2022 Poznan, Lengyelország

Sweet Euro focikupa

Több mint egy éve a Sportos Cukorbetegek Egyesülete meghívást kapott a lengyel CukierAsy Egyesülettől az idén március elején ötödik alkalommal megrendezett diabos focikupára. A koronavírus miatt több ország is visszalépett, így a házigazdákon kívül német csapatokkal mérkőztek meg a magyar diabéteszes gyermekek, akik az ország különböző pontjaiból három korcsoportba jelentkeztek. A csapatok összetétele vegyes volt, hiszen a játékosok között az amatőr, de annál lelkesebb résztvevőtől a profi, leigazolt focistáig mindenki lehetőséget kapott a megmérettetésre.

Tőlünk zengett a csarnok

Szombaton két helyszínen kezdődtek a mérkőzések támogató edzők, csapatvezetők segítségével. Az első meccsek után a kicsik és a nagyok is túl voltak ez első könnycseppeken és a kezdeti feszültségen, amit az ellenfelek játékhoz való hozzáállása és a bírók időnként érthetetlen döntései okoztak. A szülők is kitettek magukért, vállalták a megmérettetést a bowlingpályán.

Vasárnap a helyezésekért folyt a küzdelem, egy helyszínen. A szülőkből, gyerekekből álló hatalmas szurkolótáborral bíztattuk, lelkesítettük, támogattuk a pályán küzdő játékosainkat olyannyira, hogy tőlünk zengett az egész csarnok.

A küzdelmes meccsek után a magyar első korcsoport 5-dik, a második korcsoport a 6-dik helyen végzett, a 3-dik korcsoport 2-dik lett.

Decsiné Juhász Katalin

Csak csodálni tudom őket

Hátránnyal indultam a többiekhez képest, az utolsó pillanatban döntöttük el, hogy a férjem helyett én megyek. Elvárásaim nem voltak, bíztam benne, hogy egy ilyen „kirándulás” Levinek maradandó élményt nyújthat. Ez teljesült is.

Én mit kaptam? Tudatosult bennem, hogy a diabot nem betegségként kell felfognom, inkább állapotként, amely kezelhető. Nem volt olyan kirívó momentum, amely azt éreztette volna, hogy ezek a gyerekek mások, mint a nem diabos társaik. Nem nyafogtak, hogy nem szeretnének cukit mérni, inzulint adni. De annál nagyobb örömmel jelezték, hogy alacsony a cuki, mehetnek jégkrémért. Szóval igazi gyerekek, akik kellő komolysággal kezelik a helyzetüket. Csak csodálni tudom őket ezért.

Levi imádta az egészet: a közösséget, a mérkőzéseket, a programokat. Ha úgy érezte, hogy valami nem korrekt, akkor azt nem rejtette véka alá. Azt hiszem, a kommunikációján még dolgoznunk kell. De szívét, lelkét beleadta.

Szerencsére Levente annyira elfogadta a diabot, hogy ő nem érzi semmilyen szempontból másnak magát. Egyszer azt mondta: „Anya, én örülök egy kicsit a diabnak. Ha nem lenne, biztos dagadék lennék.”

Halász-Kékesi Krisztina

Kemény legények

Választanom kellett, hogy a jól ismert győri barátokkal megyünk sítáborba, vagy az ismeretlen egyesülettel futsalozni. Két, egyesületi szinten futballozó fiú édesanyjaként sejtettem a választ, s nem bántuk meg a döntésünket!

Jól szervezett rendezvény volt. A helyi „cukis anyukák” kitettek magukért, mindenféle finomsággal várták a gyerekeket és persze minket, felnőtteket is. A meccsek rendkívül izgalmasak voltak. Több csapatnál érzékeltük a testi fölényt, de a mi fiaink kemény legények. Nem tudom, hogy a fiúk vagy mi felnőttek élveztük-e jobban a játékot. A korona a 2-dik hely megszerzése volt. (A szurkolótábor is megérdemelt volna egy érmet.)

Az ország különböző településein élő gyerekek már most szervezik a következő tornát, és zárt messenger-csoportjukban tervezgetik, mikor, hol találkoznak újra.

