Szakmai szervezetek és egy nagyvállalat fogott össze
A Teljes élet cukorbetegen című pályázat eredménye
A cukorbetegség megelőzését, a diabétesszel élők életminőségének javítását, valamint az egészségtudatosság növelését hivatott szolgálni az együttműködési megállapodás, amelyet az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) és Magyarország második legnagyobb egészségügyi vállalata, a Sanofi kötött.

A Magyarországon jelenleg közel 2000 főt foglalkoztató francia nagyvállalat három gyártóegységével és egy disztribúciós platformjával a hazai gazdaság 20 legnagyobb vállalata közé tartozik, míg az exportőrök között a 14. helyet foglalja el.

Közös segítség
A megállapodás kiváló alkalmat teremt arra, hogy a társadalom egészségének megőrzésében és a betegbiztonságban kulcsszerepet játszó szervezet, az OGYÉI a Sanofival közösen segítse azt, hogy a betegek számára érthetővé és értelmezhetővé váljanak mindazon ismeretek, amelyekkel egészségi állapotukat befolyásolhatják.
Az együttműködés keretében – melynek tagja volt az időközben az Emberi Erőforrások Minisztériumába (EMMI) tagozódott Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet (NEFI) is – a felek szakmailag támogatják egymás edukációs programjait, így például a „Teljes élet cukorbetegen” címmel meghirdetett pályázatot is, amelynek díjazottjai átvehették a Sanofi elismerését.

Nyertes pályázatok
A diabétesz kezelésében élenjáró Sanofi a pályázat meghirdetésekor azon egészségügyi szakdolgozók és betegszervezetek javaslatait várta, akik újszerű ötletekkel segíthetik a betegek képzését és tudatos részvételüket saját terápiájukban. Mindkét kategóriában megosztott győzteseket hirdettek, akik kategóriánként összesen 1 millió forintos támogatásban részesülnek.
Dr. Oraveczné dr. Kiss Éva a Gödöllői kistérségben tudás- és életmódterápia-tanfolyamokat indít, a Nyíregyházán élő Kicsák Marian orvosok, diabetológiai szakápolók, ápolók, szakasszisztensek és dietetikusok számára biztosít edukátori tréningeket a támogatás segítségével. A Cukorbeteg Gyerekekért Alapítvány Miskolc nyári edukációs tábort szervez Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cukorbeteg gyermekek számára, míg a Pécs-Baranya Megyei Diabétesz Egyesület cukorbetegek számára dolgoz ki sportterápiát, miközben a betegség kezeléséhez szükséges tudást is átadja a terápiában részt vevőknek.
A felhívásra összesen 20 érvényes pályázat érkezett be, ezek elbírálását szakmai zsűri végezte, amelyben a Sanofi mellett a Magyar Diabetes Társaság és a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége is képviseltette magát.
Az egészségtudatos magatartás fontossága
– A Sanofi, az élettudományok területén vezető vállalatként, a betegek igényeire összpontosítva, kiemelt partnerekkel együttműködve formálja a jövő diabétesz- és kardiovaszkuláris ellátását. Magyarországon ennek szellemében írtunk alá együttműködési megállapodást az OGYÉI-vel, támogatjuk a szakmai és betegszervezeteket (MDT, CEOSZ) egy, a diabéteszről szóló betegedukációs program kidolgozásában, valamint ezért hirdettük meg a „Teljes élet cukorbetegen” pályázatunkat. Meggyőződésünk, hogy ezen együttműködések kézzelfogható eredményt hoznak, és hozzásegítik a diabétesszel élőket, hogy teljes életet élhessenek – mondta Pierre Faury, a Sanofi vezérigazgatója.
– Fontos, hogy a betegek megfelelő tudással, motivációval és kompetenciával rendelkezzenek ahhoz, hogy értsék és megértsék mindazon egészségügyi információkat, amelyek segítségével megalapozott döntéseket hozhatnak saját egészségügyi ellátásukkal kapcsolatban – mondta el a díjátadó keretében rendezett sajtótájékoztatón dr. Szolyák Tamás. Az OGYÉI főigazgató-helyettese felhívta a figyelmet arra is:
– Az egészségtudatos magatartás segíti a betegségek megelőzését, az életminőség fenntartását, javítását, éppen ezért az OGYÉI kitüntetett figyelmet szentel a jövőben is a táplálkozással, a biztonságos gyógyszeralkalmazással kapcsolatos ismeretek minél szélesebb körű terjesztésének.