Alkalmazkodni a körülményekhez
Nincs bennem, bennünk félelem, mindent megteszünk annak érdekében, hogy elkerüljük a vírussal való találkozást. Kézmosás, fertőtlenítés a legelemibb feladat. Megszűntek a családi látogatások – „mindenki maradjon otthon”.
Sajnos, az egyesületi márciusi foglalkozásunkat már nem tudtuk megtartani, születésnapi megemlékezés lett volna, de majd lesz rá még lehetőség, hogy bepótoljuk.
Mi vagyunk a családban a férjemmel a „leggyengébb láncszem”, leányom segítségével teljes mértékben ellátottak vagyunk. A karantén előtt bevásároltam, gyógyszereink három hónapra kiváltva, a legalapvetőbb a kenyér, tej beszerzése, de az is hetente csak egy alkalommal. Hamarosan saját magam fogok kenyeret sütni, ezt is meg kell egyszer próbálni. Minden szükséges alapanyag biztosított, még a tönkölybúzaliszt is.
Cukorbetegségem kapcsán semmi változás az életemben, jelenleg jó az anyagcsere-vezetésem, három hónapra el vagyok látva inzulinnal, gyógyszerekkel. Mindennap feltöltöm az elektronikus naplót, az eredmények láttán Fövényi tanár úr válaszával megnyugtat: csak így tovább.
Kertes házban lakom, mindig van mit tenni, és ezzel a mozgást is tudom biztosítani. Jól érzem magam, soha nem unatkozom, férjemmel kettesben mindig találunk munkát. Már készen vannak a családtagjainak adóbevallásai, nagyon megnyugtat ez a munka, és főleg, hogy szükségük van rám.
Sorstársaimmal szinte napi kapcsolatban vagyok, gondjaik nincsenek, mégis, nagy öröm számukra, hogy érdeklődöm. Betartják a „maradj otthon” felhívást, van segítségük a szükséges beszerzésekben, sok esetben a családi segítség a meghatározó. A magányosan élők részére is megoldott az ellátás. Önkormányzatunk is felajánlotta segítségét. Nincs pánikhangulat, a megértés, a várakozás az uralkodó.
Tartom a kapcsolatot más városban működő cukorbeteg-szervezetekkel is, hasznos információkkal látjuk el egymást, sorra kapjuk a tornagyakorlatok sorát, hogy a mozgásunk meglegyen. Saját Facebook-csoport kialakításán dolgozom, amihez nagy reményt fűzök.
Buzás Sándorné
