Feltöltés dátuma: 2020.04.21.

64 km – 2923 pozitív szintemelkedés

Hogyan fussunk cukrosan ultrát az Alpokban?

Illusztráció

2012-ben diagnosztizálták nálam az 1-es típusú cukorbetegséget. Javasolták, mozogjak rendszeresen, körbenéztem, adott volt egy edzőcipő és a Margitsziget közelsége. Nagy csalódás lett a vége, alig bírtam egy kilométert lefutni, majd kiszakadt a tüdőm. Két hét múlva meglett a szigetkör a maga 5,4 kilométerével. Nagy büszkeség töltött el, barátnőm meg panaszkodott, hogy kevesen vannak a maratonváltóhoz, gondoltam, ha 5 kilométer megy, akkor 2 hónap alatt felhozom magam 10-re! Élveztem minden pillanatát, szerettem a versenyre való felkészülést, a tömeg morajlását, a futók lüktetését. Egyik verseny a másik után, nagy küzdelmek vannak mögöttem. Volt, hogy indultam volna futni, de a cukrom az egekben, én magzatpózban bőgve a kanapén. De soha nem gondoltam, hogy abbahagyom, sőt, jött a 30 kilométer, a maraton, majd a nagy áttörés: kipróbáltam magam terepen. Az első versenyen utolsónak kecmeregtem be a szó szoros értelmében! Rádöbbentem, ez sokkal embert próbálóbb!

Legyél felkészült minden lehetőségre, és csináld!

Az elmúlt évek felkészüléseinek mottója: alázat – a távval, a szinttel és a szervezetemmel szemben. Mindig tanultam valamit a cukorbetegséggel és az extrém teljesítményekkel kapcsolatban, nincs kijelölt edzéstervem, ami éppen hangulatilag, cukorilag belefér. Volt, hogy túlvállaltam magam, de sokkal inkább az öröm és a tájból való töltekezés adja a pozitív energiákat.

Illusztráció

A futás alapvetően egyszerű sport, egyik láb, másik láb, egyik láb, másik láb. Ha mindig egy picivel többet csináljuk, akkor több lesz a megtett út, de élvezni kell, nem a teljesítmény hajt, hanem a táj, a csúcsok. Kóla, szőlőcukor, meleg ruha, inzulin, vércukormérő, telefon az én kötelező felszerelésem, ezek nélkül még 5 kilométeres távon sem indulok el. Nincs recept. Legyél felkészült minden lehetőségre, és csináld!

Nagy löket volt a nevezésnél a Sportos Cukorbetegek Egyesületének őszi „edzőtábora”, ahol láttam, hogy lehet akár 100 km-t is futni cukorbetegséggel: csak a tapasztalatokat felhasználva bízni kell önmagunkban! Mögöttem van több 50 km-es terepfutó verseny és egy 85 km-es teljesítménytúra, megállom a helyem magashegységben, többnapos, nagyzsákos túrákon is, kell ami motivál, ami előre visz. Készülök fejben, testben és remélek! Élvezni fogom, hisz felkészültem rá…

Pappné Sólyom Krisztina

Megjelent a diabetes2020/1. számában

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!