Szerző: Herth Viktória Feltöltés dátuma: 2019.11.08.

Interjú Kusztor Péter profi kerékpárversenyzővel

„Szeretném hosszú ideig élvezni a sportot”

Július elején, Agárdon, a Sportos Cukorbetegek Egyesületének programján illusztris vendéggel biciklizhettek a diabéteszes gyerekek és felnőttek: Kusztor Péter kerékpárversenyzővel, a Team Novo Nordisk tagjával. A kedves, közvetlen fiatalemberrel lapunk rövid interjút készített, miután visszatért a Velencei-tó körbetekeréséből.

Illusztráció

– Tavaly augusztus végén, szeptember elején megállapították, hogy cukorbeteg vagyok. Nagy fordulatot vett az életem, változtatni kellett sok mindenen, az étrendemen. Nem katasztrofálisan nagy változások ezek, de meg kellett tanulnom a cukorbetegséggel élni.

Péter édesapja is kerékpárversenyző volt, így nem csoda, hogy ő 9 éves korától tekeri a pedált. A Központi Sportiskolába került, s azóta folyamatosan ezt csinálja.

A cukorbetegség az ő számára nem csak terhet, új lehetőséget is adott.

– Új csapatba kerültem, a Team Novo Nordiskba, amely kizárólag 1-es típusú cukorbetegeket foglalkoztat. Már korábban is profi kerékpárversenyző voltam, s amikor kiderült a diabéteszem, írtam nekik, megkérdeztem, hogyan lehet ezzel sportolni, tudok-e egyáltalán sportolni a jövőben, mit kell tennem? Készségesen válaszoltak, hogy mindent lehet csinálni, és jelezték, szeretnék, ha bekerülnék a csapatukba. Én is ezt szerettem volna.

Nagyobb csapat, több verseny

– Egy profi kerékpárosnak milyen az élete?

– Mi ebből élünk, olyan az életünk, mint egy átlagembernek, elmegyünk reggel dolgozni, azaz edzünk 4-5 órát mindennap. Utána otthon pihenünk, hogy másnap ismét menjen a munka.

Péter Budapesten született, jelenleg Pátyon él a családjával. Egy 10 hónapos és egy 4 éves kislánya van, tehát a délutáni, otthoni pihenés nem mindig sikerül, de ő ezt nem bánja. Sőt örül, hogy idejét, az edzéseit maga oszthatja be, így ha kell, a családjával tud lenni.

A Novo Nordisk nemzetközi csapat. Telente vannak edzőtáborok, de az év többi részén mindenki ott edz, ahol él. Vagy a saját régi edzőjével, vagy a csapat által biztosított szakemberrel.

– Nekem saját edzőm van, a csapat megengedte, hogy a korábbi, szlovén segítőmmel dolgozzam tovább.

– Megváltozott az élete, amióta a Novo Nordiskban versenyez?

– Mozgalmasabb lett. Nagyobb a csapat, több a verseny, többet kell utazni. A hétvégék a versenyekről szólnak, sőt nyáron gyakran a hétköznapok is.

Illusztráció

Nem vagyunk betegek

– Amikor egy verseny elején bemutatják a versenyzőket, hogyan reagál a közönség arra, hogy ez egy beteg emberekből álló csapat?

– Nem mondanám, hogy betegek vagyunk. A csapatban senki nem tartja magát betegnek, ez állapot. Sőt, azt próbáljuk hirdetni: ha valaki diabéteszes, nem kell abbahagynia a sportot, és ha az ember odafigyel arra, amit csinál, amit eszik, majdhogynem jobban él, mint az átlagemberek. Ha egy átlagember jól akar élni, neki is oda kell figyelnie az életére, ételére.

– Ennyi év alatt soha nem unta a bringázást?

– Dehogynem! Különösen, amikor rossz az idő, mégis ki kell mennem, vagy amikor versenyre kell utaznom, pedig szívesebben lennék a családommal. Időnként nem esik jól az edzés, de másnap, amikor felkelek, azt mondom: folytassuk tovább!

Segíteni az embereknek

– Tervei, álmai?

– Szeretném hosszú ideig élvezni, amit csinálok, a sportot. Szeretnék még legalább 3-4 évet versenyezni, remek helyen vagyok, szeretném kihozni magamból a maximumot. S ha már cukorbeteg lettem, szeretnék ebben is tevékenykedni, segíteni az embereken, elmondani, amit tapasztaltam. Olyan közegben vagyok, ahol a világon elsőként kapunk meg minden új információt, eszközt, tudjuk tesztelni magunkat, e tapasztalatokat szeretném átadni a gyerekeknek, felnőtteknek. S amikor majd abbahagyom a sportot, ezzel szeretnék a továbbiakban foglalkozni. Nem azt mondom, hogy diabetológiát, dietetikát tanulnék, de még ez sem kizárt.

Herth Viktória

Megjelent a diabetes2019/4. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!