Szerző: Herth Viktória Feltöltés dátuma: 2021.09.07.

Vízilabda-emléktorna

Lassan 20 éve már, hogy elhunyt Rüll Csaba tanár úr, vízilabdázó Egerben. Idén nyár végén rendezték meg tiszteletére a 8. emléktornát. Miért fontos ez nekünk? Mert a remek sportoló és testnevelő tanár diabéteszes volt.

Illusztráció

Rüll Csaba 1942-ben született Munkácson, szüleivel és két testvérével a II. világháború idején költöztek Egerbe. Földrajz-testnevelés szakos tanárként szerzett diplomát, meghatározó volt számára a sport és az egri uszoda, ahol az Egri Vízilabda Klub férfi felnőttcsapatának kiemelkedő kapusa volt. Legnagyobb sikere a csapattal megnyert Magyar Népköztársasági Kupa, 1972-ben.

A sportoló

Aktív sportolói pályafutása mellett az egri Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola testnevelő tanára volt. Lelkes elhivatottsággal nevelte diákok százait a sport szeretetére. Régi tanítványai példaképüknek választották, és ma is nagy szeretettel emlékeznek vissza rá. Edzőként a legkisebb korosztállyal, az utánpótláscsapatokkal szerettette meg a vízilabdát. Sok későbbi sikeres sportoló kezdte pályafutását Rüll Csaba irányításával.

Özvegye és két gyermeke, Ildikó és Csaba ápolják emlékét. Fia is sportoló, szakedző, s amikor édesapja betegsége egyre komolyabb lett, ő vette át a vízilabdautánpótlás-nevelést Egerben.

Idén 6 női serdülőcsapat vett részt az emléktornán .

Kapus volt mindig
Kapus volt mindig

A diabéteszes

Rüll Csaba 28 éves korától volt cukorbeteg. Ennek ellenére a napi két edzést, a tanítást lendülettel végezte. Stresszes élete volt, sokat dolgozott, keveset pihent, ahogy mondani szokás, két végén égette a gyertyát. Sajnos, meg is lett a következménye, a diabétesz szövődményei megtámadták. Az utolsó években dialízisre járt, a lábát amputálni kellett, végül szívinfarktus vitte el. Azt is hozzá kell tenni, hogy fiatalkora még a „háromzsömle” időszaka volt, a helyes diéta nem volt annyira ismert, mint ma, s megvalósítani is nehezebb volt.

Felesége szerint tanár úr egy kicsit szégyellte betegségét, próbálta titkolni, azt mutatni, hogy nincs semmi baja, ugyanakkor rendszeresen járt kontrollra, próbált vigyázni magára.

Az emléktorna során a meccsek szünetében előadások is elhangzottak a diabéteszről, annak megelőzéséről, a prevenció fontosságáról a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége tolmácsolásában. A torna ideje alatt, az első nap záróakkordjaként jótékonysági gálamérkőzést is tartottak a magyar cukorbeteg futsalválogatott javára.

Herth Viktória

Megjelent a diabetes2021/4. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!