Diabéteszes láb
Prevenció: információ és gyógycipő

1995-ben az Amerikai Egyesült Államokban célul tűzték ki, hogy a lábamputációk számát felére csökkentik, mert felismerték, hogy a diabétesz szövődményeinek kezelésére fordított kórházi költségek 40 százalékát a diabéteszes lábra fordítják. 10 év alatt megfelelő felvilágosítással felére csökkentették a lábamputációk számát, és az is kiderült, ha megfelelő lábbelivel látják el a betegeket, ismét felére lehet csökkenteni.
Magyarországon rosszabb a helyzet, négyszer annyi a lábamputáció, mint az Európai Unióban, s nyolcszor annyi, mint a jól szervezett egészségüggyel rendelkező Hollandiában, illetve Olaszországban.
Nemcsak egészségügyi, kulturális kérdés is
Dr. Mező Róbert ortopéd sebész a Diabéteszes Láb Szövetség korábbi elnöke:
– Szövetségünk tagjai tisztában vannak azzal, hogy mennyire fontos a diabéteszes lábszövődmények kivédése. Ez kulturális kérdés is. Mind a betegek, mind az orvosok oldaláról hézagos a tudás. Ma már az orvosi egyetemen, a sebészek és az ortopéd sebészek szakvizsga-tanfolyamán tananyag a diabéteszes láb, új szakmai protokoll született, de mindez nem elegendő ahhoz, hogy megoldódjon a probléma.
E célt szolgálja az az információdömping, amely a Diabétesz Világnapja alkalmából a cukorbetegek elé tárul. A Diabetes magazin mellett minden olvasónk kezébe vehet egy kiadványt A diabétesz és a láb címmel, amely a megelőzéssel és a kezeléssel egyaránt foglalkozik. A Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége, mint minden jó és fontos ügy mellé, emellé is odaállt, s a honlapján rövidesen érdekes filmeket nézhetnek meg e témakörben. E filmek producere s a kiadvány szakértője Mező doktor úr.
Missziónk a kétoldalú ismeretközlés
Nemcsak a diabéteszeseknek szólnak a filmek és a kiadvány, hanem a kollégáknak is. A háziorvosoknál kezdődik a megelőzés. Nem elegendő a gyógyszereket felírni, a betegnek le kell vennie a cipőjét, hogy kiderüljön, van-e seb a lábán. A diabéteszesek 15 százalékának biztos esélye van, hogy életében egyszer sebes lesz a lába, és egy nem diabéteszeshez képest tízszeres az esélye, hogy a lábát amputálni fogják. Ezt a betegeknek és orvosaiknak egyaránt tudniuk kell!
– Rájöttünk, hogy a Diabéteszes Láb Szövetség túl kicsi, nem hangzik messze a szavunk, ezért betagozódtunk a lábsebészek társaságába, s ennek keretében képezzük a kollégákat. Az őszi kongresszus kiemelt témája a diabéteszes láb volt. Tervben van egy szakmai tanfolyam szervezése is háziorvosoknak, szakdolgozóknak. A cukorbetegeknek pedig november 12-én, a CEOSZ által szervezett világnapon mutatkoztunk be.
- Diabéteszes betéteink felülete antibakteriális, könnyen tisztán tartható. A nedvességelvezetésnek köszönhetően a láb friss és száraz marad.
- Betétet csak ahhoz illeszkedő cipőben szabad hordani, egyébként többet ártunk, mint használunk vele!
- A szakmaiságot a Diabéteszes Lábszövetség elnöke, a minőséget az LBT Kft. 30 éves gyártási tapasztalata és minőségbiztosítási rendszere garantálja.
Nem csak a felvilágosítás, az oktatás lényeges a prevenció terén, a megfelelő lábbeli viselése ugyanilyen fontos. A tb jelenleg csak annak a cukorbetegnek támogatja a cipővásárlást, akinek előrehaladott neuropátiája vagy fekélye van. Aki a diagnózis felállításától figyel a lábára, hogy elkerülje a bőrkeményedéseket, tyúkszemeket, nem kap támogatást. A neuropátiás cipő mögött pedig nincs ellenőrzés. Ha egy nem megfelelően edukált cipész készíti a lábbelit, az nem használ a cukorbetegnek. (Sajnos ma nincs Magyarországon ortopédcipész-képzés, pedig gyönyörű hivatás.)
Algoritmizáltuk a szakorvosi, cipőgyártási tudást
A Dr. Orto Egészségcentrumban olyan tudományos bázist alakítottak ki, amely a gyógyászati segédeszközök gyártását új szintre emelte. Erről a Dr. Orto ügyvezetője, Belinszky Gabriella beszélt:
– Tavaly májustól az európai szabvány érvényes hazánkban is, ami nagyon szigorú szabályozást jelent. Bármilyen gyógyászati segédeszköz gyártásának minden fázisát visszakereshető módon regisztrálni kell. Mi ennek az elvárásnak megfelelő vállalatirányítási rendszert dolgoztunk ki, s a 2017–18-ban tervezett diabéteszes cipőcsalád darabjait is – egyedileg, kézi munkával – ennek megfelelően készítjük. Ismert cipőtervezőt kértünk fel, hogy ízléses, divatos cipőket tervezzen, és nagyon sok információt gyűjtöttünk a diabéteszes lábakról, a jellemző méretekről, arányokról. (Ha valaki 10 éve diabéteszes, más méretek jellemzik a lábát, mint az átlagembereknek, ugyanis duzzanat miatt 10 százalékkal mélyebbé és szélesebbé válik.)
Komplett informatikai rendszert valósítottunk meg, algoritmizáltuk a szakorvosi, cipőgyártási tudást, sok tízezer adatot egyesítettünk, és sikerült sok ezer szabásminta-kombinációt kifejlesztenünk. Mesterséges intelligencia alapú gyártási rendszert dolgoztunk ki, amely a beteg lábadatai alapján személyre szabottan tervezi meg a cipőt, miközben rizikófelmérést is végez.
Ez a technika egész Európában unikumnak számít. Hétéves fejlesztés eredménye ért be mára, amikor úgy érezzük, kiállhattunk a világ elé.
A közelmúltban voltunk a lipcsei ortopédtechnikai világkiállításon, ahol jelentős figyelem kísérte a bemutatónkat, 24 országból érdeklődnek a módszer, a technika iránt. Mi azonban elsősorban a magyar ügyfelek javára szeretnénk a tudásunkat fordítani.

