Joslin-díjasok
A tíz év mára ötször tíz lett
„Amikor 16 éves voltam, nagyon nehéz volt. Nem volt kitől kérdezni, nem volt kitől tanulni. Sorstársakkal sem igen találkoztunk abban az időben. Én voltam a gimnáziumban az egyetlen cukorbeteg. Az orvos elkönyvelte, hogy van tíz évem, és azután kalap-kabát. Ennek örömére minden tíz évben írok neki egy lapot, hogy »helló, itt vagyok, született gyermekem, meg egyéb«. Az a tíz év mára ötször tíz lett. Hatvankilenc évesen még itt esz a penész, a lábam is megvan, a szemem sem hagyott cserben, a jogosítványom is megvan” – fogalmaz némi iróniával a hangjában a zalaegerszegi Jakabfy Sándorné, de elhiszem neki, hogy nem könnyű több mint fél évszázadon keresztül megküzdeni a diabétesszel.

De nem csak a diabétesszel, hanem az élet minden más problémájával is meg kell küzdenie. Egyedül lakik egy nagy házban. A fia messze él tőle, ritkán látja. Maga kénytelen megoldani mindent, a bevásárlástól a téli tüzelő behordásáig.
– Nem hagyhatom el magam, nem eshetek ágynak, mert akkor ki eteti meg a kutyámat és ki lát el engem? – fejti ki őszintén, és amikor erről beszél, mind a ketten tudjuk, hogy a feladat csodákra képes. Az tartja szinten az egészségét, a vitalitását, hogy neki dolga van. Azt, hogy viszonylag épen és egészségesen itt van és átvehette az 50 évnyi inzulinos cukorbetegségért járó Joslin-díjat 2016 áprilisában a Budai Fonóban, a folyamatos öngondoskodásnak köszönheti.
– El kell fogadni és karban kell tartani a betegséget – határozza meg lakonikus tömörséggel a titkot. – Aki a diétát betartja, hatalmasat lépett előre. Ehhez nagyon nagy akaraterő kell. Én sem voltam mindig jó kislány. Fiatal koromban buliztam, annak ellenére, hogy tudtam, nem szabad. De aztán sikerült egészséges életmódra váltanom – enged bepillantást az életébe.
– Rengeteget olvastam, nem volt abban az időben diabétesszel foglalkozó szakkönyv a könyvtárban, amit én ne tanulmányoztam volna át, és azután hasznosítottam is az életemben. Most is naponta 13 mérésem van. Mindenkit arra buzdítanék, hogy mérjen. Ez a legfontosabb – üzeni a sorstársaknak.
Hozzáfűz még egy fontos gondolatot:
– Meg kell találni azt az orvost, akivel teljes bizalommal együtt tudunk működni. Dr. Bagosi Zoltán, a Zala megyei kórház belgyógyász adjunktusa olyan orvos, akivel mindent meg lehet beszélni, bármiben segít. Emberszámba vesz – hangsúlyozza, majd viccesen hozzáfűzi: – Doktor úr, fogadjon engem örökbe! – mondtam neki még fiatal orvos korában, és nem csalódtam benne.
Bartuc Gabriella