Feltöltés dátuma: 2016.10.12.

Joslin-díjasaink

Egy ácsmester visszanéz

Illusztráció

– Apám is ácsmester volt, meg én is, 10-15 méteres magasságokban zsaluztunk, a cukorbetegségem nem gátolt a munkámban. Voltak baleseteim, a gyalugép elvitte a kezem, az ujjamat úgy kellett zsebkendőben az orvoshoz vinni, de visszavarrták. A diabétesszel már régóta nincs problémám, tudom kezelni. Békés, szép életet élek a családommal Sopronban, ötven éve diabétesszel.

Így foglalta össze válaszát a 67 éves soproni Ágh Ferenc arra a kérdésemre, hogy nehéz-e diabétesszel élni?

– Most már nem nehéz, de volt, amikor nagyon zavart. Amikor a látásom megromlott, nagyon akadályozott. Egyszer hirtelen leesett a retinám. Nem láttam a jobb szememre, amíg meg nem műtöttek Pécsett. Az egyik szememre most is rosszul látok. A sportlövészetet emiatt kellett abbahagynom. Futballoztam is, azzal is fel kellett hagynom, NB III-ban játszottam, szóltak, vigyázzak, nehogy problémám legyen. De kispályán utána is játszottam még egy ideig – sorolja, hogy miről kellett lemondania. Megemlíti a fiatalkori nagy sörözésekből való kimaradást is, neki azt sem lehetett. Az utóbbit olyan nagyon nem is bánja, viccelődik, mondván ő mindig is inkább a tejet szerette, és a spriccert.

A Soproni Diabétesz Egyesület egyik legrégebbi tagja pozitív beállítottságáról híres. Mindenben képes meglátni a jót.

– A rokonaim küldtek Bostonból automata fecskendőt, aminek az orvosok is csodájára jártak. Még arra is emlékszem, hogy huszonöt forintot kellett fizetnünk a vámért. 1975-ben kikerültem Ausztriába dolgozni a Gyesevhez, ott már voltak ilyen fecskendők, be tudtam szerezni a hozzá való tűket.

Négyen vagyunk testvérek, csak én vagyok cukros közülünk. Az ipari iskolába jártam, amikor egy rokonom megkínált buktával. Elkezdtem rágni, de nem tudtam lenyelni, összesűrűsödött a nyálam, ragadt az egész. Nagyon rossz érzés volt, sok vizet ittam, hánytam. Elkezdtünk orvosokhoz járni. Nagy nehezen tudták csak megállapítani, mi a baj. A hatodik-hetedik orvos megkóstolta a vizeletemet, kiköpte, kiöblítette a száját és azt mondta, valószínű, cukor lesz ez. Akkoriban így diagnosztizáltak. A szentmiklósi Istvánfi doktor már modernebben fel volt szerelve, kémcsőbe öntötte a vizeletet, az valamilyen kémiai hatásra felfutott feketére, azt mondta, ez cukor. Sose felejtem el, 275 volt, de akkor más volt a számítás, ezt 18-al el kell osztani.

Ötven évvel ezelőtt a hazai orvosok nem nagyon tudták, mi is a diabétesz. Hát még a betegek! Csaknem úgy szégyelltük, mint egy ragályos betegséget.

Ágh Ferenc 2016. április 23-án vehette át a Joslin Diabetes Center oklevelét annak elismeréseként, hogy 50 éve él inzulin segítségével, diabéteszesként.

– Most tanítgatom az egyesületben a mi betegeinket. Harmincan, negyvenen is összejönnek. Kérdeznek tőlem sok mindent, mert én vagyok a legöregebb. Legfőbb tanácsom: Az evésre nagyon vigyázzanak és inzulin mellett ne igyanak alkoholt, mert megváltoztatja a májfunkciót, éjszakai hipókat fog okozni.

A nyugdíjas ács- és asztalosmester nem csak pozitív gondolkodásáról, de egészséges életmódjáról is ismert az egyesületben. Azt mondja, minden elismerése a feleségéé, akire nagy feladat hárul az ő egészséges és fegyelmezett táplálásában. De Ferenc hálás „kosztos”, imádja a felesége főzelékeit, leveseit. Húsféléből a halat szereti, de nem ám az iszaposat, mert azt sokáig kell tejben áztatni, hogy jó ízű legyen. Inkább tengeri halat eszik.

– Mindent összevetve szerencsésen alakult a sorsom, a szakmámban mindig is megbecsültek, feleségemmel szeretetben élünk, van két szép fiúnk, se a gyerekek, se az unokák nem diabéteszesek.

Bartuc Gabriella

Megjelent a diabetes2016/4. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!