Könyvajánló
Fanni, az utazó

Gáspár Fanni könyvének külseje szolid, a címlapnak alig negyedét foglalja el egy bőröndből induló vonalrajz, fölötte a nap narancsszín korongja előtt a cím: Az Alhambrában nem jártam. (De e dél-spanyol műemléken kívül nagyon sok helyen igen, jelenleg 69 országnál tart – és még nincs vége!)
A könyvet kinyitva betűk és betűk – nekem talán lehetnének nagyobbak –, sehol egy kép, sehol egy kis kapaszkodó. No, mindegy, beleolvasok, hiszen megígértem a szerzőnek, hogy bemutatjuk a könyvét a Diabetesben. Olvastam már nem egy vallomásos könyvet, kézirat-halmazt, rutinos vagyok, ide-oda beleolvasok, és kialakul az összhatás bennem.
Elkezdtem az első oldalon. Majd folytattam: második, harmadik és legnagyobb meglepetésemre nem hagytam ki oldalakat. Sőt, a harmadik napon – tudni kell, hogy én esténként, elalvás előtt szoktam olvasni – az átlagosnál korábban bújtam ágyba, hogy olvashassam Fanni könyvét.
’Világban császkálás’
A 32 éves hölgy szenvedélyes utazó. Édesapjától kapta ajándékba az első utat, amit középiskolásként követett még néhány cserediákos csavargás. Ennyi elég is volt, hogy számára az élet értelme a ’világban császkálás’ legyen.
– Miért? – kérdeztem, amikor beszélgettünk.
– Az utazás nagyon jó tapasztalatszerzés, tanulási mód. Ha nyitott szemmel járunk, sok mindent észreveszünk, tapasztalunk. Érzékenyedünk, árnyalja a gondolkodásunkat, látásmódunkat.
Fanni a 20-as éveiben nem divatos ruhákra és bulizásra költötte a pénzét, hanem repülőjegyekre. A szállással kapcsolatban sosem voltak luxusigényei: aludt földre tett matracon, harmincadmagával diákszállón, airbnb-lakásokban. A lényeg nem a kényelem, hanem az új tájak, városok, emberek megismerése volt.
Oroszlánetetés?
Ma már egy kicsit kényelmesebb – bár a COVID miatt most kevesebbet is csavarog –, hiszen 2015-ben diabéteszes lett. Épp Görögországban járt a húgával, amikor kiderült, hogy valami nagyon nincs rendben vele. 18-as cukorral került a diabetológiára, ahol mondták, két hét kórház következik, ahol beállítják a cukrát.
De nem Fanninak! Mivel hónapokkal korábban megvette a Dél-Afrikába szóló repülőjegyet, nem volt az a diabétesz és diabetológus, ami, aki itthon tarthatta őt. Így Dél-Afrikában – a budapesti kezelőorvosával naponta konzultálva – állította be saját magának a cukrát.
Erről az útról íme egy rövid részlet:
Egyik nap szafariparkba mentem kirándulni, hogy az afrikai állatokat természetes környezetükben láthassam. Egy kis dzsipbe kellett ülni, amit egy helyi srác vezetett és mivel aznap már felkészültem annyira, hogy tudtam, az ebédidőm valószínűleg a dzsipezés idejére fog esni, vittem magammal egy ételhordóban salátát, pár szelet édesburgonyát és csirkét (ezen az úton egy airbnb-lakásban szálltam meg, ahol ezeket el tudtam magamnak készíteni előre).
Aztán a park közepén, az „oroszlánok völgye” fantázianéven emlegetett szakasztól száz méterre lerobbant a dzsip. A srác telefonon hívta a kollégáit, hogy segítsenek, minket pedig megkért, hogy ne szálljunk ki a járgányból. Na, körülbelül ekkor érkezett el a következő étkezésem ideje, elő is vettem a kajámat, még örültem is kicsit a helyzetnek, legalább nem egy zötykölődő járműben kell szurkálnom a hasamat. Ahogy elkezdtem enni, a sofőr üvöltve szólt hátra, hogy azonnal fejezzem ezt be és tegyem el a csirkét, az oroszlánok odajöhetnek a hús szagára, mi pedig nem tudunk mozdulni. Megint pánik, de hát nekem ennem kell, igen, most, nem, nem biztos, hogy tudok várni huszonöt percet. Két szem szőlőcukor, három korty narancslé, oké, egyik életveszély elhárítva, most már meg tudom várni, amíg az oroszlánvölgyből is kijutunk.
Energiatöltet egy idegentől
Később persze meglett a merészség böjtje, következett egy szakasz, amikor szorongással, pánikrohamokkal küzdött: mi lesz velem, ha rám tör az éjszakai hipó és egyedül vagyok? Fanni ebből a gödörből is kijött.
– Most milyen viszonyban vagytok a cukorbetegséggel? – kérdeztem tőle, s a kérdésen jót nevetett.
– Pontos fogalmazás, hiszen ez egy folyamatosan változó kapcsolat. Most épp jó viszonyban vagyunk.
Az a könyvben már nem szerepel, hogy tavaly óta szenzort használ.
