A diabétesz okairól
A diabétesz genetikai és immunológiai okai
A diabétesz megváltoztatja az életet. Átírja a napi rutint, meghatározza a napirendet, a család programját, a munkahelyi teljesítményt, a házastársi viszonyt és a gyermekek felnevelésének legfontosabb pontjait. Ebben a cikksorozatban segítséget szeretnénk adni minden érintettnek, és a modern orvostudomány szemszögéből megvilágítani a diabétesz okait, a megelőzés és a kezelés korszerű gyakorlatát.

A diabéteszt az orvostudomány a molekuláris diagnosztika kialakulásáig egységes betegségként kezelte. A hetvenes évek óta, amint megismertük a vércukor egyensúlyban tartásának élettanát, két csoportra osztjuk a kórképet aszerint, hogy az inzulin nevű hormon jelen van-e a betegek szervezetében. Az első nagy csoportba tartoznak azok a betegek, akiknél az inzulin hiányzik és cukorbetegségük az immunrendszer örökletesen meghatározott hibás működésére vezethető vissza. Ezt nevezzük 1-es típusú cukorbetegségnek.
A második csoportba (2-es típusú diabétesz) leginkább túlsúlyos betegek tartoznak, akik rendelkeznek elegendő mennyiségű inzulinnal, de szervezetük nem érzékeli azt (inzulinrezisztencia), így nem jut el a megfelelő mennyiségű cukor a vérből a sejtekhez. Ezért vércukorszintjük tartósan magas marad, ami szervi károsodásokhoz és anyagcserezavarhoz vezet.
A fenti két típus kialakulásában fontos szerepet játszik az örökletes hajlam, a környezeti faktorok és az életvitel. A harmadik csoportba az úgynevezett monogénes diabéteszformák tartoznak, ahol a vércukorszint egyensúlyban tartása kizárólag genetikai okokkal magyarázható. Ez a típus nagyon ritka, a betegek néhány százalékát alkotja.
A genetika szerepe
Az emberi génkészlet rendkívül összetett, elemzése orvosok és kutatók feladata. A továbbiakban a diabétesszel kapcsolatos legfontosabb genetikai információkat foglaljuk össze, amelyek nagy nemzetközi vizsgálatokon és tényeken alapulnak.
Az emberi génkészlet átörökíthető egységekbe, kromoszómákba szerveződik, összesen 23 pár kromoszómánk van. A 6. kromoszómán helyezkednek el olyan, a diabéteszhajlamot meghatározó gének, amelyeket főleg emberi fehérvérsejteken (leukocitákon) tanulmányoztak, innen ered a Humán Leukocita Antigén (HLA) elnevezés. A diabéteszre való hajlam kialakításában a HLA génrendszernek van a legfontosabb szerepe.
A HLA génrégióban több mint 100 gén foglal helyet, ezeknek feladata a szervezet „saját” és „nem saját” anyagainak felismerése az immunfolyamatok során. Szervezetünk ezt a különbségtételt már magzati korban megtanulja. Amit saját anyagának tekint, elfogadja, és ellene nem kezd védekező folyamatot, de ha számára idegennek érzékel egy saját fehérjét vagy vírust, immunfolyamatot indít és megpróbál tőle megszabadulni. Ha az immunrendszer egy vagy több tagja valamilyen ponton – genetikai okok miatt – sérül, a szervezet képtelen lesz különbséget tenni a „saját” és a „nem saját” anyagok között. Ennek eredménye lehet, hogy fontos, a normális működéshez nélkülözhetetlen struktúrákat is megsemmisít. Az 1-es típusú diabétesz esetében ez a támadás az inzulintermelő hasnyálmirigy egyes sejtjei (béta-sejtek) ellen indul, és a sejtek csökkenő száma miatt egyre kevesebb inzulin fog keletkezni, ami a szervezet hormon- és cukorháztartásának felborulásához vezet.
HLA és diabétesz
Születésekor mindenki egyéni HLA génkombinációval rendelkezik. Léteznek olyan genetikai HLA-variációk, amelyek hajlamosítanak, míg mások védő szerepet játszanak a betegségek kialakulásában. Abban az esetben, ha a gyermek nagy kockázattal járó HLA géneket örököl, főleg ha a családban halmozottan fordul elő diabétesz, kiemelt figyelmet kell fordítanunk az életvitelre, táplálkozásra és a rendszeres orvosi utánkövetésre.
