belépve az öltözőbe észrevette, hogy Geri a cukrát méri.

– Meglepődött s azt mondta, nem örül, mert ez nekik felelősséget jelent. Fel is mondtak rövidesen, s bár nem indokolták, valószínűleg a diabéteszem miatt. Pincérként dolgoztam ezután, majd egy halastavon. Ahogy visszaemlékszem, 60 százalékban betartottam a szabályokat, ennek ellenére – vagy azért, mert a 60 százalék kevés – gyakran ingadozott a cukrom, 3 és 15 között.

És folytatódtak a bulik, legalább havonta egyszer. Sütögetés, „ereszd el a hajamat”, ami nem lett volna baj, de Geri vércukormérő nélkül járt a bulikba, az inzulint találomra adta, miközben evett, ivott bőségesen. Ráadásul az orvossal, akihez felnőttként kezdett járni, nem találták meg a hangot. A doktor – ma már tudjuk, hogy nem ok nélkül – mérges volt rá, az üvöltözése azonban nem bizonyult eredményesnek. Geri soha többé nem ment hozzá, de nem ment más diabetológushoz sem. Ismerős segítségével jutott inzulinhoz, tesztcsíkhoz.

Már késő

25–26 éves kora körül Gerinek végre megjött az esze. Ismét járt orvoshoz, jobb cukoreredményeket produkált, a futballpályán is jobban teljesített. Az új munkahelyén azonban voltak gondok. 12 óra folyamatos állás alatt nem csoda, hogy időnként behipózott. Ilyenkor 10 perc pihenőt kapott, s folytatnia kellett a munkát. Nyolc hónapot bírt ki itt, majd megnyitotta saját belvárosi üzletét. Boldog időszak következett.

– A magam ura voltam, bőven 10 alatti HbA1c-értékeim lettek, a pajzsmirigyem jobban működött, és bár változatlanul jártam bulikba, kontrolláltam magam. De már későn! 2018 februárjában csapott le a villám. Sétáltam az utcán, és a jobb szemem egyszercsak elhomályosodott. Miután a szemészeti klinikán hat orvos is megvizsgált, kiderült, félig leszakadt a retinám és van egy membrán a szememen. (A makula – az ideghártyán az éleslátásért felelős terület – felszínén elhelyezkedő abnormális, vékony szövetet nevezzük membránnak.) Húsz év után abba kellett hagynom a focizást. Ezt nagyon nehéz volt elfogadnom, évekbe tellett, mire feldolgoztam.

Nemsokára elkezdődtek a bajok a bal szemén is. Fekete tócsák jelentek meg a látóterében, bevérzések, lézerrel kezelték, később ezt is műteni kellett. Geri részletesen elmesélte nekem 12 szemműtétjének történetét. Hol a jobb, hol a bal szemét kellett műteni, hol reményt adó volt az eredmény, hol elkeserítő.

– 2019 őszén Angliába költöztem, de csak három hónap lett belőle. Egyre romló látásom miatt nem tudtam az elvárásnak megfelelően dolgozni, a 20 perces hajvágás 40, majd 60 percbe tellett.

Szürkehályog is megjelent a szemein, de ennek levétele a COVID miatt hosszan csúszott. Amikor végre sikerült, a magas szemnyomás miatt voltak erős fájdalmai, ráadásul a cukorháztartása is összeomlott, 25-ös cukrokat mért. A fizikai fájdalmak mellett a lelki terhek is előjöttek.

– Mindent elrontottam!

Jó irányba fordult

Végül 2021. március 10-én, a harmincadik születésnapján Geri eldöntötte, amit lehet, „kihoz önmagából”. Nincs értelme keseregni, az előtte álló napokra, hetekre, évekre kell gondolnia. Elindult egy lassú, de biztos javulás útján, fizikailag és lelkileg egyaránt. 2021 júniusában összeszedte a bátorságát és kiment a focipályára.

– Örömmel fogadtak, bár mindenkit sokkolt, amit magamról meséltem. Egyre többet járok közösségbe, s bár több barátom eltűnt mellőlem a megpróbáltatások idején, örülök azoknak, akik ma is mellett állnak.

Geri elindította Facebook-oldalát Egy cukorbeteg naplója címmel, ahol rövid videókban meséli el életének egy-egy szakaszát. Egy cél vezérli: tanuljanak mások az ő ostobaságából!

– Negatív példaként állítom magamat mások elé, ne járjanak úgy, ahogy én.

Illusztráció

Geri élete jó irányba fordult. Új szakmát tanult, svéd- és sportmasszőr lett. Üzlethelyiséget bérel és a régi focicsapatánál masszőrködik. Újra emberek között van, videóit együttérző, sőt gratuláló kommentek kísérik. Önmagán is segít azzal, hogy megfogalmazza, nyilvánosság elé tárja rossz döntéseit, felelőtlenségét. Több hasznát érzi ennek, mint amikor pszichológushoz járt. Tavasz óta vakfocizni jár, nagyon élvezi, örül, hogy visszakapta a futballt. Elhatározta, hogy egyéb parasportokat is kipróbál.

De más tervei is vannak. Szeretne létrehozni egy közösséget, amelyben a tinédzsereknek elmagyarázhatná, miért ne tegyék azt magukkal, amit Geri tett önmagával.

– Ha visszamehetnék az időben, pontosan tudom, mikor szeretnék adni magamnak egy hatalmas pofont.

Herth Viktória

Megjelent a diabetes2023/3. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!