Feltöltés dátuma: 2016.12.14.

Diétás főzés Győrben

Egyesületünkben diétás elméleti oktatás már sokszor történt. Azonban a visszaellenőrzések, a tesztek alapján látható volt, hogy nem rögzült a kívánt mértékben a tudás, és a gyakorlat is hiányzott, ezért gyakorlati diétás oktatás szervezésébe fogtunk. Ehhez találnunk kellett egy lelkes dietetikust, aki nem csak az elméletet tudja, hanem tud főzni is diétásan és tudását jó módszerrel át is tudja adni. A PAMOK dietetikusa, Ladocsi Anikó személyében sikerült megtalálni a számunkra alkalmas szakembert.

Illusztráció

Hetényi Károlyné Éva:
Cukorbetegek siralma

Sütünk, főzünk össze-vissza
Nem tartjuk a diétát
Az Egyesület mindent megtesz
Vetít nekünk szüntelen
Film ide, film oda
A diéta megtartása kész csoda
Ebből ennyi, abból annyi
Méricskélünk szüntelen
Ám a vége mégis eredménytelen
Ezután meg sírunk-rívunk
Jaj, az ujjam, jaj, a lábam odavan
Amputálják szépen sorban, ez a baj
Jaj, nem látok, nem is hallok
Jaj, mitévő legyek most?
Késő bánat, ebgondolat
A balga csak ilyen marad
Tegyünk érte valamit
Tegyünk lakatot a szánkra
Így nem kerül semmi a szánkba
Ha kevés a diétás liszt és az eritrit a kamrában
Akkor nem sok kerül a tálba
Így nem lesz sok a diéta ára
És az egészségünk sem bánja
Irány a cukrosok bálja.

A győri Krúdy Szakiskola tankonyhájába befogadtak bennünket. Sőt olyan segítőkész szakácsoktatót is kaptunk Budai Emília személyében, aki rengeteg konyhai fortélyt osztott meg velünk. Bár a résztvevők – többségében 2-es típusú cukorbetegek – gyakorló háziasszonyok voltak, ezzel a tudással nem rendelkeztek, szívesen tanultak.

Az első alkalommal brokkolikrémleves, sajtos, bazsalikomos csirkemell és diabetikus gyümölcsös-pudingos kosárka készült. Ugye jól hangzik? És milyen finom volt!

A főzőtanfolyamot az alapoknál kezdtük, például hány csapott kanál az elfogyasztható barna rizs, majd főzve mekkora a „kupac”. Mértünk speciális mérleggel és mérőpohárral. A „kukták” – 16 fő – a tűzhelyek mellett szorgoskodtak, kóstolgattak, versenyeztek, vajon kinek az étke ízletesebb, mert a fűszerezésben azért volt egy kis szabadság.

Miután elkészültek az ételek, azokat el is fogyasztottuk. Mindenki csak fél adagot kapott, hogy a tervezett szénhidrátmennyiség rendben legyen. A vacsorát megelőzően vércukrot mértünk – most pontosan lehetett tudni az elfogyasztott ételek szénhidrátértékét –, s mértünk evés után is. Javasoltuk, hogy később, otthon is legyen mérés az étkezés után is, ahogy tanultuk.

Szeretnénk, hogy cukorbeteg társaink gyakorlatot szerezzenek abban, hogy az elfogyasztandó étel szénhidráttartalmát akár ránézéssel is meg tudják becsülni.

A tankonyhai oktatást ez évben négy alkalomra terveztük, de amint híre ment a foglalkozásnak, az újabb jelentkezők miatt a jövő évben folytatjuk.

Venesz Lászlóaz egyesület elnöke

Megjelent a diabetes2016/5. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!