Botra fel!
Országszerte közel 1500-an sétáltak
A Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége által május 12-én második alkalommal megrendezett „Botra fel” elnevezésű rendezvényen közel 1500-an vettek részt. A 18 vidéki városban és 2 budapesti helyszínen megtartott, nordic walking oktatással egybekötött séta célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az életmód és mozgás fontosságára, amelyek segítségével a diabétesz jobban ellenőrzés alatt tartható.

A 20 helyszínen szinte egyszerre indult sétával a szervezők a mozgás fontosságára szerették volna felhívni a figyelmet, amelynek pozitív hatásait a résztvevők maguk is megtapasztalhatták.
Két budapesti helyszín mellett Balatonszabadiban, Debrecenben, Gödöllőn, Gyálon, Győrben, Kaposváron, Monoron, Nyíregyházán, Sarkadon, Sárváron, Sopronban, Szegeden, Székesfehérváron, Szekszárdon, Szolnokon, Tiszavasváriban, Törökszentmiklóson és Várpalotán is sétáltak a diabéteszesek.
A magyar fejlesztésű Dcont® vércukormérő készülékcsaládot gyártó 77 Elektronika Kft. jóvoltából indulás előtt és után is lehetőség volt vércukormérésre, így mindenki láthatta, hogyan változott annak szintje a program végére. A mintegy másfél órás séta sokaknál átlagosan 1-2 millimóllal is csökkentette a vércukorszintet.
A Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségéről további információk weboldalukon: ceosz.hu
Kiemelten fontos, hogy időben diagnosztizáljuk a diabéteszt, és megfelelő információval rendelkezzünk erről az eleinte észrevétlen, de súlyos szövődményekkel járó betegségről. A kezelés hatékonyságának fele függ az orvos által előírt gyógyszeres terápiától, a másik fele azon múlik, hogy a beteg mennyire képes az addig megszokott, akár több évtizede tartó életmódján változtatni. Az életmód alatt ebben az esetben a táplálkozást, a testmozgást és az önellenőrzést, vagyis a vércukormérést értjük. A két kulcsszó pedig a rendszeresség és mértékletesség.
Füzesi Brigittaa CEOSZ elnöke

Debrecen
A csaknem 40 tagtársunk mellé 15 egyesületen kívüli érdeklődő is csatlakozott. Segítőnk Szücs Gyöngyi volt, az egészségvédő kör vezetője és szakedzője, aki kiosztotta a botokat és megmutatta szakszerű használatukat.
Félóráig tartott a bemelegítés a sportpályán, ahol mindenki nagy igyekezettel próbálta elsajátítani Gyöngyi mozdulatait, majd elméleti tudással és némi fizikai felkészültséggel felvértezve, vidáman indult útnak a csapat a Nagyerdő zöldellő-virágzó fái között. A könnyű túra végén szinte egyhangú volt a vélemény, jólesett az együtt eltöltött idő, a közös mozgás. Akik már tavaly is velünk voltak, beszámoltak róla, hogy kedvelői lettek ennek a sportágnak, volt, aki karácsonyra kért és kapott nordic walking botot családjától.
Pintérné Nagy Erzsébet

