(Test)súlyos kérdések

Globális terhek

Illusztráció

A fiatalság relatív, a sport fontos

Két remek doktornővel ismerkedhettem meg a közelmúltban, élmény volt velük beszélgetni. Ádám Ágnes társlapunk, a Hypertonia főszerkesztője – többek között. Múltkoriban az alvászavarokról olvashattak tőle egy nagyon érdekes tanulmányt, most pedig a belgyógyászatról mesél. Mindkét írás a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége DiabPONT oktatóprogramjának részeként elhangzott előadása alapján készült.

De most nem a szakmai cikkekre gondolok, hanem arra az interjúra, amelyben őt magát ismerhetjük meg. A 70 éves hölgy annyi energiával, lendülettel rendelkezik a mai napig, hogy a középkorúak is irigykedhetnek rá. Mi a titka? Élvezettel csinál mindent, amit tennie kell. S úgy érzi, a másokon segítés, amit tennie kell.

Az öregedés nem kor kérdése. Találkoztam már 40 éves öregasszonnyal és 70 éves fiatallal. Bennünk, a lelkünkben dől el minden. Erről beszélt dr. Takács Éva Judit is, aki az életmódváltást segítő – sőt azt megelőző – motivációról írt kis könyvet. Ahhoz, hogy változtassunk, el kell szánnunk magunkat. Ennek hátterében külső és belső okok egyaránt állhatnak. Egy alkalomra vagy valaki kedvéért szebbek, fürgébbek, egészségesebbek szeretnénk lenni. Ha ez megvalósul, büszkék leszünk, majd lazítunk. És rendszerint visszakerülünk a megelőző állapotba.

Az a legjobb motiváció, amikor rájövünk, önmagunkért mi vagyunk a felelősek. Ha karcsúbbak akarunk lenni – nekünk kell lemondani ételekről. Ha fittebbek szeretnénk lenni – nekünk kell mozognunk, sportolnunk. Napi 21 és fél percnyi lendületes séta ajánlott. Valljuk be, nem teljesíthetetlenül magas elvárás. Ezzel is segíthetjük a mintegy 500–750 kcal energiadeficit elérését, ami már képes csökkenteni a testsúlyt. Igaz, ezt a 21 és fél percet minden nap magunkra kellene szánnunk. Ettől nem csak vékonyabbak lehetnénk, de egészségesebbek is. Sok esetben a 2-es típusú diabétesz ennyitől „elpárolog”. Nem teljesen, de remisszióba kerül. Hogy ez mit jelent, olvassák el Rosta doktor írásában.

Ha már sport: kezdhetünk szurkolni! A COVID miatti többévnyi kihagyást követően júniusban, Lengyelországban ismét megrendezik a cukorbetegek nemzetközi futsal-bajnokságát, a DiaEurót. Március 15-én lesz az úgynevezett kiválasztás, amelyre reméljük, minél több futballt szerető és színvonalasan művelő fiatal (vagy kevésbé fiatal, mert felső korhatár nincs) jelentkezik Hevesi Tamás csapatába. E számunkban az edzővel és több régi játékossal készítettünk interjút, valamint bemutatjuk a lengyel bajnokság egyik szervezőjét, s ha már virtuálisan Lengyelországban jártunk, a lengyel sorstársaink közösségi életét.

Természetesen nem felejtkezünk el a közelgő húsvétról sem – és természetesen az ünnepi asztalra koncentrálunk. Ínycsiklandozó ételek készültek konyhánkban.

Forgassák kiadványunkat haszonnal és olyan élvezettel, ahogy mi készítettük a benne megjelent anyagokat!

Herth Viktória főszerkesztő

Jogi kérdések

Jogi kérdések

Szerző: Dr. Strényer Ferenc

Diabéteszesként a mindennapok során nem csak egészségügyi problémákkal kell szembenéznünk, igen gyakran a szabályok, előírások útvesztőibe keveredünk. Rendszeres jogi szaktanácsadónk, dr. Strényer Ferenc cikksorozatában segít eligazodni e szabályok között.

 Tovább
Húsvéti spenótos tojáslepény

Kovács Bence receptje (videóval)

Húsvéti spenótos tojáslepény

1 adag tápanyagtartalma:
Energia Fehérje Zsír Szénhidrát
285 kcal 25 g 19 g 3 g
 Tovább
A közösség, amelyhez érdemes tartozni!

A közösség, amelyhez érdemes tartozni!

