Feltöltés dátuma: 2019.05.01.

nordic walking séta

„Botra fel!”

Az évente megrendezésre kerülő program célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet egyrészt a mozgás fontosságára, másrészt a kellemes élmény segítségével a cukorbetegek a saját tapasztalataikon keresztül megbizonyosodhatnak az intenzív testmozgás vércukorra gyakorolt jótékony hatásairól. A 2017-ben indult, mozgásra ösztönző kezdeményezés minden várakozást meghaladó sikerén felbuzdulva az idén is folytatjuk a kampányt. A séta idén május 18-án, szombaton, 14 órakor indul 23 helyszínen, 24 tagszervezet részvételével, szakképzett edző vezetésével.

Illusztráció.

A közel 2 órás intenzív, de mindenki számára ajánlott mozgásformával végzett túra célja, hogy a résztvevők jól érezzék magukat és rászokjanak a rendszeres testmozgásra. A séta előtt és után mindenkinél történik vércukormérés, hiszen így tényekkel is bizonyítható, hogy kellemes társaságban, élményszerzés közben lehet csökkenteni a vércukorszintet. A túrához bármelyik helyszínen bárki – nem csak CEOSZ tagszervezeti tag és nem csak cukorbeteg – csatlakozhat, érdemes vinni barátot, barátnőt, családtagot, unokát, mert garantáltan élvezetes program lesz kortól, nemtől, állapottól függetlenül!

A séta az alábbi helyszíneken indul (a listában csak a lapzártáig megkapott pontos helyszínek szerepelnek – a szerk.):

  • Balatonszabadi, Sió folyó partja: (30) 603-8741
  • Budapest, Madárdomb (15.00 órától): (30) 472-8425
  • Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcentrum (10.00 órától): (30) 907-1113
  • Göd, Ady klubtól (Kálmán u. 13.) (15.30 órától): (30) 922-6904
  • Gödöllő, Alsópark, Világfa – futókör: (20) 966-0341
  • Gyál, Millenniumi park (9.00 órától): (30) 827-9646
  • Gyöngyös, mátrafüredi templomtól Gyöngyösig (10.00 órától): (30) 564-7601
  • Győr, Püspökerdő: (70) 603-6071
  • Kaposvár, Városligeti sétakör (15.00 órától): (70) 253-7627
  • Makó, Petőfi park (13.30 órától): (30) 249-0526
  • Monor, Kis-tó: (20) 800-8765
  • Nyíregyháza, erdei tornapálya: (20) 979-4272
  • Sarkad, Református Egyház Gondozási Központ: (30) 228-9767
  • Sárvár, Csónakázó-tó: (30) 549-4349
  • Sopron, Lövér Szálló (13.00 órától): (20) 224-2422
  • Szeged, Mátyás tér: (30) 299-3893
  • Székesfehérvár, Túrózsáki úti szabadidőpark (10.00 órától): (30) 944-3182
  • Szekszárd, Városi Sportközpont, atlétikai pálya: (70) 500-4099
  • Szolnok, Tiszaligeti sétány (10.00 órától): (70) 328-7239
  • Szombathely, Csónakázó-tó: (30) 290-4207
  • Tiszavasvár, Gólyahír Gyermek- és Ifjúsági Tábor: (70) 428-0135
  • Törökszentmiklós, Galambos Park: (30) 373-9499
  • Várpalota, Thury György tér (május 11. 10.00 órától): (30) 353-9898

A feltüntetett telefonszámokon további információt kaphat minden érdeklődő.

Füzesi Brigittaa CEOSZ elnöke

Megjelent a diabetes2019/2. számában

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!