Működő telemedicina-rendszereink vannak
Tíz évvel ezelőtt, 2010 márciusában kezdte forgalmazni első vércukorszintmérő készülékét Méry márkanéven a Di-Care Zrt. A kerek évforduló kapcsán ültünk le beszélgetni a cég négy alapítója közül a három cégvezetővel, Tímár Béla vezérigazgatóval, dr. Berey Attila orvosigazgatóval és Markovich Péter műszaki és fejlesztési igazgatóval.
Előző számunkban megjelent az interjú első része, amelyben megismerhették a cég 10 éves történetét az alapítástól napjainkig, termékeik evolúcióját. Most rövid betekintést nyerhetünk aktuális fejlesztéseikbe, a jövő termékeibe és technológiájába. Különös aktualitást ad most ezeknek a járványveszély. (Az interjút még a veszélyhelyzet előtt rögzítettük, a telemedicina megoldásai azóta előtérbe kerültek.)

Letölthető adatok
Markovich Péter: Már az első termékünknél fontos szempont volt az adatletöltés lehetőségének biztosítása, a készüléket erre szolgáló kábellel forgalmaztuk. 2010 végén jelent meg a – mai nevén – Méry Online legelső verziója, a magyar nyelvű és magyar fejlesztésű szoftver, ez biztosította a készülékről az adatletöltést és megjelenítést. A Méry Mini az egyetlen készülékünk, amelynek más volt a koncepciója – „út közben gyorsan mérek egyet” –, a kis méret volt az elsődleges szempont. Minden egyéb készülékünk esetében lehetőség van az adatok letöltésére.
Tímár Béla: A szakrendelői adatgyűjtést, a Diabetes Care Management (DCM) terápiatámogató rendszerünket 2015-ben indítottuk, amely mostanra közel országos lefedettségű. Az ehhez szükséges céleszközök szintén saját fejlesztésű, Magyarországon gyártott termékek.
MP: Már 2012-13-ban megfogalmazódott bennünk, hogy az inzulinadagolóktól is szeretnénk információt gyűjteni, akkor kezdtük el a jelenlegi, DCM gomb néven bemutatott termék fejlesztését, amely azóta már nagyon sok verzión és módosításon ment keresztül. A cukorbeteg-terápia tökéletesen naplózható digitálisan, ha tudjuk a páciens vércukormérési és inzulinbeadási adatait, valamint a testmozgásra vonatkozó információkat. Az étkezési adatokkal kapcsolatban szkeptikusak vagyunk, számos megoldás létezik, de ezeknek a pontossága, működése nem megbízható.
A Di-Care cégnév a Diabetes Care, azaz a cukorbeteg-gondozás rövidítéséből képzett mozaikszó. A MÉRY márkanév könnyen olvasható és kimondható, hangzása a készülék funkciójára utal.
Automatikus letöltés
Dr. Berey Attila: A betegek kevesebb mint két százaléka hajlandó önszántából is tenni valamit a pontos naplózás érdekében! Ezért olyan rendszert kell készíteni, amelyben a diabéteszesnek nem kell semmi plusztevékenységet végeznie ahhoz, hogy adatai adatbázisba kerüljenek.
Látjuk, hogy a piac és az ipar eldöntötte, hogy a bluetoothos megoldásé lesz a jövő, de ezzel kapcsolatban is vannak tapasztalataink: az ingyenes Bluetooth-applikációnk és a 2000 forintért biztosított Bluetooth-adapterünk segítségével letöltött adatok mennyisége pillanatnyilag 0,19 százalék az adatbázisunkban, azaz nagyjából 500 emberből 1 használja ezt a lehetőséget.
MP: Elejétől fogva mindenfajta csatornán – ami észszerű és elérhető volt – igyekeztünk az adatokat gyűjteni. A szakrendelői rendszeren keresztül jelenleg a MÉRY, illetve a MÉRYkék vércukorszintmérővel végzett mérések 35 százalékát töltik le, ez nemzetközi összehasonlításban is jó eredmény.
Az inzulinbeadás „hossza”

