1-es típusú diabétesszel élő fiatalok életminőség-vizsgálata
Nem érzik jól magukat!
Vas Jusztina frissen végzett dietetikus, a MentaPRO Alapítvány önkéntese szakdolgozatában azt kutatta, milyen a magyarországi diabétesszel élő fiatalok életminősége, emellett szeretett volna képet kapni a kezeléssel kapcsolatos nehézségeikről.

Vizsgálatomhoz a Pediatric Quality of Life Inventory (PedsQL) 3.0 diabetes modulját alkalmaztam, amelyet kiegészítettem egyéb, a kezelés, valamint az önellenőrzés módjára irányuló kérdésekkel. A felmérésben 148 fiatal vett részt, fele-fele arányban fiúk és lányok, átlagéletkoruk 11,97 év volt.

Indexszámok jelzik az érzést
Az életminőséget egy úgynevezett indexszámmal lehet kifejezni. A kitöltők közötti átlagos életminőség-indexszám 64,14±13,51 volt – ez az értékelési skálán a „nem megfelelő” tartományba tartozik. A fiúk jobb életminőség-érzést jeleztek, mint a lányok, a különbség leginkább a serdülők között volt kifejezett, ezt mutatja az 1. ábra.
Nézzük részletesebben, hogyan alakultak az indexszámok (ISZ). Minél magasabb az ISZ, annál kevésbé befolyásolja az életminőséget az adott tényező.
A szabályok betartása nem nagy gond
A legkevésbé életminőséget befolyásoló tényezőt a közvetlenül a diabéteszhez kapcsolódó specifikus kezelési utasítások betartásának problémái jelentik (ISZ: 72,73). A diabétesszel kapcsolatos kommunikáció ugyanakkor negatív hatásúnak bizonyult (ISZ: 66,67). A kezelések korlátai (ISZ: 62,92), valamint a szomatikus tünetek jelentkezése (ISZ: 58,18) mutatkozott a leginkább életminőséget rontó tényezőnek.
A legkevésbé a kisétkezések kivitelezése, valamint a gyors hatású szénhidrát kéznél tartása okoz problémát. Az inzulininjekció beadását nem élik meg negatív hatásként, viszont az ezzel járó fájdalom már jelentősen rontja mindennapjaik minőségét. A legrosszabbnak a diabétesz szomatikus tüneteit – hipoglikémia, éhségérzet, gyakori fáradtság – értékelték.
Fontosnak tartottam kitérni arra, hogy a fiatalok milyen szinten érzik tanáraik támogatását. Mindössze 14-en értékelték úgy, hogy teljes mértékben támogatják őket a tanárok. A legtöbben (40 fő) az „egyáltalán nem kapok segítséget” lehetőséget választotta. Ez alapján életminőség-érzésben is mutatkoztak különbségek, bár a segítség nagysága, valamint az életminőség-érzés javulása között nem találtam összefüggést.

A pumpa jobb, mint a pen
Kérdőívemben kitértem az általuk használt inzulin típusára, annak bejuttatási módjára, valamint az önellenőrzés formájára is. Az inzulinpumpát, valamint szenzort alkalmazók minden kérdéscsoport tekintetében magasabb életminőség-indexszámokat értek el. Kivételt képez a diabétesz szomatikus tüneteire irányuló kérdéskör, amelyben az eltérést a vércukorszint leesése miatti gondok jelentik, ami jelzettebben mutatkozott itt, mint a pent alkalmazóknál. A 2. és 3. ábra grafikonjai szemléltetik az eredményeimet.

Az anyagcserekontroll, valamint az életminőség-érzés közötti lehetséges összefüggéseket a fiatalok legutóbbi HbA1c-értékei alapján vizsgáltam, amit utána a terápiás eszköz és az önmonitorozás típusa szerint is tovább elemeztem. Minden tekintetben az inzulinpumpa-, valamint a szenzorhasználók mutattak jobb eredményeket.
Összefoglalva
Vizsgálataim alapján kijelenthetjük, hogy a kutatásban részt vevő, 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek és serdülők életminőség-érzése átlagosan nem megfelelő. Mindez figyelemfelhívó annak fényében, hogy a vizsgálatom előtt már megnőtt a terápiás eszközök választéka, elérhetőbbé váltak készülékek, a vércukor-monitorozási lehetőségek is könnyebben kivitelezhetők lettek. A diabétesz szomatikus tünetei és azok megélése továbbra is jelentős gondot okoz a fiataloknak.
Fontos tudni, hogy minél jobb a gyermek életminőség-érzése, annál könnyebben fogadja el a kezelésével együtt járó nehézségeket, és alkalmazkodik a mindennapokhoz.
Vas Jusztina