Szerző: Herth Viktória Feltöltés dátuma: 2015.03.20.

Nem szabad szégyellni

A győri Végh Dániel, a magas, sportos fiatalember a felnőttkor küszöbén kapta „ajándékba” a diabéteszt.

Illusztráció
Illusztráció

– 2009 óta vagyok cukorbeteg. 19 éves voltam, akkor kezdtem Pécsen az orvostudományi egyetemet. Az első vizsgám után mentem haza, karácsony előtt, amikor – háziorvos – édesanyám megállapította, rosszul nézek ki. Vett tőlem vért, s másnap jött haza sírva, hogy cukorbeteg vagyok. A kórházban azonnal inzulint hoztak, egyből én adtam be magamnak. Jött egy dietetikus, aki azzal kezdte, mit nem ehetek. Ez szuper, gondoltam, otthon tele volt a hűtő tortával és mindenféle finomsággal, én pedig az ünnepek alatt csak „fűrészport” ehettem, de legalább otthon voltam. Azonnal elkezdtük a tanulást. Naponta húszszor mértem a cukrom, nem mertem egy pillanatra sem ellazulni. Majd mentem vissza az egyetemre, mert vizsgáznom kellett.

A pécsi egyetemről Dániel átjelentkezett a budapestire, sőt szakot is váltott. Az általános orvosi kar helyett a fogorvosin folytatta tanulmányait.

– Fogorvosként könnyebben tervezhető az élet – fogalmazta meg a változtatás okát. – Rövidebb egy-egy kezelés, könnyebben tudom menedzselni magam. A cukorbetegség miatt módosítottam az elképzelésemen, de életem legjobb döntése volt, egyelőre nem bántam meg.

Szerencsés vagyok, mert a környezetemben nagyrészt olyan emberek vannak, akik tudják, mit jelent a diabétesz, ha inzulint adok, vagy vércukrot mérek, nem csodálkoznak rám. De én mindenkinek azt mondom, nem szabad szégyellni, hogy az ember diabéteszes, és főként nem szabad elhanyagolni emiatt a teendőinket. Ha mérni kell, mérjünk, ha be kell adni az inzulint, adjuk be, bárhol vagyunk! Nyugat-Európában ez már természetes, s a magyar viszonyok is ebbe az irányba változnak. Ma már, ha egy munkáltató nem fogadja el a diabéteszest, az a munkáltatóra vet rossz fényt. Egyébként, engem a diabétesz nem korlátoz semmiben. Nyilván, nem fogok felmászni a Mount Everestre, de a hétköznapi életben a testmozgásra is oda kell figyelni. Én vízilabdáztam, kézilabdáztam, most fociedzésekre járok.

– Milyen kezelést alkalmaz?

– Penes vagyok, nekem most ez így kényelmes. Ha majd rendes munkaidőben dolgozom és megengedhetem magamnak, hogy szenzort vásároljak, akkor elképzelhető, hogy a pumpa kényelmesebb lesz. Most minden napom más. Hol ekkor, hol akkor van előadásom, szünetem, edzésem, szabadidőm, s a gyors hatású inzulin megkönnyíti az életemet. Akkor adom be az inzulint, amikor enni tudok. Számomra ez a szabadság. Igazi „menedzser-életmódot” lehet folytatni.

– Mióta használja ezt a fajta inzulint?

– A közelmúltban elmehettem Amerikába diákmunkára, egy nyári táborba, s nem tudtam, hogyan alakulnak majd a napjaim. Volt egy német diáktársam Pécsen, nála láttam ezt a fajta inzulint, s megkértem kezelőorvosomat, dr. Hidvégi Tibor főorvos urat, hogy próbáljuk ki. Ő egyetértett velem, s nekem nagyon „bejött”. Tudom, hogy nem mindenkinek alkalmas ez a fajta inzulin, találkoztam olyan sorstárssal, akinek felborult a vércukoregyensúlya. Nem vagyunk egyformák, mindenki számára meg kell találni a legalkalmasabb kezelési formát.

Itt hosszan belebonyolódtunk annak taglalásába, hogyan lehet ezt megtenni. Végül Dániel összefoglalta a véleményét:

– Hiányolom, hogy a fiataloknak nincs érdekvédelmi szervezetük, ahová a problémáikkal fordulhatnak. Nincs olyan közösség, ahol a diabétesszel kapcsolatos problémáikról tudnának beszélgetni. Én nem jártam diabétesztáborokba, hiszen 19 évesen lettem diabéteszes, így nem voltak diabéteszes barátaim, ismerőseim, akiktől kérdezhettem volna. Emiatt kevesebb információhoz jutottam az inzulinkezeléssel kapcsolatban. Hiába van sok információ az interneten, nem biztos, hogy azt találom meg, amire szükségem van. A legjobb információszerzés a tapasztalatcsere. Az orvosoknak nincs idejük arra, hogy minden betegnek bemutassák az összes kezelési módot, s így nehéz megtalálni a megfelelő formát.

– Ön a DYA Europe nemzetközi diabéteszközösség egyik vezetője. Hogy látja, az inzulinkezelés mindennapjai terén hol állunk?

– Nálunk ugyanazokhoz a legjobb eszközökhöz, gyógyszerekhez, inzulinokhoz lehet hozzájutni, mint a világ fejlettebb országaiban. Néhány azonban számunkra még nagyon drága, mint például a folyamatos kontrollt biztosító, a vércukor alakulásának tendenciáit figyelő szenzor. Ha egy fiatalnak nincs szülői háttere, nem tud hozzájutni a legmodernebb eszközökhöz. Bármennyire is mondjuk, hogy nem korlátoz bennünket semmi, azért ha mindent összeadunk – a drágább étkezést, a korszerű eszközök magas árát –, nehezebb a helyzetünk, mint egészséges társainké.

– A szövődményekkel foglalkozik?

– Nem riogatom magam, hogy mi lesz 20 év múlva, de azért néha belegondolok. Van, hogy most azért nem eszem meg egy darab csokit, mert nem szeretném, ha majd rossz irányba menne el a cukrom. Ellenőrzésekre pedig rendszeresen járok.

– Mennyire nehéz a diéta betartása?

Ha az ember olyan közegben nő fel, ahol odafigyelnek a táplálkozásra, ha az egész család étkezése megváltozik, mint az én esetemben, sokkal könnyebb. Ismerek olyanokat, akik a cukorbeteg gyerek előtt eszik meg a süteményt, a tiltott dolgokat. Illetve számunkra tiltott dolog nincs, csak korlátozott mennyiség.

– Milyen a HbA1c-szintje?

7 körül van, lejjebb kéne kicsit vinni, de azt mondom, ennél magasabb ne legyen!

Herth Viktória

Megjelent a diabetes2015/1. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!