Ujváry Hajnalka

Kizökkenünk a szürke hétköznapokból

Fiam 3 éve diabos. Első pillanattól kerestem a lehetőséget, hogy olyan közösséghez tartozzon, ahol nem lóg ki a sorból, ahol minden kérdés, mozdulat, eszköz mindenkinek természetes, mindenki tudja, mit, miért, hogyan. Ezen a rendezvényen is, mint minden Sportos Cukros-rendezvényen, így volt. A sport, a közös élmények voltak a központban, nem a cukorbetegség. Ilyenkor kizökkenünk a szürke hétköznapokból, feltöltődünk sorstársak társaságában.

Decsiné Juhász Katalin

Nincs egyedül a diabjával

„Friss cukrosként”, pontosabban cukros gyermek szülőjeként igazi hullámvasút az életünk, amelyben ugyanúgy küzdünk az ingadozó cukoreredményekkel, mint a sértődős rokonok sütitukmálásával. Egyszerre tapasztaljuk meg a rengeteg újdonságot, a „van élet a diagnózis után is” életérzést és a tájékozatlanságot a barátaink, ismerőseink, családunk részéről (mi is ilyenek voltunk még fél évvel ezelőtt). Sok az új infó, tengernyi a megoldandó feladat. Az már most látszik, hogy nem minden barát marad mellettünk, nem tudnak mit kezdeni az új helyzettel.

Akkor jelentkeztünk a focikupára, amikor Vilkót 42-es éhgyomri cukorral kórházba vittük. Mindent át kellett gondolni, kapaszkodónak tűnt, hogy egyszer talán visszatérhet sportos életéhez. Az utazás előtt megtartott edzéseket Vilkó nagyon várta. Itt találkozott először azzal, hogy betegségével nincs egyedül és azzal is, hogy itt nem visszafogott gurigázás lesz, hanem kőkemény csata a labdáért, test-test elleni küzdelem, cselezés és erős pontrúgások.

A sok pozitív élmény közül Vilkó és én is a szervezést emelnénk ki, a biztonságot jelentette, hogy idegen környezetben mindig pontosan tudtuk, mikor mi fog történni. Vilkó oldott volt, barátokat talált, úgy érezte, befogadták őt, és ez nekem mindet megért. Azóta is meséli élményeit, és azt a felismerést, hogy nincs egyedül a diabjával. Támogató szülőként mi csak a körülményeket tudjuk neki biztosítani ahhoz, hogy a mindennapjai gördülékenyek legyenek. Érzéseit, gondolatait a diabbal kapcsolatban megosztani csak olyanokkal tudja, akik tagjai ennek a titkos társaságnak, akik hasonló napi rutinnal és fegyelemmel élik az életüket.

Kreil Vilmos

Jó csapat voltunk

A kémiatanárnőmtől hallottam (aki szintén 1-es diabos), hogy a sportos cukrosok focista cukis gyerekeket keresnek. Nagyon boldog voltam, amikor Anya szólt, hogy sikerült bekerülnöm a csapatba. Vártam az utat, de izgultam is, mivel nem ismertem senkit és aggódtam, hogyan fogadnak a többiek.

Nagyon jó csapat voltunk, csak az volt a baj, hogy a nagyobb ellenfelektől megijedtünk az elején. Nem vagyok megelégedve a helyezéssel. Sokkal jobbak lehettünk volna, ha a lengyelek nem csalnak. Különdíjat sajnos nem kaptam.

A legjobbak a meccsek, a szállás és a városnézés volt.

Halász Levente 13 éves

Szinte remegtünk az energiától

Kevés szó van, ami leírja azt az örömöt, amit nekem okozott, hogy a csapat ennyire összeszokott és a srácokkal ennyire megszerettük egymást pár nap alatt. Lenyűgöző volt, ahogy egymást éltettük a pályán és azon kívül is, hogy akkora elánnal és harci kedvvel álltunk bele minden meccsbe, hogy szinte remegtünk az energiától. Minden vágyam, hogy megismételjük ezt.

Oláh Máté 16 éves

Új barátok

Nagyon jól éreztem magam, felszabadultam, elfelejtettem az otthoni terheket. Örülök, hogy jó közegbe kerültem, a csapattársaimmal – akiket már barátaimnak nevezhetek – sikerült jó kapcsolatot kialakítani. A mérkőzéseken jól szerepeltünk, ami szerintem a kitartásunknak, a mentalitásunknak és annak köszönhető, hogy a csapatban jó hangulat volt. Persze egy jó edzőre is szükség volt, aki egyben tartotta a csapatot és utolsó pillanatig irányított minket.

Nyári Máté 18 éves