Dr. Ádám Ágnes portréja

„Ha valaki jókedvűen, örömmel csinálja, sosem fárad bele”

– Hogy vannak a növényei, doktornő?

– Megvannak, szépek, mint mindig. Most csönd van körülöttük, de lehet, hogy vihar előtti a csönd, ezért készülök az értük és az ügyért folytatott harcra.

Dr. Ádám Ágnes doktornő zuglói hipertóniarendelőjében ugyanis egy hatalmas pálma árnyékában több kisebb-nagyobb szobanövény teszi barátságossá a légkört. A közismert fehérköpeny-szindróma – a megugró vérnyomás – itt nem működik. De a kormányhivatal népegészségügyi osztálya szerint – egy rég elavult utasításra hivatkozva – orvosi rendelőben nincs helye növénynek!

Első körben a doktornő győzött, maradhattak a virágok, a betegek nagy örömére. A doktornő pedig külföldi példákat, tanulmányokat gyűjtött össze, amelyek bizonyítják, hogy még a műtét utáni gyógyulást is segíti, ha a kórházi szobában cserepesnövény van.

Ádám doktornőre jellemző ez a történet. Nem átlagos orvos, nem átlagos ember. Mindig a saját feje után megy – és milyen úton jár! Olvasóink és a DiabPONT-előadások résztvevői ismerhetik őt, rendszeres előadó, szerző.

Belgyógyász, háziorvos, hipertonológus, alvásszakértő, egyetemi oktató, költő, nagymama, egészségnevelő, testvérlapunknak, a Hypertoniának a főszerkesztője, több szakmai társaság vezetőségi tagja – biztos kihagytam valamit.

Az embernek nem saját magával kell foglalkoznia

Januárban töltötte be a 70. évet – ezt a kort nem kell takargatni, ezzel dicsekedni lehet, különösen akkor, ha a 70 éves úgy él, mint a 40-esek közül az aktívabbak.

– Honnan ered az önben lévő végtelen energia?

– Egy ismerősöm állítja, hogy az égből. Nyitva van valamelyik csakrám, azon át kapom. Hát, nem tudom, így van-e. Én inkább azt vallom, hogy ha valaki jókedvűen, örömmel csinálja, amit tesz, sosem fárad bele. Én élvezek mindent, amit csinálok, nem tudok elfáradni.

– A rendelőben sokszor „negatívum” ül önnel szemben. Ez sem meríti ki?

– Előttem mindig olyan valaki ül, akin segítenem kell. Nem szív le a panaszkodás, azon gondolkodom, hogyan segítsek. Mit kell tennem? És a tevékenység ismét pozitív irányba hangol.

Amikor idáig értünk a beszélgetésben, a doktornő mondott egy nagy igazságot, életbölcsességnek is nevezhetném:

– Az embernek nem saját magával kell foglalkoznia, az nem vezet sehova! Többre megyek, ha segítek, mert azzal én is töltekezem. Ha mással törődőm, magammal is törődőm. Ma divat a „kényeztesd magad, ez neked jár” szlogen, ami tévútra visz.

Nem lehet mégegyszer leélni az életet, hogy másképp is kipróbáljam

Gondolhatnánk, hogy a segíteni akarás terelte az orvosi pályára Ádám doktornőt.

– 1956-ban édesapám – Ádám György akadémikus, egyetemi kutatóorvos, a 13. kerület díszpolgára (a szerk.) – kapott egy vörös karszalagot, hogy szabadon közlekedhessen és segíthessen a sebesülteken. Én akkor hároméves voltam, követeltem a szalagot és menni akartam, hogy segíthessek. Aztán ahogy nőttem, zoológus akartam lenni, majd színésznő, mert szépen szavaltam. Erről apám lebeszélt, így végül visszakanyarodtam a hároméveskori elképzelésemhez, orvosi egyetemre mentem. Jól tettem-e, nem tudom, nem lehet mégegyszer leélni az életet, hogy másképp is kipróbáljam.

Talán még a páciensei sem tudják, hogy Ádám Ágnesnek a 70-dik születésnapjára már a második verseskötete jelent meg.

– Mint az igazi nagy költők – mondja nevetve –, én sem tudom fejből a saját verseimet. De van egy, ami ide illik, Összegzés a címe:

Talán megmentettem néhány életet,
adtam egy életet,
leéltem az életem.
Sok mindent láttam, hazataláltam.
tettem, amit kell,
szerettem, akit kell,
szerettem, ahogy hagyták,
szerettem, ahogy akarták.
Lettem az, aki vagyok,
leszek még addig, amíg akarod.

Nem vagyunk normális család, mi orvosok vagyunk

Még egyetemistaként, 22 évesen született a fia, nyáron, szeptemberben folytatta a tanulást. A ma 99 éves édesanyja hagyta abba a tanítást egy évre, hogy a babával lehessen, majd 10 évig pótnagymama vigyázott rá.

Rezidensként (akkor még nem így hívták) az Uzsoki utcai kórház belgyógyászatán dolgozott, havi 8 ügyelettel. Férje ugyanitt szülészorvosként szintén ennyit ügyelt. Gondosan beosztották, hogy egyikőjük a fiúkkal lehessen, így havi 16 napon nem is találkoztak.

– Két tébolyult szülő kóvályog a lakásban, ezt látta a gyermekünk. Nagyobbacska korában rá is kérdezett, az apja őszintén válaszolt: nem vagyunk normális család, mi orvosok vagyunk. A fiam nem is lett orvos, mérnökinformatikus, ma saját cégét vezeti. Két remek unokám született. Velük ellenben mindig sok időt töltöttem. Mondta is az apjuk, hogy sokkal jobb nagymama vagyok, mint amilyen anya voltam.