Dr. Mező Róbert 1978-ban végzett a Semmelweis Orvostudomány Egyetemen. Előbb ortopéd sebész, majd rehabilitációs szakorvosi vizsgát tett. Orvosként ortopéd műszerész szakmunkás-bizonyítványt szerzett. Pályáját az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben kezdte, jelenleg a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Központi Rehabilitációs Osztályának osztályvezető főorvosa, orvosigazgató-helyettese. Emellett a Semmelweis Egyetem mesteroktatójaként évtizedek óta részt vesz a gyógytornászok, a konduktorok képzésében és az orvostovábbképzésben.
Nevéhez fűződik több segédeszköz és technológia magyarországi honosítása, szakmai vezető számos kutatás-fejlesztési projektben. Célja a szaktudás és a térinformatika ötvözésével mesterséges intelligenciára alapuló komplex rendszerek kifejlesztése a lehető legmagasabb szintű lábellátás érdekében.
Belinszky Gabriella eredeti végzettsége programozó matematikus. Évtizedeken keresztül nemzetközi bankinformatikai rendszerek fejlesztéséért, üzemeltetéséért volt felelős, majd szabadúszó tanácsadóként, projektvezetőként egészségügyi rendszerekhez is közel került. 2009 óta az LBT Kft. (a Dr. Orto márka jogtulajdonosa) ügyvezetője.
Első pillanattól célja volt a digitalizáció nyújtotta lehetőségek kiaknázása. Miután önerőből ennek finanszírozása lehetetlen lett volna, a cégben rejlő szakmai tudást egyesítve saját tanácsadói tapasztalatával, megtanult olyan pályázatokat írni, amelyek szakmai alapon nyertek. A pályázatok sikeres teljesítéséhez projektvezetői és szervezői képességeivel járult hozzá.
Dr. Mező Róbert szaktudása, Belinszky Gabriella innovatív személyisége, óriási hitük és teherbírásuk, valamint a mögöttük álló elkötelezett csapat a szisztematikusan egymásra épülő fejlesztések eredményeként egyedülálló választékot – cipő- és betétrendszert – hozott létre, amivel minden fájós lábú és diabéteszes emberen szeretnének segíteni.
Legyen újra jóban a lábával!
Tegyen meg mindent, hogy megóvja a diabétesz szövődményeitől!
Talpbetétek
Alapos felmérés és szükség esetén orvossal folytatott konzultáció után ortetikai szakértő tervezi a talpbetéteket, amelyeket a cipőbe becsiszolva, a lábhoz beállítva adunk át.
Így készül a betét

Talpnyomásmérés
Kérdőíves adatfelvételt követően az ügyfél rááll egy 17 500 nyomásérzékeny szenzorral felszerelt talpnyomásmérő eszközre, ennek segítségével megállapítható, hogy hol és milyen mértékben terheli a lábát.
Szkennelés
A legmodernebb lézeroptikai technológia 3D-s képet állít elő a talpról, amikor az ügyfél a lábait egyesével pár másodpercig a scanner üveglapjára helyezi.

Tervezés
A tervezési folyamat során minden klinikai szempontot figyelembe veszünk. Az anatómiailag helyesen kialakított betétalj hosszboltozati emeléssel és haránt pelottával készül. A betét bármikor újra előállítható.

Gyártás: betétmarás
A számítógéppel segített marás pontos, gyors, hatékony. Különböző sorkeménységű, vagy akár többrétegű EVA habok biztosítják a legjobb tehereloszlást.

Gyártás: 3D nyomtatás
A 3D nyomtatott betétek térhálós szerkezete megfelelő alátámasztást nyújt. A térháló sűrűségével a betét rugalmassága pontról pontra szabályozható.
Felső borítás
Egészséges lábra, utcai cipőbe vékony borítással készülnek a betétek. Ha valaki több cipőben is szeretne használni egy betétet, a ¾-es hosszt ajánljuk.
Diabétesz esetén, érzékeny lábra, sportolási célból több habanyag kombinálásával vastagabb, teherelosztó betétet készítünk.
Ha már nyomáspontok alakultak ki, speciális többrétegű betétet javaslunk, megfelelően széles és mély cipőbe!
Fekélyes lábra vastag lépcsős, tehermentesítő betétet ajánlunk, kizárólag extraszéles, extramély, fekélyes lábra kialakított cipőbe!
Herth Viktória