Szerző: Bóta Tímea Feltöltés dátuma: 2022.11.26.

Megküzdeni a nehézségekkel

Az önegyüttérzés gyakorlása

Az előző számokban elkezdtünk egy sorozatot, amely abban próbál segítséget nyújtani, hogy ezt a nehéz, érzelmileg megterhelő időszakot, amennyire csak lehet, egyensúlyban átvészeljük. A jelenlegi helyzetben – pandémiás krízis, háború, gazdasági válság, klímaválság – az a legnehezebb, hogy az emberek nagy részének nincs érvényes tapasztalata, éppen ezért a megküzdéshez szükséges erőforrásokat is nehéz mozgósítani. A korábbi cikkekben végigjártuk a légzés fontosságát a feszültségek kezelésében, valamint a progresszív relaxáció áldásos hatásait. Remélem, azóta néhányan beépítették a hétköznapokba, és ezzel is könnyebb kicsit.

Illusztráció

Ebben a részben szeretnék bemutatni egy olyan jelenséget, ami fontos része az egyensúlyunk megtartásának. Ez az önegyüttérzés, ami nagyon leegyszerűsített kifejezése egy rendkívül bonyolult jelenségnek.

Az önegyüttérzés tartalmazza a saját magunk ítélkezésmentes szemlélését, a tökéletlenségünk elfogadását, azt a bizonyosságot, hogy minden esendőségünk mellett szerethetők és elfogadhatók vagyunk. Hogy a létünket nem a sikerességünk, eredményességünk érvényesíti, hanem annak a ténye, hogy minden nehézségünk ellenére ember(séges) és szeretetalapú életre törekszünk.

Bármilyen bonyolultan is hangzik, az önegyüttérzés lényege, hogy elfogadom magam úgy, ahogy vagyok, a szenvedéseimmel együtt. Ugyanis az emberi élet része a szenvedés, ami nem büntetés valami miatt, amit korábban elkövettünk, nem azért van, mert „nem csináljuk jól” az életet. A betegségek, amilyen a diabétesz is, olyan „csomagok”, amelyeket az élet ránk rakott, és a dolgunk az, hogy segítsük magunkat az ezzel való megküzdésben.

Az önegyüttérzésünk gyakorlását nagyon megnehezíti az a tény, hogy egy ítéletektől hemzsegő társadalomban élünk, ahol nagyon könnyen megkapjuk másoktól, a partvonalról, hogyan kellene élnünk az életünket, miközben a saját életünk felelősségét csak magunk vállalhatjuk.

Beláthatjuk tehát, hogy egy ilyen világban nagyon könnyen kialakul a „belső bíró”, aki belülről olvassa a szenvedő fejünkre az ítéletet: na ezt jól elrontottam, undorítóan nézek ki, én ehhez kevés vagyok, megérdemlem, vesztes vagyok stb. Az a nehéz, hogy ezek a belső ítélkezések olyan automatikusak lehetnek, hogy észre sem vesszük, tulajdonképpen mit teszünk magunkkal. Ami a jó hír, hogy ahogy „megtanultuk” az önmagunk megítélését, úgy gyakorlással azt is megtanulhatjuk, hogyan forduljunk szeretettel magunk felé.

Aki idáig jutott az olvasásban, talán azt kérdezi: na jó, de hogy kerül ez a téma egy megküzdéssel foglalkozó cikksorozatba? Úgy, hogy mi vagyunk saját magunk egyetlen lehetősége. A többiek, legyenek azok bármilyen közeli szeretetkapcsolataink, csak kívülről tudnak bennünket támogatni. Belül magunkat kell egyben tartanunk, és mennyivel könnyebb úgy, ha a biztonságos, támogató, elfogadó hangunkat halljuk visszhangozni a fejünkben.

Azt mondtam, tanulható, fejleszthető az önegyüttérzés. Az már egy hatalmas lépés, ha észrevesszük, amikor önbántó, ítélkező üzemmódba kerülünk, mert az azt jelenti, hogy a bennünk működő egészséges önszeretet jelez, hogy ez így nincs rendben. A legfontosabb ilyenkor, hogy ismerjük el, ha egy helyzet szenvedést okoz, hogy ami van, az rossz nekem. Hogy szenvedek. A következő lépés, hogy fogadjuk el: a szenvedés része az életünknek. Nem elkerülhető sem nekünk, sem másnak.

Végül tegyük fel a kérdést magunknak, hogy mivel segíthetnénk magunkat, hogy jobban legyünk, hogy kibírjuk azt, amiben vagyunk. Ez utóbbit könnyebben meg tudjuk tenni, ha elképzeljük, mit mondana most nekünk az, aki szeret bennünket. Vagy mi mit mondanánk annak, aki ilyen helyzetbe kerül, és azt szeretnénk, hogy jobban legyen?

Néha pedig gondoljunk bele, hogy születésünk óta milyen nagy utat jártunk be, mennyi nehézség és fájdalom volt ebben, és mi mégis működünk, tesszük a dolgunkat és képesek vagyunk szeretni másokat. Szeressük magunkat is!

szerzo

Bóta Tímea

tanácsadó szakpszichológus
MentaPro Alapítvány
Elérhetőség: bota.timea@mentapro.hu

 

Megjelent a diabetes2022/4. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!