Szerző: Kerekes Andrea Feltöltés dátuma: 2021.11.08.

MentaPRO Alapítvány

Érzelem – kontroll – biztonság

Illusztráció

Azt már régóta tudjuk, hogy a jóllétünkhöz nemcsak a fizikai, de a pszichés és a szellemi egészségünk is szükséges. (Fontos tényező a szociális jóllét is – ám ez nem függ össze e cikk témájával.) Az ún. pszichoszociális jóllétünk feltétele, hogy önmagunkhoz és másokhoz is pozitívan kapcsolódjunk. Legyenek az életünkben tartalmas beszélgetések, kapjunk elismerést, legyenek megélt sikereink. Tartozzunk valahová – és tartozzanak hozzánk. Mindez a biztonságérzetünket is erősíti.

A mentális egészségünk megőrzése érdekében saját magunknak van tennivalónk – ám nem kell egyedül lennünk e feladat teljesítése közben.

„Az ember természeténél fogva társas élőlény” – írja Arisztotelész i. e. 328 körül Politika című művében. Hívhatunk hát társakat magunk mellé, hiszen a másokhoz való kapcsolódás emberi mivoltunkból adódó alapvető igényünk. A belső biztonságunk megteremtését és fenntartását – szükség szerint erősítését – azonban nekünk magunknak kell elvégeznünk.

Azzal nem megyünk sokra, ha valaki megmondja nekünk, hogyan kellene éreznünk magunkat egy adott helyzetben, hiszen helyettünk nem élheti át az érzéseinket. Ezért is fontos, hogy ismerjük saját testünk-lelkünk működését, ezért érdemes figyelni, azonosítani és tudatosítani a belülről érkező jelzéseket. Mindehhez jó alap az érzelmeink feltárása. Megfigyelhetjük például, milyen testi jelzések társulnak a különböző érzelmi állapotainkhoz. Mi történik velünk, ha szorongunk? Fáj a hasunk, izzadunk vagy más jelzés jön? Mit élünk át, ha örülünk valaminek? Gyomorremegést vagy egyéb jelet tapasztalunk?

Érzelmeink tudatosítása megteremti az alapját azok kontrollálásának is, ami nagyban hozzájárul a testi-lelki jóllétünkhöz. Jó tudni, hogy az érzelemszabályozási képesség csiszolható, bárki képes megtanulni ezt.

Természetesen nem azt szabályozzuk, hogy milyen érzelmeket éljünk át, hiszen az érzelmek nem az akaratunk szerint, hanem „csak úgy” jönnek. Az viszont rajtunk múlik, hogy mihez kezdünk az érzelmeinkkel. Mennyire engedjük át magunkat nekik? Ha öröm ér, épp csak mosolygunk, netán másik végletként féktelenül viselkedünk? Megpróbáljuk-e megérteni érzelmeinket? Mi váltotta ki, mi lett a következménye? Milyen erősen fejezzük ki azt, amit érzünk, inkább elrejtjük, vagy kimondjuk?

A másoktól kapott visszajelzések is lényegesek lehetnek – de megint csak a mi dolgunk, hogy mit kezdünk azokkal. Az elfogadás és az elutasítás két végpontja között számtalan árnyalat rejlik. Azt azonban megfigyelhetjük magunkon, hogy könnyebb befogadnunk azokat a reakciókat, amelyek érzések megfogalmazásaként érnek bennünket („rosszul esett nekem, amit mondtál”), mint azokat, amelyek inkább ítélkezések („nagyon durván viselkedtél”). Az is szempont, hogy a jelzést adó személyhez milyen a viszonyunk. Hiteles-e számunkra, amit mond? Vagyunk-e olyan kapcsolatban vele, hogy befolyásoljon minket, vagy sem?

Fontos, hogy tegyünk magunkért, lelki egészségünkért – mindezt azért, hogy ha nehézség ér, mielőbb túl tudjunk lendülni rajta. A külső segítség olykor nem kerülhető el, de a belső mindig „kéznél van”. Tudatos gyakorlással egyre stabilabbak lehetünk, és színesíthetjük a megküzdési palettánkat. Érdemes egyfajta lelki állapotfelméréssel kezdeni, lássuk, honnan indulunk! Aztán gondoljuk át, mire van szükségünk, mit szeretnénk elérni! Állítsuk össze a saját tervünket, majd módszeresen kövessük azt! Már néhány hét múlva tapasztalni fogjuk a gyakorlatok pozitív hatását – a belső biztonság megélése felszabadító és önerősítő érzés.

Akit bővebben érdekel a téma, és valódi gyakorlati tippeket is szeretne kapni a fenti témakörben, annak szívből ajánlom Mogyorósy-Révész Zsuzsanna Érzelemszabályozás a gyakorlatban című könyvét (Kulcslyuk Kiadó, 2021), amely e cikk alapját is adta.

Kerekes Andrea

közösségfejlesztő

MentaPRO Alapítvány
Elérhetőség: kerekes.andrea@mentapro.hu

Számlaszám: 16200151-18540075
Adószám: 18734081-1-43

Megjelent a diabetes2021/5. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!