Varázspálca díj – varázslatos embereknek
Első ízben adták át a budapesti MagNet Közösségi Házban a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért által létrehozott Varázspálca díjakat, elismerve és megköszönve azt a példaértékű munkát, amit pedagógusok és intézmények tesznek a diabéteszes gyermekek közösségbe fogadása és napi ellátása érdekében.
A hagyományteremtő rendezvényre száz tanítót, tanárt, óvodapedagógust, dajkát, pedagógiai asszisztenst, gyógypedagógust, sportedzőt, művészeti tanárt, foglalkozásvezetőt, bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozót hívtak meg az általuk gondozott cukorbeteg gyermekek szüleinek ajánlása nyomán. A díjazottak többségét a javaslattevők is elkísérték.
Fontos missziót teljesítenek
Megható pillanatoknak lehettünk tanúi, amint a szülők, a gyermekek és az ő Varázspálca díjasuk egymást ölelték a színpadon. A rövid ajánlásokat hallgatva a kívülálló is átélhette, milyen fontos missziót teljesítenek a díjazottak. Nekik köszönhető, hogy az intézményük olyan biztonságos hellyé vált, ahol reggelenként a szülők nyugodt szívvel és teljes bizalommal merik otthagyni legféltettebb kincsüket.
A vendégeket elsőként Kocsisné Gál Csilla, az alapítvány vezetője köszöntötte, arra kérve őket: Használják a varázspálcájukat, tegyünk csodát közösen a diabéteszes gyermekekért!
Az alapítványt és a rendezvényt is támogató Eisberg Hungary Kft. ügyvezető igazgatóját, Gazsi Zoltánt már nem az teszi igazán boldoggá, ha a cége több salátát ad el, hanem az, ha jó és fontos ügyek mellé állhat. „Itt ma olyan emberek vannak, akik nem várják, hanem maguk teremtik meg a csodát” – mondta.
A pedagógus ne féljen!
Dr. Tóth-Heyn Péter diabetológus, az I. számú Gyermekgyógyászati Klinika igazgatóhelyettese a pályája kezdetére emlékezett, amikor titkon azt remélte, vannak és lesznek is majd olyan pedagógusok, akik gondját viselik a diabéteszes gyerekeknek. Nagy örömmel tölti el, hogy igen, ezek az emberek léteznek. A Szurikáta Alapítvány által életre hívott DiabTanoda képzésein lelkesen vesznek részt és az ismereteket elsajátítva csillogó szemmel térnek vissza a munkahelyükre, hogy az érintett szülőkkel szoros együttműködésben kis védenceik segítségére legyenek.
Mi kell ahhoz, hogy a szülő biztonságban tudja a gyermekét? A legfontosabb, hogy a pedagógus ne féljen – hangzott el a DiabTanodáról vetített filmben. Ne féljen a diabétesztől, ne gondolja, hogy a cukorbetegség egyfajta problémás „másság”, ne féljen a felelősségtől, ne féljen a szúrástól, ha vércukorszintet kell mérni.
Deliága Éva gyermekpszichológus arra mutatott rá egy rövid előadásban, hogy a gyermekeknél bármely krízis, trauma esetén sorsfordító lehet egy segítő személy, egy pedagógus jelenléte, támogatása. Az empátia, a szeretet, a türelem, az elfogadás, de akár a humor is a beilleszkedést segíti egy olyan élethelyzetben, amely a szülőknek és a gyermekeknek se könnyű.
Együtt cselekvők ünnepe
A diabétesz diagnózisa, a kórházi kezelés, az állapottal együtt járó életmódbeli változás minden család életét felforgatja. Kocsisné Gál Csilla szavait kölcsönözve:
„Sokféle módon folytatódhat az 1-es típusú diabéteszes gyermek története a diagnózis felállítása után, hiszen sokféle családi háttérből érkezhet, sokféle megküzdési stratégiát választhatnak a szülei, ahogyan az is eltérő lehet, mennyi időt vesz igénybe, hogy az új helyzethez alkalmazkodva alakítsák ki mindennapjaikat. Az azonban valamennyiük esetében kulcsfontosságú és meghatározó jelenükre és jövőjükre nézve, hogy az intézmény, amelybe visszatér a diabéteszes gyermek, vagy amelynek éppen először lépi át a kapuját, hogyan fogadja őt.
Hallunk szomorú történeteket félelmekről, előítéletekről, félreinformáltságról, és mindezek eredőjeképpen elutasításról, azaz arról, hogy a bölcsőde, óvoda, iskola kapuja zárva marad az 1-es típusú diabéteszes gyermek és családja előtt. Vagy éppen az előbbiek miatt olyan lehetőségektől fosztják meg, amelyek segíthetnének felkelteni érdeklődését az életünk legkülönbözőbb, de azt mindenképpen gazdagabbá tevő területei iránt, legyen szó például művészetekről, sportágakról vagy hogy a választott intézmény és közösség tagja lehessen, hogy kibontakoztathassa tehetségét, hogy szárnyalhasson…”
Abba, hogy lehet ezt jól, sőt nagyon jól csinálni, három további kisfilm is betekintést engedett. A Mozdonyvezető utcai óvodát, Hunor és Andrea történetét, valamint a Szurikáta foglalkozást bemutató képsorok a kételkedőket is meggyőzték volna, de ilyenek nem voltak a teremben. Ez a délelőtt az együtt gondolkodók és együtt cselekvők ünnepe volt.
S. Bonnyai Eszter