Feltöltés dátuma: 2018.11.23.

XIII. Nemzetközi Cukorbeteg Találkozó Egerben

A Cukorbetegek Egri Egyesülete szeptember 22–23-án rendezte meg a város civil ünnepéhez kapcsolódva az Egri Cukorbeteg Találkozót, ahová 18 településről 120 cukorbeteg érkezett.

Illusztráció

Szombaton részt vettünk a 23. alkalommal megrendezett Eger Civil Ünnepén. Ott voltunk a nagy ünnepi forgatagban, ahol egyesületünk, a többi egészségügyi szervezettel és orvosokkal karöltve, szűrésekkel, tesztekkel, vetélkedővel, játékos mozgásprogramokkal és tanácsadással várta az érdeklődőket az „Egészség-szigeten”. Több mint 600 vércukormérést végeztünk, és a cukorbetegség kockázatát felmérő rizikó-tesztet is készítettünk.

Érdekegyeztető fórumot tartottunk a megjelent egyesületi vezetőkkel, ahol közös célokat fogalmaztunk meg, amelyek megvalósításáért együtt fogunk dolgozni. Dél körül elkezdett esni az eső, de ez nem rontotta el a jókedvünket, mert épp az ebédünket fogyasztottuk.

Ebéd után kezdődött – nagy médiaérdeklődés mellett – a Diabétesz Konferencia, amelyet Habis László, Eger polgármestere nyitott meg. Régi ismerősként köszöntötte a visszatérő vendégeket, és örömét fejezte ki, hogy újabb egyesületek is érkeztek. Megdicsérte egyesületünk – a betegekért és a városért végzett, több mint két évtizedes – sikeres tevékenységét.

Dr. Gaál Zsolt diabetológus, a nyíregyházi kórház belgyógyászatának osztályvezető főorvosa olyan izgalmas előadást tartott a cukorbetegséggel kapcsolatos legújabb kutatások eredményeiről, hogy még a polgármester úr is nagy érdeklődéssel hallgatta végig, pedig Eger Ünnepe kapcsán sok teendője volt. Dr. Kerényi Zsuzsanna diabetológus, aki maga is gyermekkora óta cukorbeteg, videoüzenetében a diabéteszes lábról beszélt. Szakembertől kaptunk tájékoztatást a gyógycipőkről: érdekes volt látni a kettéfűrészelt, diabéteszeseknek szánt lábbelit, amelyen elmagyarázta a cipő felépítését.

Uzsonna után a művészeteké lett a főszerep. Megnyitottuk Miksi István jászárokszállási amatőr festő, cukorbeteg sorstársunk kiállítását, majd Demeter Kata énekelt és gitározott, Hupkó Hanna szaxofonon játszott. A Mézvirág kórus az egyesületeink himnuszává vált „Összetartozunk” című dallal, Rubóczky János Nyíregyházáról gyönyörű harmonikaműsorával, Fodor János Miskolcról szép énekével kápráztatott el bennünket.

Vacsora után az Egri Szimfonikus Zenekar adott csodálatos koncertet. Szabó-Sipos Máté karmester minden szám előtt olyan szórakoztató módon mesélt az elhangzó művekről, hogy azok is megszerették a zenét, akik eddig nem nagyon kedvelték. Vacsora után kötetlen beszélgetés, zene, tánc volt a porondon.

Másnap reggel a Markhot Ferenc Kórház parkjában található Méltóság Mezején emléktáblát avattunk a tavaly elhunyt egyesületi vezetőkre emlékezve: dr. Koleszár Józsefné (Gödöllő), Veres László (Jászárokszállás), Vízhányó Mihály (Makó) és dr. Gyimesi András, a békéscsabai kórház osztályvezető főorvosa kapott emlékjelet. Mécsest gyújtottunk az egri Madonna szobránál, majd Egerszalókra kirándultunk.

Jakabné Jakab Katalinelnök, Cukorbetegek Egri Egyesülete

Megjelent a diabetes2018/5. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!