Lang Gusztáv-díj a gyáli elnök asszonynak

Szolgálni a többieket

Vörös Józsefné Erika az elnöke a gyáli cukorbetegek egyesületének, ő kapta az idei Civil Fórumon a Lang Gusztáv-díjat. Külön öröm számára, hogy az egyesület tagsága javasolta elismerését. Ő maga nem diabéteszes, férje érintett.

2012-ben vette át az egyesület vezetését. Megszűnőben volt akkor a közösség, elfogyott a pénz, az előző elnöknek elfogyott az ereje. Erika úgy gondolta, nem szabad hagyni, hogy ami felépült, összedőljön.

– Vettem magamnak a bátorságot, hogy megpróbálkozzam ezzel a szolgálattal. 47 tagja volt akkor az egyesületnek, ma 160. A számlán 38 000 forint volt, ma több mint 700 000.

Mikor arról kérdezem, melyek a legfontosabb célkitűzései, összeszedetten, magabiztosan válaszol, látszik, sokszor átgondolta már, s eszerint teszi a dolgát.

– A cukorbetegek minél felvilágosultabbak legyenek! Rendszeresen tartunk orvosi előadásokat, a szűrésekhez igyekszem a legmodernebb készülékeket beszerezni. Segítek abban, hogy tagjaink otthonában is a legkorszerűbb mérőeszközök – vérnyomás- és vércukormérők – legyenek. A gyógycipőket is fontosnak tartom, két helyen készíttetjük az egészséges, jó cipőket.

A mozgás feltétlenül szükséges a vércukorszint karbantartásához. Öt éve nordic walkingozunk heti két alkalommal, télen, nyáron, hóban, fagyban, sárban, csak szélben nem. 35-en veszünk részt rendszeresen a sétákon, van köztünk 80 év feletti is. Sokan mondják, mozgok én eleget a kertben – de a nordic walking teljesen más, olyan izmokat mozgat meg, amelyet különben nem terhelünk. Arról nem is beszélve, hogy közben jókat lehet beszélgetni, egyre jobb a közösség. Hetente egyszer tornázunk is, 30–35 fővel. Délelőtt a gyógytornász tartja a foglalkozást, délután én.

Szeretünk kirándulni, az országos világnapon mindig ott vagyunk, gyógyfürdőbe járunk, de „szárazföldi” utakat is szervezünk. Ilyen alkalmakkor általában 2500 forintot fizetnek a tagok, a többit az egyesület adja hozzá. Minden pályázati lehetőséget megragadok, hogy növekedjen a vagyonunk. Sajnos ez egyre nehezebb, de szerencsére van tartalékunk, s ha nehezen is, de mindig sikerül megvalósítani a terveinket.

A városban is elismerés övezi az egyesületet. Vannak nem cukorbeteg tagjaik is, akiket érdekelnek az előadások, saját egészségük.

Ferenczi Judit diabetológus doktornővel nagyon jó a kapcsolatunk, sőt, egyre több szakorvos áll az egyesület mellé.

Erika nyugdíjas, anyaggazdálkodó, anyagkönyvelő volt, majd főállású anya és varrónő. Kicsit be volt zárva a családba, így most különösen jólesik barátok közt lennie.

– Jó látni, ha valamit kitalálok, szinte szólnom sem kell, tudják, mit szeretnék. Szokták mondani, én vagyok az anyukájuk, miközben nálam sokkal idősebbek is vannak az egyesületben.

Erika nem cukorbeteg, de valamilyen betegségre biztosan tud panaszkodni. Jót nevet a kérdésemen:

– Igen, tudnék. Muszáj?

Nem, dehogyis kell panaszkodni. Épp ez a hozzáállás teszi mindenki anyukájává, az egyesület lelkévé Erikát, akinek a munkáját a tagság azzal ismerte el, hogy felterjesztették a díjra.

Talán nem túl eredeti záró kérdést tettem fel neki: mi az álma, mit szeretne a jövőben?

– Mindig lehet valami újat csinálni, színesíteni a programokat. Remélem, még sokáig együtt lehetünk és szolgálhatom a többieket!

Herth Viktória