Feltöltés dátuma: 2020.10.09.

Igazi ajándék

Alig több mint egy éve (a 2019. évi 3-dik számunkban) ismerkedhettek meg Vánczkuné Torzsás Andreával. Két sikertelen terhessége után derült ki, hogy 2-es típusú diabéteszes. Az akkori 108 kilós súlyából egy év alatt lement 28 kiló. Erről a győzelemről számoltunk be előző írásunkban. Most újabb sikerről tudósíthatunk. Siker? Inkább nevezem boldogságnak.

Illusztráció

A férjemmel 2013-ban ismerkedtünk meg, a bátyám révén. Rá egy évre megkérte a kezem, a következő évben már a felesége voltam. Mind a ketten nagyon szerettünk volna babát, próbálkoztunk is, de nem sikerült. Vártunk.

2016-ban végre pozitív lett a terhességi teszt, de az örömünk nem tartott sokáig, 5 hetesen elvetéltem. Nagyon összetörtünk, de a bajban még jobban összecsiszolódtunk. A következő év februárjában ismét teherbe estem, sajnos most sem tartott sokáig az örömünk. A 18 hetes ultrahangon nem volt magzatvíz, rá két hétre Debrecenben, a genetikai vizsgálaton közölték velünk, hogy a baba veséje leállt, így 21 hetesen meg kellett szülnöm a kislányunkat.

Még jobban összetörtem. Nem tudták megmondani, hogy mi a baj velem. Amikor összeszedtem magamat picit lelkileg, elmentem egy sima vérvételre, ahol 16,7 volt az éhgyomri vércukrom. Átkerültem a diabetológiára, ahol megállapították, hogy 2-es típusú cukorbeteg vagyok. Elkezdtem metformint szedni, és életmódot váltottam. Ennek az lett az eredménye, hogy több mint 28 kilótól megszabadultam. Nagyon örültem a változásnak, a környezetemben élők rám sem ismertek, jobban is éreztem így magam.

2019. szeptember közepén megtörtént velünk a csoda, újra esélyt kaptam arra, hogy anyuka lehessek. Az első perctől terhes-cukorgondozásra jártam, ahol nagyszerű szakemberek vettek körül, és a fogadott orvosom is megtett mindent annak érdekében, hogy ez a terhességem problémamentes legyen. Hála istennek, az is volt. A cukrom jobban alakult – a há­romhavi átlagom 5,1 és 5,2 volt –, mint terhesség előtt.

2020. május 21-én megszületett Andrea kislányunk, 47 centiméterrel és 3100 grammal. Sajnos nem sikerült természetes úton megszülnöm, császármetszéssel segítették világra. Szülés után egy picit – mint ahogy az orvosom előre mondta – összezavarodott a cukrom, de már az első hónapban elkezdtem újra szedni a metformint. A terhesség alatt hét és fél kilót híztam, amiből két kiló már le is ment. Azon vagyok, hogy minél hamarabb visszanyerjem az eredeti súlyomat. Próbálok helyesen étkezni, igaz, a kicsi kitölti a nap 24 óráját, most még nem tudok annyira magamra figyelni, mint előtte. De amint Andrea kicsit nagyobb lesz, teljes mértékben oda fogok figyelni arra, hogy újra a régi formában legyek. De megérte!

Andrea nagyon jó baba. Eszik, alszik, már több mint másfél hónapja átalussza az éjszakákat. A világ legboldogabb nője vagyok, hogy végre anya lehetek. Andrea a mi kis csodánk, vele teljes az életünk.

Vánczkuné Torzsás Andrea

Megjelent a diabetes2020/4. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!