A HLA géneknek 50–1000 különböző változata létezik, születéskor egyet-egyet öröklünk a szülőktől. Családvizsgálataink adataiból kiderült, hogy a diabéteszes anyák 2-3 százalékban, az apák 5-6 százalékban járulnak hozzá a hajlam öröklődéséhez. Egypetéjű ikrek esetében ez a kockázat jóval magasabb (30–70 százalék), kétpetéjű ikreknél kevesebb, 10–12 százalékra becsülhető.
A HLA génkombinációk diabéteszre hajlamosító hatásának elemzése szakember feladata. A betegségre hajlamosító hatásuk alapján különböző kategóriákba soroljuk a HLA génkombinációkat (genotípusokat): magas, közepes, semleges vagy alacsony rizikójú. A magas vagy közepes rizikójú személyeknél indokolt az antitestvizsgálat. Ha pozitív eredményt kapunk, nagyobb eséllyel fog a betegség kifejlődni, mint a negatív eredményű személyekben. Ha a HLA faktorok magas rizikójúak és a vizsgált személy laboratóriumi eredménye kettő vagy annál több antitestre pozitív, 95 százalék az esélye, hogy 5 éven belül kialakul a diabétesz. Ez kritikusan fontos információ, mert ilyenkor klinikai vizsgálatokat (OGTT – orális glükóztolerancia-teszt) kell végezni a hasnyálmirigy működésének pontos megállapítására.
Semleges vagy alacsony rizikó esetén szerencsére csökkent a hajlam. A HLA génrendszer által kódolt információ nagyon komplex. Amennyiben a családban diabéteszes családtag van, indokolt és fontos a gyermekeknél és a 45 év alatti családtagoknál a HLA-genetikai vizsgálat.
A HLA faktorok védelmet is jelenthetnek diabétesz ellen, ebben az esetben nem szükségesek további vizsgálatok, mert a betegség kialakulásának esélye nagyon kicsi.
HLA génjeink nem csak cukorbetegségre hajlamosíthatnak, egyértelmű összefüggés mutatható ki más autoimmun betegségek (lisztérzékenység, pajzsmirigy-működési zavar, reumás ízületi gyulladás stb.) és a beteg HLA génjei között, így ezek a betegségek sokszor halmozottan fordulnak elő diabéteszes páciensekben.
A HLA-n kívüli diabéteszgének
A HLA géneken kívül léteznek más hajlamosító gének (inzulingén, CTLA4, PTPN22) is, amelyek különböző módon és mértékben hordoznak örökletes fogékonyságot (például az immunrendszer sejtjeit aktiválják, vagy az immunválaszt befolyásolják) és a normálistól eltérő működést létrehozva járulnak hozzá a béta-sejtek pusztulásához. Ezek a gének együttesen további 15–20 százalékban határozzák meg a betegségre való hajlamot. Vizsgálatuk csak speciális esetekben szükséges a betegséghajlam meghatározásához.
Immunológiai eltérések, autoimmunitás
A hajlamosító HLA gének jelenlétén kívül gyakran mutathatók ki a betegek vérében autoantitestek. Ezek a szervezet saját fehérjéi ellen képződnek, és az autoimmun folyamatokban a tévesen „nem saját”-ként azonosított sejteket pusztítják el. Különböző biológiai kórfolyamatokon át károsítják a szervezetben az enzimek és más fontos fehérjék működését, aminek következményeként biokémiai folyamatok (enzimműködés, hormonok kiválasztódása) sérülnek.
Az 1-es típus diabétesz esetében a célpontban a hasnyálmirigy Langerhans-szigeteinek béta-sejtjei és az inzulin állnak. Az autoantitestek közül az inzulin elleni autoantitest (IAA) jelenik meg legkorábban, sokszor már csecsemőkorban. Ez döntő lépés, mert a termelt inzulin ellen képződik és hozzájárul a későbbi autoantitestek megjelenése, ami növekvő kockázatot jelent a diabétesz kifejlődésére.
Az 1-es típusú diabétesz előrejelzése
Az 1-es típusú diabétesz előrejelzésének első lépése a családi örökletes faktorok és a genetikai mintából (DNS) a HLA-típus meghatározása (ábra). Ez specializált gyermekgyógyászati centrumokban, magánklinikákon vagy online egészségügyi szolgáltatónál könnyen elérhető. A genetikai hajlam meghatározása után az antitestvizsgálat és az anyagcserezavar értékelése következik. Ezeknek az információknak az ismeretében felmérhető a diabéteszhajlam és a további teendők.
Dr. Hermann Róbert, Szalai Renáta
Pécsi Orvostudományi Egyetem, Gyermekklinika