„Jó érzés, hogy tudunk segíteni”
1998-ban kereste meg a Tudomány Kiadót Vándorfi főorvos úr, hogy vegye át a Diabetes újság gondozását, mert az akkori kereteit kinőtte, az országos lefedettséghez, az anyagi feltételek megteremtéséhez, a hirdetésszervezéshez szükség volt egy megfelelő apparátussal rendelkező, ismert kiadóra.

– A Diabetes az első betegtájékoztató lap a kiadó gondozásában, egészen más szakmai megközelítést igényel, mint az orvosi újságok. Másfajta szabályozás vonatkozik rá, sokkal szigorúbb a reklámtörvény, de azt gondoltuk – meséli nagy lelkesedéssel Guti Péter ügyvezető –, rendelkezünk a megfelelő kapcsolatrendszerrel, meg tudjuk győzni a cégeket a támogatásról, amivel lehetővé tudjuk tenni a Diabetes országos megjelenését.
A kiadó kitalált néhány újítást, például a patikák számára marketingeszközként mutatták be az újságot. Ha (kedvező áron) megvásárolják a gyógyszertárak a lapot és odaadják cukorbeteg vásárlóiknak, akkor e betegek valószínűleg visszatérnek hozzájuk. Az újság pedig nem csak a betegszervezeteken keresztül jut el a célközönséghez.

Guti Péter 21 év távlatából is azt mondja, jó döntés volt, hogy elvállalták a Diabetes kiadását. Mára megismerték a betegszervezeteket, ők pedig tudják, hogy a Diabetesben érdemes programjaikat meghirdetni, mert biztosan eljut az információ a megfelelő helyre.
A kiadónak jó a kapcsolata az alapítvánnyal és a főszerkesztővel is, aki továbbítja a cikkeket a kiadónak, ezek hitelességét az alapítvány szakemberei ellenőrzik. Nagyon fontos ugyanis a sok információból kiszűrni azt, ami tudományosan nem megalapozott.
– Egy orvosi lapnál nem csak a forma kötött, hanem a tartalom is. A Diabetes tartalmát a szerkesztőség szolgáltatja, viszont a forma sokkal szabadabb. 1998-ban az első szám, amely nálunk jelent meg, részben színes lett, azóta pedig többször is megújult a lap. A kiadó igyekszik a magazinok trendjéhez igazodni külalakban, hogy jól lapozható, könnyen átlátható formában kerüljön az olvasók kezébe a Diabetes. Legutóbb a méret is változott, a kisebbre vágott forma könnyebben forgatható, praktikusabb – foglalta össze a kiadó marketingmenedzsere, a lap kiadóbeli gazdája, Béki János.
– Az évek során partnerivé, barátivá vált a viszony a kiadó és a szerkesztőség között, hiszen közösek a céljaik. Az egyik legjobb példa az együttműködésre a Civil Fórum. – Ebben szerintem mindenki, aki jelen volt ezen a jó hangulatú, családias rendezvényen, egyetért Béki Jánossal.
Bozó Tímea hirdetésszervező munkája során kiemelten odafigyel rá, hogy komoly cégeknek adják el a felületeket, akik szakmailag kifogástalanok, hiszen a hirdetések is a diabéteszes közösséget szolgálják. Jó érzéssel tölti el, ha kinyitja az újságot, látja az általa hozott reklámokat, arra gondol, ezzel lehet, hogy segített egy betegnek.
Guti Nóra kiadói asszisztens szerint a többi kiadványukhoz viszonyítva a Diabetes előfizetőivel közvetlenebb a viszony, a rendezvényeken személyesen találkozhatnak az olvasókkal, megismerhetik az újság előfizetőit.
A kiadó munkatársai közül mindenki fontos ügynek tartja a Diabetest, mindenkinek örömet okoz, mennyire szeretik az olvasók az újságot.
Somfai Katalin