A magánéletet a hivatás mögé kell rendelni!

Amikor erről mesél a doktornő, semmi szomorúság nincs benne. Így csinálta, mert így kellett tennie. Ma is tanít a Semmelweis Egyetemen, s a diákjainak mindig azt mondja:

– A magánéletet a hivatás mögé kell rendelni! Saját magunkat is a hivatás mögé kell rendelni! Aki erre nem képes, most hagyja abba a tanulást!

Ő, miután letette a belgyógyász szakvizsgát (ehhez öt évig kellett a kórházban dolgoznia), még háromig ott maradt, majd eldöntötte, a család érdekében váltania kell.

– Rájöttem, meg kell szüntetnem az otthoni bolondokházát, a pótnagymama is öregedni kezdett, egyre nehezebben bírta. Azért lettem körzeti orvos, mert nem kellett ügyelnem, a munkaidőm szabadabb lett. De mindenképpen Zuglóban szerettem volna maradni, ami sikerült is. Most is itt van a hipertonológiarendelésem.

– Miért fontos önnek Zugló? Itt él?

– Zuglói körzeti orvosként az Uzsokiba utalhattam a betegeket, ha baj volt. Mindenkit ismertem, a jó kapcsolatom megmaradt az ottani orvosokkal, könnyebben tudtam segíteni a betegeimnek. De nem itt lakunk. Mivel családi ház mániám lett, Rákoscsabán élünk 1997 óta.

Nem megfelelő a pedagógusok egészséggel kapcsolatos műveltsége

Az Örs vezér téri szakrendelőben 2014. február 3-án nyílt meg a hipertóniacentrum.

– Egy évig harcoltam érte, amire mindenki elfogadta, hogy szükség van rá. Gondoljon bele: a lakosság 40 százaléka érintett. A népbetegségnek tartott diabétesz a népesség 10 százalékát érinti. Ma is itt dolgozom, igaz, csak heti 7 órát finanszíroz a tb. Ezért magánrendelésen is várom a betegeket. Ez a két fő munkám. Az egyetemen a családorvosi tanszék tudományos munkatársa vagyok.

Tudtam a cikk elején, hogy valamit kifelejtek! Ádám doktornő 18 éve orvosa a Budapesti Zsidó Hitközség egyik szeretetotthonának, ahol Down-kóros és értelmi fogyatékos emberek élnek.

– De fő kedvencem az egészségnevelés, ezért kerültem kapcsolatba a CEOSZ-szal is. Szeretem tanítani az embereket. A közelmúltban, amikor a Magyar Pedagógiai Társaság által, édesapám tiszteletére alapított emlékérem átadásán voltam, beszélgettünk arról, hogy a pedagógusok egészséggel kapcsolatos műveltsége nem megfelelő, gyakran inkább az áltudományos dolgokban hisznek. Így a társaságon belül megalapítottuk az egészségnevelési szakosztályt. Már van is 22 tagunk, vezető pedagógusok, jelentős szakemberek.

Az alvászavarok világa még mindig sokaknak ismeretlen

A pedagógusi hajlamot a doktornő örökölhette az édesanyjától. Édesapjának a hivatását folytatta. De itt van még egy történet a háttérben. Miért kezdett az alvászavarokkal foglalkozni? Ő maga sorsszerűnek tartja.

– 1997-ben háziorvosként kaptam egy meghívót az Alvástársaság első kongresszusára. Érdekesnek tűnt, elmentem a Honvéd Kórházba (a mai napig ott van a legnagyobb alváslabor). Leültem a hallgatóságba, s felnézve láttam, hogy édesapám az ülés elnöke. Ő akkor már régóta kutatta ezt a területet. Én ezen a kongresszuson hallottam az első érdekes előadásokat a témából, s azóta foglalkozom vele.

Bár a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság idén már a 14-dik kongresszusát tartja, az alvászavarok világa még mindig sokaknak ismeretlen, orvosoknak, kialvatlanoknak egyaránt. (Amikor tavaly a Diabetesben megjelent Ádám doktornő előadása, én is ámuldozva szerkesztettem a cikket. S hálásan, hogy végre valaki megért: bagoly típusú emberként a reggel kezdődő világban folyamatos alvásdeficittel kell élnem.) Ezért a doktornő ahol csak lehet, előadást tart, magyaráz, „alvás-ismeret-terjeszt”.

Szeresd az embert, a beteg embert!

Gyakran mondjuk, hogy a nyugdíjasnak nincs ideje. De egy átlag nyugdíjas nem dolgozik ennyit, mint Ádám doktornő! Mikor pihen? Hogyan kapcsolódik ki?

– Például amikor előadást írok. Imádom csinálni! Tényleg, jó, hogy rákérdezett, márciusban tartok egy előadást, este neki is kezdek.

Ámuldozásomra megint elnevette magát:

– A férjemmel is szoktunk ezen vitatkozni. Szerinte nincs olyan, hogy valakinek a munkája a hobbija. Lehet, hogy igaza van, de rám ez nem érvényes. Mindent imádok, amit csinálok.

Végezetül a doktornő még egy mondatát megosztom önökkel. Nem emlékszem már, a beszélgetésünk során mikor mondta, csak úgy mellékesen, mint magától értetődő dolgot. De nekünk, akik az orvosi rendelőben mindig a betegnek odakészített széken ülünk, nagyon fontos:

– Szeresd az embert, a beteg embert, tégy meg érte mindent, önzetlenül!

Herth Viktória