Hajvágás diabetológiával
Utoljára ötévesen szerettem fodrászhoz járni. Édesanyámat kísértem, nekem hosszú lófarokfrizurám volt. Amíg anya haját dauerolták – és ez hosszú idő –, velem játszott, engem kényeztetett minden vendég és épp ráérő fodrásznő.
Amióta felnőttként – már jó negyvenévesen, mert addig hosszú hajam volt, s ha vágni kellett belőle, házilag megoldottuk – rendszeresen kezdtem fodrászhoz járni, kínszenvedéssé vált számomra a program. Nem szeretem, hogy csaknem mozdulatlanul kell ülnöm; azt sem szeretem, hogy a fejemen matatnak; de legfőképpen azt nem szeretem, hogy közben mindent hallok.
Egy ügyes fiatal fodrászlányt a nővére miatt hagytam ott, aki manikűrösként dolgozott mellette, s aki teljes nyíltsággal osztotta meg jelenlétemben húgával szerelmi életét. Nem tudtam eldönteni, hogy engem néz levegőnek, vagy önmagát értékeli ennyire kevésre. (Az utána következő négyet azért hagytam el, mert ügyetlenül vágták a hajamat, de ez nem tartozik a cikk tárgyához.)
Találtam egy komolynak tűnő középkorú hölgyet, gondoltam, a gyakorlata, tapasztalata meglátszik majd a hajamon – de az idegeimen látszott meg. Tapasztalt volt, okosnak tartotta magát – csak az a baj, hogy ezt az élet minden területére értette. Egy orvos rejtőzött benne…
A hajvágás mellé egészségügyi tanácsokkal szokott ellátni. Utolsó alkalommal, amikor nála jártam, a cukorbetegekről mesélt, akik szerinte, ha inzulinra szorulnak, már be is dugták egyik lábukat a sírba. A háziorvosi rendelőben adják nekik minden reggel az inzulint és csak húst ehetnek.
Ez a hölgy jutott eszembe, amikor március elején a Dunántúli Diabetes Hétvégén három cukorbeteg-szervezet vezetőjével kerekasztal-beszélgetésen vettem részt. E beszélgetés tanulsága: nagyon sok a cukorbetegséggel kapcsolatban tájékozatlan ember még ma is. A cukorbetegek között is. De a nem cukorbetegek között… rengeteg! Pedig lehet, hogy ott állnak már a küszöbön, s minél kevesebbet tudnak a diabéteszről, annál gyorsabban lépik át e küszöböt. (A kerekasztalról szóló beszámoló itt olvasható.)
Egyébként jelenlegi fodrásznőm tapasztalt, ügyes, és ha beszélgetünk egyáltalán, semmiségekről esik szó. Remélem, nála hosszabb ideig megmaradok, mert lassan „elfogynak” a fodrászok Veszprémben.
Herth Viktória