Én és nem fertőző betegségem

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Én és nem fertőző betegségem címmel weblapot indított, ahol bárki tanúságot tehet saját cukorbetegsége, rákos megbetegedése, szív- és érrendszeri megbetegedése, szélütése, tüdőbetegsége – nem fertőző megbetegedése – kapcsán. A program koordinátorai a pácienseken kívül hozzátartozók, barátok, egészségügyi dolgozók vallomásait is várják, sőt mód van arra is, hogy egészségpolitikával foglalkozó szakemberek, a dohánytermékek és az alkoholtartalmú italok ellenőrzött forgalmazását, a testmozgást vagy az egészséges étrendet támogató személyek is megosszák egyéni történeteiket.
A honlapon olvasható például az ugandai Mbambu Alphosina tanúságtétele, aki ingyenes rákszűrésen vett részt. Az Uganda fővárosában élő nő fontosnak tartja a hasonló vizsgálatokat, mivel a szakemberek kevesen vannak, így nem juthatnak el minden egyes emberhez, ugyanakkor a kórházakban rengeteg beteg várakozik arra, hogy megfelelő kezelésben részesüljön – olvasható a fiatal nő vallomásában.
Nem vagy egyedül! – áll a portálon, ahol azt is megtudhatja minden érdeklődő, hogy melyik csoporthoz milyen arányban csatlakoztak támogatók. Az érdeklődők az oldalon további információkat találnak a nem fertőző megbetegedésekkel kapcsolatban, s annak is utánanézhetnek, hogy szülőhazájuk milyen lépéseket tesz a fenti betegségek megfékezéséért.
Aki szeretne személyesen is tanúságot tenni saját nem fertőző betegsége, esetünkben diabétesze kapcsán, az elküldheti saját történetét, vallomását, esetleg fotóját a ncds-and-me@who.int e-mail címre. Fontos, hogy az angol nyelvű szöveg ne haladja meg a 400 karaktert, és tartalmazza a beküldő teljes nevét és lakhelyét. Szerkesztőségünk segít a fordításban: küldjék el írásukat a Tudomány Kiadóba (diabetes@tudomany-kiado.hu), és mi angol nyelven továbbítjuk a levelet.
József Attila