Szerző: Füzesi Brigitta

Nemrég megkérdezte tőlem két egyetemen oktató professzor, hogy mégis mit tud adni a CEOSZ a betegeknek? Hiszen pontosan tudjuk, hogyan lehet megelőzni a cukorbetegséget…
 Tovább
Kuszkuszos báránysaláta

Kovács Bence receptje (videóval)

Kuszkuszos báránysaláta

1 adag tápanyagtartalma:
Energia Fehérje Zsír Szénhidrát
366 kcal 28 g 20 g 19 g
 Tovább
Diabéteszesek nemzetközi Futsal-bajnoksága

DiaEuro

Diabéteszesek nemzetközi Futsal-bajnoksága

Szerző: Somfai Katalin

A járványhelyzet miatt három év kihagyás után kerül újra megrendezésre a cukorbetegek futsal-Európa-bajnoksága, a DiaEuro. Az idei rendezvény kapcsán a szervezőkkel Somfai Katalin, az elmúlt 10 év magyar tapasztalatairól Herth Viktória beszélgetett.

 Tovább
Több víz, kevesebb só

Ez lesz a jó

Több víz, kevesebb só

Aki túl keveset iszik, megrövidítheti a saját életét – ez az egyik tanulsága egy 2023 januárjában az eBioMedicine folyóiratban bemutatott tanulmánynak. Ebben Natalia I…
 Tovább

Hiánycikk gyógyszerek – mit tehetünk?

Szerző: Dr. Kováts Boglárka

Hiánycikkek a gyógyszerek között is mindig előfordultak, de szerencsére eddig ritkán okozott gondot a mindennapokban, még a krónikus gyógyszerszedők is elvétve találkoztak ilyen helyzettel. Sajnos az utóbbi hetekben, hónapokban a jelenség gyakoribb lett, és a helyzet rendeződése is csak lassan várható. Ezért most néhány tanáccsal készültem, hogyan vészelhető át ez az időszak, mire kell figyelni a gyógyszerkiváltásnál.

 Tovább
Vércukormérés karkötővel, szúrás és kalibrálás nélkül

Vércukormérés karkötővel, szúrás és kalibrálás nélkül

Január elején jelentette be egy ígéretes, új, karkötő méretű eszköz közös fejlesztését egy német és egy dán vállalat. Céljuk a vércukorszint-ellenőrzés megkönnyítése a diabétesszel élők számára. Ennek érdekében a két társaság partnerségi megállapodást kötött egy nem invazív elven működő szöveti cukormonitor miniatürizálására, amely a csuklón lesz hordható és minilézer-alapú technológiával fog működni.

 Tovább
10 éves a Sportos Cukros

SCE

10 éves a Sportos Cukros

Szerző: Muskát Erika

Idén kerek szülinapot ünneplünk, 10 évesek lettünk: 2013. január 30-án került hivatalosan bejegyzésre a Sportos Cukorbetegek Egyesülete, amelyet leginkább Sportos Cukrosként szoktak emlegetni. Hihetetlen belegondolni, hogy már 10 éve segítjük az 1-es típusú diabétesszel élő kicsik és nagyok életét edukációs célú vagy sportos programjainkkal, támogató tevékenységünkkel.

 Tovább
Sós, teljes kiőrlésű kalács

Kovács Bence receptje

Sós, teljes kiőrlésű kalács

1 adag tápanyagtartalma:
Energia Fehérje Zsír Szénhidrát
280 kcal 10 g 8 g 40 g
 Tovább
Póréhagyma-krémleves sajtos kaláccsal

Kovács Bence receptje (videóval)

Póréhagyma-krémleves sajtos kaláccsal

1 adag tápanyagtartalma (kalács nélkül):
Energia Fehérje Zsír Szénhidrát
239 kcal 10 g 12 g 24 g
 Tovább
Céklás tzatziki

Kovács Bence receptje (videóval)

Céklás tzatziki

1 adag tápanyagtartalma:
Energia Fehérje Zsír Szénhidrát
58 kcal 3 g 9 g
 Tovább
Kecskesajtos rakott csirkemell sült répával és céklával

Kovács Bence receptje (videóval)

Kecskesajtos rakott csirkemell sült répával és céklával

1 adag tápanyagtartalma:
Energia Fehérje Zsír Szénhidrát
510 kcal 36 g 33 g 16 g
 Tovább
Kecskesajttal töltött csirkekorong kakukkfüves sárgarépakörettel, céklapürével és jus-vel

Kovács Bence receptje

Kecskesajttal töltött csirkekorong kakukkfüves sárgarépakörettel, céklapürével és jus-vel

1 adag tápanyagtartalma:
Energia Fehérje Zsír Szénhidrát
518 kcal 37 g 33 g 18 g
 Tovább
A belgyógyászatról

Az egész embert vizsgálja

A belgyógyászatról

Szerző: Dr. Ádám Ágnes

Cukorbetegként otthonosan mozgunk az orvostudomány különböző ágazatai, szakterületei között – legalábbis ezt hisszük magunkról. Magabiztosan mondjuk ki a különböző latin neveket, de ha valaki rákérdezne, melyik kifejezés mögött mi rejlik, elbizonytalanodnánk. Erről is szólt dr. Ádám Ágnes előadása a CEOSZ DiabPONT-adásában. Ennek írásos változatát olvashatják most.

 Tovább
 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!