Diabéteszegyesületek
Nagykanizsai Cukorbetegek Egyesülete

Közösségünk 1996 áprilisában alakult egyesületté. Kezdetben 15–20 tagunk volt, ma már létszámunk – ugyan változó, de – 70 körül mozog. Dr. Sebestyén Miklós főorvos úr álmodta meg és kereste hozzá az alapító tagokat. Célul tűzte ki a betegek felvilágosítását, oktatását. Azóta minden hónap utolsó péntekén folyik az oktatás.
Egyesületünk részt vett országos rendezvényeken, vetélkedőkön, ahol többször helyezést is elértünk, Kaposváron például elsők lettünk. Felmérést végeztek, hogy az utca embere hogyan reagál egy cukorbeteg rosszullétére. Büszkék lehetünk, mert városunk lakossága reagált a leghamarabb a feltételezett rosszullétre, alig 3,5 másodperc alatt.
Tagjai voltunk a Magyar Cukorbetegek Országos Szövetségének, és a később megalakuló Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének is tagjai lettünk. Pártoktól mentesen működünk. Nagy segítséget kapunk a nagykanizsai kórház vezetésétől, ők biztosítanak számunkra irodának és a betegoktatás céljára is helyiséget.
A szakmai támogatást alakulásunktól haláláig dr. Sebestyén Miklós főorvos úr látta el. Azután pedig folyamatosan dr. Késmárki Nóra főorvos asszony vállalta ezt a feladatot. Egy héten egy alkalommal fogadónapot tartunk, amikor irodánkban fel lehet keresni bennünket, igyekszünk segíteni sorstársainknak tapasztalatainkkal, tanácsainkkal, jogszabály-ismertetéssel. Amennyiben olyan szakmai probléma kerül felszínre, amelyet nem tudunk kezelni, a szakrendelésre irányítjuk sorstársunkat.
Nagyon jó lenne, ha minél több fiatal jönne az egyesületünkbe, akik továbbvinnék ezt a nemes feladatot. Egyre nagyobb szükség van a megelőzésre, mert a betegek száma sajnos minden évben egyre nő, most hazánk lakosságának 8–10 százaléka diabéteszes. Úgy gondoljuk, oktatással, felvilágosítással, helyes életmóddal csökkenteni lehet ezt a magas arányt. Egyesületünk ezt a nemes célt igyekszik a maga szerény módszereivel szolgálni.
Jaskó József elnök
Egyesületi közlemény
A Diabetes magazin segítségével hivatalosan is tájékoztatjuk az országos és társszervezeteket, hogy Balog János, szeretett elnökünk halála után új elnököt választottunk a Hajdúsági Diabétesz Egyesület élére:
Juhász Jánosné (Anikó)
Levelezési cím: 4026 Debrecen, Pesti u. 47.
Telefon: +36 (30) 252-0078
E-mail: ancsa5151@freemail.hu