Biztonságban Indiában!

Voltam Indiában! Mondom, voltam Indiában! – milyen kár, hogy hangerőt nem tudok írásban átadni… Szóval, nagyon boldog vagyok, hogy jártam egy olyan országban, ahol semmi nem olyan, mint itthon, vagy ha igen, akkor nem úgy működik! Izgalmas! Én meg alapvetően szerencsés fickó vagyok, mert abból élek, amit szeretek, és ez sokak szerint kiváltság. Szerintem is az. Úgyhogy kezdeni kell valamit a „kiváltságosságommal”.

Indiában a Krisna-hit a legelterjedtebb vallás, amely elég pontos útmutatást ad azzal kapcsolatban, hogy mi a teendőd akkor, ha neked jó: Adj vissza belőle! Ennyi. Az örök körforgás nem csak a természetben fontos, nem csak az állat- és növényvilágban, hanem az emberi lélekben is! Valamiből sokat kaptál? Adj vissza belőle másoknak, a Földnek, a fának, a szegény embernek, a szüleidnek, konkrétan majdnem mindegy, hogy kinek, csak adj belőle vissza! Mert te is kaptad!

Nem Indiában tanultam ezt a leckét, csak megerősített a helyességében. Ott ugyanis csak így lehet élni. Ha nem lenne az emberekben ez a fajta lelki recycle, akkor elég nagy baj lenne, mert sok ember van, aki sokat nélkülöz, de valamennyi mégis jut mindenkinek! Tartozunk. Tartozunk a világnak, tartozunk egymásnak! Ez a gondolat bennem még gyermekvállalás előtt megfogalmazódott, mert hamar rájöttem, hogy nagyon szeretem az Életet, és hogy semmit nem tettem érte – ajándékba kaptam –, amiért hálával tartozom a Mindenségnek!

Mikor megkérdezték, hány gyereket szeretnék, mindig mondtam, hogy kettőt minimum. És meg is magyaráztam: Az életünket ajándékba kapjuk. Én szeretem az enyémet. Tovább kell adnom ezt az ajándékot, mert ezzel tartozom legalább egy kis léleknek! Mivel ezzel a mátkám is pont így van, ezért neki is tovább kell adnia. Olyan, mint egy jó történet, ha tetszett, meséld el másnak is! Lett is egy fiam és egy lányom! Remélem, ők is szeretnek majd itt lenni, és szépen így megy ez majd tovább! Kapjuk, adjuk…

Indiáról – ami tetszett – majd mesél a film helyettem, amit készítettünk, én másról mesélnék, ami szintén fantasztikus volt! Egy kis eszköz a testemre ragasztva, amely folyamatosan tájékoztatott okostelefonon arról, hogy mennyi a cukrom, miközben a 40 fokban több órán keresztül kalandozom a vadregényben. Elképesztő biztonságot adott! Mindig tudtam, mi történik, mennyit kell adnom az ismeretlen ételek fogyasztása után, mi mennyire lódítja meg a cukromat. Kényelmes, okos és biztonságot ad! Ráadásul, mikor már nem használtam, mert lejárt az egy hét, észrevettem, hogy már nélküle is szépen stabilan tudom tartani az értékeimet, mert emlékeztem a tanultakra! Nem reklámozhatom, de az „okostelefon” és a „glükózszenzor” szavak segítenek a keresésben! Szóval, kaptam valami klassz dolgot, amit valaki más adott vissza a nagy közösbe! Hálás vagyok ezért a biztonságért, és szentül fogadom, hogy tartom magam az Élet nagy törvényéhez, és valamit biztosan visszaforgatok abból a jóból, amiben részem volt!

Ha csak egyetlen gondolat is tetszett mindebből, tudod, mi a dolgod: Adj vissza belőle!

Kovács Áron