Gyál
Nem csak az egyesület nordic walking csoportjának tagjai, hanem a városból bárki csatlakozhatott a botos sétához. Nagyrészt idősek jöttek el, 55–85 év közöttiek.
Kiosztottuk a CEOSZ által adományozott fehér pólókat, amelyeken kék felirat hirdette, hogy viselője a Botra fel! program résztvevője. Indulás előtt mindenkinek megmértük a vércukorértékét. Néhány perces bemelegítés után – amelyet Záborszkyné Kovács Edit gyógytornász vezetett – indult el a mozgásra vágyó, 43 főből álló csoport. Néhány kör után erősítőgyakorlatok következtek, majd újra sétára indult a csapat. Ki-ki erőnléte, egészsége, kora szerint, kellemesnek érzett tempóban haladhatott.
Az 5,8 kilométeres séta végén ismét vércukorszintmérés következett, s beigazolódott, a szabadlevegőn végzett mozgás egészségre gyakorolt jótékony hatása.
Vörös Józsefné
Győr
Az előzetesen jelentkező cukorbetegeken kívül még 18-an – családok is – vettek részt az eseményen, az előzetes hírverésnek, a helyi sajtófelhívásnak köszönhetően. Vércukorméréssel indítottunk, ahol 4 cukorbeteget szűrtünk ki. Ők, megismerve programjainkat. a jövőben az egyesület tagjaivá válnak. Már ezért megérte a rendezvényt megszervezni!
Mindenkinek jutott bot. Gyakoroltuk aszfalton, erdei úton, dombnak fel és le a botozást. Félúton megálltunk egy erdei tisztáson, ahol a Coca-Cola ásványvízadománya a melegben nagyon jólesett. A végére kellemesen elfáradtunk. Hangulatos lepedős aláírással, majd a lepedőt feldobva búcsúztunk edzőnktől, egymástól.
Venesz László

Nyíregyháza
Tavaly technikai okok miatt nem tudtunk csatlakozni a CEOSZ által meghirdetett programhoz, de idén – szakképzett edző, Harasztiné Ildikó vezetésével – örömmel vettünk részt a sétán. Mozgósítottuk a városlakókat, összesen 61 fő tett sétát a Bujtosi-tó sétányán. Nagyon jó volt a hangulat, szép volt az idő.
Előtte és utána vércukormérés, s boldogok voltunk, mert a mozgás javította a vércukoreredményünket. A séta közbeni beszélgetés során új barátságok születtek.
Közösen jobb a mozgás, egyedül nem megy. Bevallom, én is nehezen veszem rá magam a mozgásra, de a nordic walkingot nagyon kedvelem, és nem is fáradok el.
Megyoláné Dienes Viola

Sopron
A tavalyi rendezési hiányosságokból tanulva idén a helyi sajtóban propagáltuk a sétát. Ez olyan jól sikerült, hogy 60 fő vett részt a túrán, amelyre elkísért bennünket a városi televízió stábja is.
Hollósy-Gecseg András edző-túravezető először néhány szót szólt a nordic walking történetéről, majd a bemelegítés után „gereblyézés” móddal indultunk el. Edzőnk több alkalommal is körkörös bemutatón ellenőrizte a mozgásunkat, kiigazította hibáinkat.
Az időjárás optimális, a helyszín rendkívül kellemes volt. A Lövérek aljában, a Ciklámen tanösvény szubalpin levegőjében gyalogoltunk nagy lelkesedéssel. A kezdők kisebb túrát tettek a sípálya közepéig, a gyakorlott résztvevők 8 kilométert tettek meg.
Elhatároztuk, kisebb csoportokban fogjuk a jövőben a túrákat folytatni.
Nagy Andrásné
Székesfehérvár
Megmozdult Székesfehérvár, a 3 évestől a 85 évesig szinte minden korosztály képviseltette magát. Kiemelném Szalai Károlynét, a mi drága Ilikénket, aki túl a 85. évén is aktív résztvevője minden programnak.
A jó hangulatot fokozta a CEOSZ és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatása, mindenki szívesen öltötte magára a feliratos pólót. A túra végén jólesett elfogyasztani a finom ebédet, amelyre minden résztvevőt meginvitált a FEMECE új vezetősége. Az ebédet saját maguk és tagjaink közül kikerült segítőik készítették el Benke Anna Piroska, új elnökünk ötlete alapján. Igazán diabetikus volt és mégis laktatóra sikerült. Mindenki elismerését kivívták alkalmi szakácsaink! Abban is egyetértettünk, ezt a napot többször is meg kell ismételni!
Tóth Éva