– Hatalmas életminőségbeli változást okozott. Magabiztosabb vagyok akár az utazások, akár a hétköznapok során.
A diabétesz és Fanni „összeszokásának” jelentős lépcsőfoka volt, ami Új-Zélandon történt. Erről is mesél a könyvben:
Egyik nap elindultunk megmászni a Wanakához közeli Roy’s Peaket. Ez egy olyan túra volt, amit nagyon szerettünk volna végigcsinálni, de számomra nem semmi kis kirándulásnak ígérkezett. Az első húsz perc után arra jutottam, muszáj megállnom. A meredek emelkedőn kaptatva felment a pulzusom, a cukrom pedig sokkal gyorsabban zuhant, mint azt vártam volna azok után, hogy óriásit és lassan felszívódó szénhidrátban is bővelkedőt reggeliztem, és semmi inzulint nem adtam be hozzá (direkt számolva azzal, hogy majd a testmozgás hatására úgyis esni fog a vércukorszintem).
Akármennyire is kedvesek voltak a többiek, mégis úgy éreztem, visszahúzom őket. Szóval arra jutottam, jobb, ha elválunk egymástól, ők menjenek tovább, én pedig megvárom őket itt, és majd a végén találkozunk. Ez egy népszerű túraútvonal, és szép idő is volt aznap, szóval folyamatosan jöttek-mentek az emberek, ezért úgy éreztem, hogyha bármi baj van, amíg a barátaim távol vannak, tudok majd kihez segítségért fordulni, így nem kavart fel, hogy pár óráig egyedül legyek. De azért az a része felzaklatott, hogy lám, megint itt tartok, megint a diabétesz, ez az átkozott betegség, ami miatt soha semmit nem tudok olyan könnyedén csinálni, mint mások, vagy mint én magam, négy évvel ezelőttig egész korábbi életemben.
Sírva fakadtam, aztán ahogy az lenni szokott, egy kiadós bőgés feszültséglevezetése után kicsit megnyugodtam. Ott üldögéltem egyedül, Elton John-számokat hallgattam, és épp a cukromat mértem, amit észrevett egy szembejövő nő, aki már fentről sétált visszafelé, és hozzám vágott néhány kis csokit „helló, sorstárs” felkiáltással, én pedig kérdeztem, hogy „te is cukorbeteg vagy”? Vidáman felelte, hogy „abso-FUCKIN-lutely!” (Az angolul nem beszélő, idősebb korosztálynak magyarázatul: absolutely=abszolút, természetesen; fuckin=káromkodás. Tehát valódi magyar nyelvre lefordítva: naná, bazdmeg.)
És az a természetesség, az a könnyedség, ahogy ezt mondta, abban a pillanatban leírhatatlan energiatöltetet adott. Ha ő képes rá – végre valaki, aki hasonló cipőben jár –, akkor mégiscsak lehetséges, hogy én is. Akkor kell, hogy legyen egy út, adok neki még egy esélyt.
Felálltam hát, és újult energiával és fellelkesülve mentem tovább. A saját kis tempómban sétáltam, nem zavartattam magam, ha bizonyos szakaszokon gyakran kellett megállnom vércukorszintet ellenőrizni, enni vagy inni egy kicsit. És azon kaptam magam, hogy jól vagyok. Már nem fájt a lábam és nem lihegtem, mint az elején. Majdnem teljesen a csúcsig jutottam, pár száz méterre jártam tőle, mikor összetalálkoztam a lefelé tartó Nórival és Sebivel. Ők is elcsodálkoztak, hogy végül nekiindultam és idáig eljutottam, és borzasztó kedvesek és lelkesek voltak. Ekkorra nem volt jelentősége számomra, hogy végig, a csúcsig, egy mások által kijelölt célpontig menjek, inkább a barátaimmal akartam osztozni az élményben, szóval megfordultam és velük tartottam a visszafelé vezető úton. Ami fontos volt, azt így is megadta ez az út. Felül tudtam kerekedni a nehézségeken – továbbra is figyelembe véve a sajátos helyzetemet, ahhoz igazítva a tempót, a kis megállókat, szóval nem „ugyanúgy, mint mások”, de a saját módomon mégis sikerült.

Olvasd el!
Lehet, hogy már így is többet meséltem Fanniról a kelleténél, de mindenképpen kedvet akartam csinálni a könyvéhez. Olvasmányos, laza stílusú, élvezetes. És még egy hatalmas erénye van: lenyűgözően őszinte. Élete minden rétegéről kendőzetlenül, nyitott lélekkel mesél.
Van-e üzenete a könyvnek? Elsősorban egy 32 éves, nem szokványos életet élő hölgy elmúlt kb. 20 évét ismerhetjük meg belőle. A hölgy diabéteszes, tehát számunkra egyértelmű, hogy mit üzen: nehézségekkel, korlátokkal együtt, de ugyanolyan szabadon lehet élni, mintha nem lenne útitársunk a diabétesz. Harmadsorban pedig nyitottságra, elfogadásra buzdít. Vállad önmagad! Fogadd el a másikat!
Olvassák el a könyvet! Megéri! Megvásárolható papíralapú és e-book-formában a szerző honlapján: https://15tickets.com
Herth Viktória