MP: Szerettünk volna továbblépni, olyan eszközöket biztosítani, amelyek automatikusan gyűjtik az inzulinbeadási, vércukormérési és a testmozgásra vonatkozó információkat. Ehhez fejlesztettük ki a DCM gomb nevezetű eszközt, amely az inzulin adagolását tudja rögzíteni. Ez jelenleg a hat legelterjedtebb inzulinpenre rögzíthető, és a toll típusától függően vagy nem igényel többlettevékenységet, vagy egy gombot kell lenyomnia a páciensnek. Rögzíti a beadás időpontját, a beadott inzulin mennyiségét, sőt – ellentétben a hasonló fejlesztésekkel – a beadás hosszát is.
Annak bizonyításához, hogy a gombunkkal felszerelt toll ugyanannyi inzulint adagol, mint a gomb nélküli pen, méréseket végeztünk, és bebizonyosodott, hogy a nem előírásszerűen használt inzulinadagoló nem annyi inzulint ad ki magából, amennyi a beállított egység. Beadáskor a lenyomás után még 10 másodpercig nyomva kell tartani a pent, csak utána szabad elengedni a gombot, majd kihúzni a tűt. Ekkor adja azt a mennyiséget, amit beállított a cukorbeteg. Számunkra ez fontos információ volt.
Vércukormérés és a vízóra
Az inzulinadagoló, illetve a DCM gomb információinak kiolvasásához és továbbításához fejlesztettünk egy automatikusan működő eszközt, ez a DCM tok, amely Bluetooth-kapcsolaton keresztül aktivitásmérővel is tud kommunikálni. (Egyébként a legelső ötletünk, még a piacra lépésünk előtt, egy olyan vércukormérő fejlesztése volt, ami automatikus adatkommunikációra képes. A koncepció megvalósításához akkor nem találtunk partnert.) Most készítettünk egy olyan vércukormérőt, amely a bővítőbölcső segítségével a MÉRYkék 1000-es készüléket alkalmassá teszi arra, hogy egy új szabványú GSM-csatornán, az úgynevezett Narrow Band IoT-n keresztül képes legyen adatot továbbítani a mérést követően egy internetes szerverre. (Ez a szabvány teszi majd lehetővé a jövőben, hogy például a vízórákról, gázórákról automatikusan leolvasásra kerüljön a fogyasztásunk.)
BA: Ez jelzi a parkolók aktuális foglaltságát is, az V. kerületben már működik.
MP: Erre találták ki ezt a – kis energiafogyasztású, kis méretben megvalósítható – szabványt, amit mi is illesztettünk a készülékünkbe. Tehát van vércukormérést, inzulinadagolást és testmozgást egyaránt rögzítő rendszerünk, amely automatikus adatletöltést és továbbítást tesz lehetővé.
Megjeleníthető adatok

TB: A letöltött adatokat azonban meg is kellene valahogy jeleníteni. Erre is megtaláltuk a nemzetközi szabványt, az AGP (Ambulatory Glucose Profile) nevű megjelenítési felületet. Ez eredetileg a folyamatos cukormérő (CGM) rendszerekről letöltött adatok megjelenítésének az egységesítését tűzte ki célul, ebből „származtatott” a vércukormérési adatok megjelenítésére szolgáló oldal. Az az igény hívta életre, hogy a különböző CGM-ek és vércukormérők adatai egységesek legyenek, ahogy mondjuk az EKG-nál, ami mindenhol a világon ugyanúgy néz ki, minden orvos számára egyértelmű, mit kell rajta nézni. Az amerikai International Diabetes Center készítette el az AGP megjelenítést, tőlük vásároltuk meg a licencet 2018-ban, sőt megállapodásunk értelmében továbbfejleszthetjük.
Az orvosi felületünkön, a diabmanag.hu oldalon – a cukorbetegvagyok.hu a diabéteszesek felülete – a szakemberek megnézhetik pácienseik vércukormérési eredményei mellett az inzulinadagolási adataikat is. Ez a funkció már minden szakorvosnál, ahol van adatletöltő lehetőségünk, elérhető. A DCM gomb CE minősítésének a birtokában kezdjük a forgalmazását.
MP: 2017 óta konzorciumi tagok vagyunk egy pályázatban, ahol a metabolikus szindróma – magas vérnyomás, magas vérzsírszint, elhízás és diabétesz együtteséből bármelyik kettő fennállása már kimeríti a metabolikus szindróma fogalmát – telemedicinás monitorozását tűztük ki célul. A cél szintén az, hogy a beteg közreműködése nélkül, automatikusan lehessen továbbítani a mérőeszközök (vérnyomásmérő, testsúlymérleg, vérzsír- és vércukormérő) adatait. Később kiegészítettük, hogy mozgási adatokat is regisztrálhatunk és továbbíthatunk, illetve pulzoximéter, hőmérő is csatlakoztatható.
Kifejlesztettük és Magyarországon gyártjuk az MS Router nevű Bluetooth-eszközt, amely a hatókörzetében lévő valamennyi eszközről automatikusan gyűjti, majd továbbítja az információkat az adatbázisba.
Számszerűsítve: vércukormérésből eddig 34 millió mérési rekordot gyűjtöttünk, átlagosan havi 1 millió kerül az adatbázisba. Az előbb említett vizsgálatban az egész konzorcium öt tagja által vállalt letöltésszámnak több mint tízszeresét tudtuk produkálni, tehát nekünk működő rendszereink vannak.
Az új technológia megfelelő alkalmazás esetén rendkívül nagy segítséget jelenthet az egészségügyben dolgozóknak, orvosoknak – ez a mi fejlesztéseinknek is az iránya.
Béki János