Szolnok
Klubunk tavaly lett tagja a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének, így ez évben tartottuk első sétánkat, 33 fővel. Dr. Telek Judit, a szolnoki MÁV Kórház diabetológiai szakrendelésének főorvos asszonya, a Vasutas Cukorbetegek Klubja mentora, Nagy Ildikó, a MÁV Kórház vezető gyógytornásza és a diabetológiai szakrendelés szakasszisztensei is velünk sétáltak.
A tagok igen pozitívan értékelték a gyaloglásnak ezt a módját, mivel idősek, és a bot nagyon sokat segített a táv leküzdésében. Borsányiné Ildikó edző az alapokra megtanította a résztvevőket. A séta előtt és után minden tagunknak vércukormérést végeztünk, és jelentős csökkenést tapasztaltunk az aktív mozgás után.
Klubnapunkon a további edzésekről beszélgettünk, május 29-én pedig részt vettünk a város ingyenes nordic walking edzésén. Ezen kívül klubunk Monspart Sarolta gyalogló programjához is csatlakozott, valamint minden héten pénteken a cukorbetegeink részére gerinctornát tartunk, mert fontosnak tartjuk, hogy a cukorbetegek életmódjába szervesen beépüljön a testmozgás.
Szikszai Ferencné

Tiszavasvári
A Tiszavasvári Diabétesz Egyesület szervezésében megtartott „egészségmenetéhez” 25-en csatlakoztak. Szabolcs megye határában a sikeres programot a kitűnő, napos idő is segítette.
A séta előtt és után vércukormérést végeztünk, s bizonyítást nyert, hogy az egy kilométeres séta milyen jótékony hatású: átlagosan 2 mmol/l értékkel csökkent a résztvevők vércukorértéke. Egyesületünk tagjai mellett civil sétálók is csatlakoztak hozzánk, akik nagyon örültek a rendezvény megszervezésének.
A napot kitűnő hangulatú – természetesen mértékletes – szalonnasütéssel zártuk.
Szabóné Posta Gabriella

Törökszentmiklós
Negyven lelkes ember érkezett a túrázásra. A programhoz csatlakoztak középiskolások, a városi Esély Klub, az Egészség, Játékosság Alapítvány és a Tiszaföldvári Cukorbetegek Klubja is képviseltette magát. Volt olyan cukorbeteg társunk, aki műtét után még csak tolókocsival tud közlekedni, de megpróbálta a bottal járást, mert mindenképpen meg szeretne gyógyulni.
Már az elmúlt évben is megtapasztaltuk, hogy a séta milyen kedvező hatással van a szervezetünkre: tehermentesíti az ízületeket, erősíti az izmokat, javítja az oxigénellátást, aktiválja a vérkeringést, jót tesz az agynak, és jelentősen csökkenti a vércukorértéket. A csoportban végzett mozgás növeli a teljesítményt, segít a rendszeresség megtartásában, sokkal élvezetesebb, mint egyedül, hiszen jókat lehet beszélgetni.
A programot Borsányiné Juhász Ildikó nordic walking edző vezette, akitől megtanulhattuk a speciális fogásokat, megtapasztaltuk, hogy nem olyan egyszerű dolog, mint amilyennek látszik. Végezetül héliummal töltött lufik eregetésével fejeztük ki együttérzésünket az országban egy időben sétáló cukorbetegekkel.
Buzás Sándorné

Várpalota
Idén jóval többen jelentkeztek a rendezvényre, mint tavaly, s nagy örömünkre a helyszínen is többen csatlakoztak hozzánk. Bemelegítésnek azt találták ki a szervezők, hogy a társaság minden tagja focilabdát rúg kapura, ami igen látványosnak és derűsnek bizonyult a sok idős ember jóvoltából. Kis ideig ismét gyereknek érezhettük magunkat.
A kellő bemelegítés, a vidám percek után megkezdődhetett az új résztvevők tanítása, a haladók pedig megkezdhették sétájukat a gyönyörű Thury-vár körül. Több csoporttal indultunk, mivel kevés túrabot állt rendelkezésünkre. Aki épp inaktív volt, figyelhette a vezető tanítását, ahogy oktat és gyakorol az újonnan érkezőkkel.
Kóti Lászlóné