Feltöltés dátuma: 2012.11.05.

Az Észak-dunántúli Diabetes Centrum Találkozó állásfoglalása a cukorbetegek ellátását befolyásoló egészségpolitikai döntésekről

Napi munkánk során észleljük az intenzív forráskivonást az egészségügyi szektorból. A krónikus betegek, így a cukorbetegek ellátásának körülményei megítélésünk szerint jelentős mértékben romlottak. A terápia eredményalapú finanszírozásával elviekben egyetértünk, de páciensedukáció nélkül sikeresen a fenti koncepció nem megvalósítható.

Illusztráció

A 2-es típusú cukorbetegség orális kezelése terén napvilágot látott finanszírozási-kezelési algoritmust szakmai szempontból támogatjuk. Az inzulinanalóg-készítmények rendelhetőségének megváltoztatása elsősorban az 1-es típusú betegek kezelését és életét nehezítette meg, hiszen az anyagcserehelyzetet számos, a betegtől független tényező is befolyásolhatja.

Tudomásunk van arról és kifogásoljuk, hogy az anyagcserehelyzet megítélését szolgáló HbA1c-vizsgálat elvégzésének gyakorlata régiónk egyes területei laboratóriumaiban nem felel meg a járóbeteg-szabálykönyvben foglaltaknak (Vas megye, Tapolca és Sümeg kistérség).

Támogatjuk az egészségügyi kormányzat e-Health koncepcióját, amely a telemedicina és a telemonitoring térnyerését tűzi ki célul. Lehetőségeit, különösen a cukorbetegség esetében, hasznosnak tartjuk. Ennek elterjedéséhez, az orvosi vizitek közötti időszakban való kapcsolattartáshoz és a vizitek hatékonyabbá tételéhez megfelelő finanszírozás hozzárendelése szükséges.

Évente e kötetlen szakmai eszmecsere megismétlését tervezzük.

A konferencia 62 résztvevőjének nevében:
Dr. Hidvégi Tibor, a Magyar Diabetes Társaság főtitkára
Dr. Oroszlán Tamás, a Magyar Diabetes Társaság vezetőségi tagja
Dr. Vándorfi Győző, a Magyar Diabetes Társaság vezetőségi tagja, az e-DDCT szervezője

Veszprém, 2012. október 27.

„Salus aegroti, suprema lex esto”
/Hippocrates/
„A beteg üdve a legfőbb törvény”

Megjelent a diabetes2012/6. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!