Feltöltés dátuma: 2023.02.20.

Veszprém

A találkozás öröme

(Fotó: Kristóffy András)
(Fotó: Kristóffy András)

Amikor Veszprémben, a megszokott helyen, az Érseki Főiskola nagytermében a világnapi rendezvény megnyitóját hallgattam, eszembe jutott, hogy mintegy 30 évvel ezelőtt mennyire örültünk, amikor a városi önkormányzat egészségügyi bizottságának elnöke megtisztelte valamelyik programunkat. Messzire kerültünk ettől! Idén a város polgármestere és országgyűlési képviselője egyaránt jelen volt a világnapi program megnyitóján. Elismerése ez a veszprémi cukorbetegek közösségének, és elfogadása a ténynek, hogy a cukorbetegekre, a cukorbetegség veszélyére figyelni kell!

A 33 éves Veszprém Megyei Diabétesz Egyesület hat klubot működtet a megyében, de a világnapon – a hivatalos dátumnál kicsit korábban, november 5-én – Sárvárról és Kaposvárról is érkeztek vendégek.

(Fotó: Kristóffy András)
(Fotó: Kristóffy András)

Ahogy az lenni szokott, érdekes előadások sorakoztak a délelőtt folyamán: az idegi szövődményekről, az önellenőrzés fontosságáról, urológiai problémákról, a táplálkozással és a mozgással kapcsolatosan. Egy kedves ismerősöm, aki nem szokott cukorbeteg-rendezvényekre járni, megjegyezte: nem is gondolta, hogy ennyi újat fog tanulni, azt hitte, tud mindent. Ráadásul érdekesek és érthetőek voltak az előadások. Értékelésnek ez a vélemény szerintem pont elég.

Én nem ültem be a szakmai programokra, de a szűrési szobát meglátogattam. Vérnyomás, vércukor normális, a mérlegre pöszén néztem, de csak ráálltam, annyit mutatott, mint itthon, pedig itthon nem cipővel és vastag pulóverben szoktam méredzkedni. Az aprócska EKG nagyon meglepett, most láttam először. Elég volt a két ujjamat két adott pontra helyezni, s kijött a szintén jó eredmény. Bár összességében megtudtam, amit eddig is tudtam, hogy erőteljesen veszélyeztetett vagyok, az értékeimmel elégedett voltam. Jó, hogy az előadások alatt mentem szűrésre, a szünetben meg sem tudtam volna közelíteni a szobát. Sokakat vonzott a kontroll lehetősége.

(Fotó: Kristóffy András)
(Fotó: Kristóffy András)

Még egy nagyszerű dolog volt ezen a délelőttön: a találkozás öröme. Én magam is rég látott ismerősökkel futottam össze, s amerre néztem, kellemes beszélgetéseket láttam. Az elmúlt két évben a világnap is online volt, sokáig nem voltak klubfoglalkozások. Pedig a személyes kapcsolat, a közösséghez tartozás tudata nagy segítség, különösen az időseknek, akik amúgy is hajlamosak az elmagányosodásra – ezt már Vándorfi Győző foglalta össze a városi televízió riportjában. Mert a helyi sajtó is nagy létszámban jelen volt a programon.

HV

Megjelent a diabetes2022/6. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!